Kategória: Nincs kategorizálva

Forró és 10 van belőle

Posted in Nincs kategorizálva /

Letöltöttem és elolvastam az Ericsson 2018 évre szóló “10 Hot Consumer Trends” című kutatási összefoglalóját. Online kutatásról van szó, a bevezető szerint több mint ötezer olyan szakember véleményét kérték ki, akik professzionálisan használják a modern infokommunikációs csatornákat – vagyis profik szólalnak meg benne, nem a köznép.

A trendeket illetően nincs okunk különösebb meglepetésre, van viszont valami más, ami érdekes lehet. Minden év végén megnézem ezeket a jelentéseket, és a mostaniban mintha több lenne az aggodalom, a meghökkenés, mint a korábbiakban, amelyek alapvetően optimista hangvételűek voltak.

Az optimizmus most is megvan: a technika megállíthatatlanul fejlődik, fantasztikus dolgok jönnek, amiről eddig csak álmodtunk, most karnyújtásnyira van; minden intelligensebb lesz, drónok repkednek majd fölöttünk, robotok végzik a piszkos munkát, besétálhatunk a saját fotóinkba.

Hol hát az aggodalom, hol érzékelhető az ijedtség?

A technológiai fejlődés társadalmi és személyes következményeiről eddig is sokan beszéltek már. Érdeklődéssel hallgattuk az ilyen tárgyú jóslatokat, de az az érzésem, hogy nem vettük azokat komolyan. A friss felmérésből viszont azt érzékelem, hogy ezekről a kérdésekről már nem jövő időben kell beszélni. A következmények láthatók, érzékelhetők, tapasztalhatók, vagy ha mégis maradunk a jövő időnél, akkor nagyon közeli jövőről van szó. Furcsa időket élünk, különös jelenségeket tapasztalunk. A felmérésből is látszik, hogy komoly gondok vannak például a közösségi média körül: úgy tűnik, nagyon hatékonyan tudja szolgálni a tömeges manipulációt, a – ki tudja milyen – központokból sugárzott propagandát. Látom, hogy sokan örülnének, ha egy robot dolgozna és keresne pénzt helyettük; erre már ma is van példa, de mi lesz, ha ez tömegméretűvé válik? Az egyik trend kapcsán kiderül, hogy sokan úgy érzi, hogy nem tudnak lépést tartan a technológai fejlődéssel – ezt mondják a megkérdezett profik, hát akkor mi lehet a helyzet a többiekkel? Sokan tartanák ilesztőnek, ha kommunikációs helyzetekben nem tudnák eldönteni, emberrel vagy géppel állnak-e szemben, vagy ha a telefonjuk fel tudná mérni, hogy milyen kedélyállapotban vannak éppen.

Mi következik mindezekből? Az, hogy az elkövetkező időkben több figyelmet kell fordítani a hasonló félelmekre és aggodalmakra, komoly kutatásokra van szükség, hogy megértsük azt a világot, amit a technológia hoz nekünk. Mert hozza, megállíthatatlanul.

Meggyőzés és manipuláció

Posted in Nincs kategorizálva /

Újabb részlet egy készülő könyvből. A fejezetnek, amiben a végleges helye lesz, a meggyőzés és a manipuláció lesz a témája.

————–

Érvelés és átverés az interneten

Barátságos böngészőknek köszönhetően az internet a kilencvenes években vált mindenki számára elérhetővé. Rengeteg könyv, cikk, tanulmány jelent meg arról, hogy milyen hatása lesz a gazdaságra, a társadalomra, és úgy általában az életünkre: milyen lesz az internettel támogatott oktatás, államigazgatás, egészségügy, hogyan fog megváltozni a sajtó, a piac, az emberek közötti kommunikáció, a politikai élet. Ha belelapozunk az ebben az időszakban megjelent kiadványokba, azt tapasztaljuk, hogy a jóslatok hangvétele alapvetően optimista: az új médium mindent jobbá tesz; lesznek persze problémáink is, de azokat meg lehet oldani, sőt, nagyrészt megoldódnak maguktól[1].

Ez az általános optimizmus a jelen fejezet témájával kapcsolatban is kitapintható. Sokan elmondták vagy leírták, hogy a meggyőzés és a manipuláció közül az internet az előbbit támogatja majd. Nehezebb lesz mindenféle trükkökkel becsapni, lépre csalni az embereket. Hogy miért? Azért, mert minden fontos információhoz könnyen és gyorsan hozzá lehet férni, fel lehet ismerni és össze lehet hasonlítani az alternatívákat; döntési helyzetekben megvizsgálhatjuk a pro és kontra érveket, megszűnnek az információs monopóliumok, szabad és sokoldalú diskurzusokban kiderül az igazság. Ha valakit mégis megpróbálnak becsapni, érdekeivel ellentétesen befolyásolni, számíthat a többiek segítségére az interneten. Az internetes kommunikáció, a közösségi média remek fegyver a korrupció, a politikai elnyomás, a hazudozás, az elvakultság ellen.

Problémák tényleg akadtak: 1999 őszén a náci háborús bűnösöket üldöző Wiesenthal Center például panaszt tett az Amazon ellen, miszerint Hitler „Mein Kampf”-jának angol nyelvű változatát (a német be volt tiltva) szállítják a német olvasóknak, a számítógép pedig a forgalmi adatok alapján feltette a könyvet a bestsellerlistára, ráadásul az automata ajánlórendszer rögtön hasonló tartalmú egyéb műveket javasolt a könyvesbolti weboldal látogatóinak. Ha visszalapozunk Cialdini 3. sz. elvéhez, elgondolhatjuk, miről lehet itt szó. A probléma felmerült, de meg is oldódott: a hírek szerint az Amazon vezére, Jeff Bezos személyesen döntött a szállítások és a könyv reklámozásának leállításáról.

Az általános optimizmust erősítették az új évszázad elejének egyes politikai eseményei, változásai is. Közismert, hogy az internet, illetve a közösségi média fontos szerepet játszott az ukrajnai politikai fordulat elindításában és az úgynevezett Arab Tavaszban. Az internet összekötötte az embereket, fórumot, csatornát biztosított a véleményük elmondásához, mozgalmak, események megrendezéséhez.

Mi maradt mára ebből az optimizmusból? Az optimizmus nem tűnt el, de a kép sokkal összetettebb és árnyaltabb a korábbinál: az internet világos oldala mellett egyre jobban látjuk a sötétet is.[2]

Mark Zuckerberg 1912-ben, amikor az általa alapított Facebook a tőzsdére készült, azt írta a jövendőbeli befektetőknek, hogy a cége több egy közönséges vállalatnál: társadalmi küldetése van, az a célja, hogy az önkifejezés és az eszmecsere támogatásával jobbá tegye a világot. Minél több információt osztanak meg az emberek, írta, annál nyitottabb lesz a világ, annál jobban meg fogjuk érteni egymás életét, értékeit és szemléletmódját. Tegyük hozzá: a fiatal vállalkozó előtt mások hasonló gondolatokat fogalmaztak meg a telegráffal, a telefonnal, a rádióval és egyéb fontos kommunikációs eszközökkel kapcsolatban is. Ha végiggondoljuk az elmúlt egy-két évszázad történetét, megállapíthatjuk: ezek az optimista jóslatok erős túlzásnak bizonyultak.

Közelebb állunk a realitásokhoz, ha a technológiára mint erősítőre gondolunk. Ebben a fejezetben az észérvekkel való meggyőzés és a manipuláció kettősével foglalkozunk. Az internet megjelenése és terjedése mindkettőt támogathatja, erősítheti: nyitottságával és gazdagságával segíti a meggyőzést és a meggyőződést, de fölöttébb hatásos eszközöket ad a manipulációhoz, a balekvadászathoz is. Nagyon összetett és bonyolult jelenségről van szó, ami most van kibontakozóban, most kezdik el komolyan kutatni, ezért itt elégedjünk meg egy-két gondolat felvillantásával.

Az emberek gondolkodási gyengeségeinek, beállítódásainak, automatizmusainak feltárásában a kísérleti pszichológia jár az élen. A viselkedési gazdaságtan művelői is a pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodnak. Számtalan példáját láthatjuk annak, hogyan használják fel ezeket a felismeréseket azok, akik mások viselkedését akarják befolyásolni, manipulálni. A digitalizálás és az internet megkönnyíti a kísérletezést. Számítógépes programok segítségével egy reklám sokféle változata készíthető el nagyon gyorsan, egy kommunikációs üzenetet többféleképen lehet megfogalmazni és tálalni. Az összekapcsoltságnak köszönhetően a megcélzottak reakciói láthatóvá és mérhetővé válnak. A kattintásokból, a honlapokon, katalógusokban történő barangolás irányából, a megvalósult vásárlásokból kikövetkeztethető, hogy mi milyen hatásfokkal működik, mi mozgatja meg a másik oldalt, mire harapnak rá. Így dolgoznak ma az internetes kereskedők, így dolgoznak az online médiumok, de így kísérleteznek egyes szavazatgyűjtő politikusok is. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a manipulációval, a befolyásolással kapcsolatban elméletekre, modellekre, tudományos felismerésekre sincs szükség: az internet egyszerűen megmutatja, hogy mi működik és mi nem, a verseny pedig a működő megoldások alkalmazóit hozza ki győztesnek[3] – és ezzel vissza is kanyarodtunk Akerlof és Shiller gondolataihoz.

A manipulációt az is megkönnyíti, hogy az emberek a közösségi oldalakon egyre többet árulnak el magukról. Az állandó magamutogatásra, kitárulkozásra ösztönöző közösségi hálókon a státust a követők, a kedvelők számával mérik, ami a felhasználókat minél több személyes esemény, gondolat, fotó és film közzétételére ösztönzi. Aki elhallgat, eltűnik. Egy felmérés kimutatta, hogy az emberek jóval többet árulnak el magukról, ha nem személyesen, hanem számítógépen kommunikálnak. Valóságos paradicsom ez annak, aki befolyásolni, manipulálni akar.

Gondolkodásunk egyik jól ismert gyengesége a megerősítés igénye. A Cialdini-elvek felsorolásánál említettük meg a viselkedési következetességre való törekvést: ha egyszer állást foglaltunk valamiben, eldöntöttünk valamit, a továbbiakban is igyekszünk azzal összhangban viselkedni – nehezen valljuk be magunknak és másoknak, hogy bolondok voltunk. A világháló gazdagsága lehetővé teszi, hogy minden hasznos információt összegyűjtsünk, minden kényes kérdést több oldalról megvizsgáljunk. Ha viszont valaki megerősítésre vágyik, az internet őt is segíteni fogja, hiszen könnyen találhat a saját álláspontját megerősítő információkat, véleményeket, hozzá hasonló gondolkodású embereket. Könnyen megteheti például, hogy hozzá hasonló, őt megerősítő világhálós „véleményvezéreket” követ, azt tölti le, azt fogyasztja a hálóról, ami megerősíti az álláspontjában, más nézőpontok és gondolatok elől pedig egyszerűen elzárja magát, vagyis végső soron önmagát manipulálja, saját gondolkodását korlátozza. Ez a folyamat polarizálódáshoz, szekértáborok kialakulásához és elkülönüléséhez vezet. Élénk szakmai vita folyik arról, hogy ez a jelenség mennyire jellemző a mai világunkra, milyen szerepe van benne a modern kommunikációs technológiának, és mik lehetnek a hosszú távú következményei.

Az online információk gazdagsága és sokfélesége egyesek számára kifejezetten zavaró lehet. Sok híve van a különböző összeesküvés-elméleteknek, amik egy nagyon összetett és bonyolult világ megértéséhez kínálnak valamilyen leegyszerűsített magyarázatot. A világhálón minden ilyen elmélethez lehet olyan (valós vagy hamis) információkat, véleményeket találni, amelyek jól illenek a képbe, ha pedig valami mégsem passzol ahhoz, akkor az csak újabb bizonyíték az összeesküvők agyafúrtságára.

Könnyebben hiszünk azoknak, akik hasonlítanak hozzánk, illetve akikhez hasonlítani szeretnénk. Gondolkodásunknak ez a sajátossága is jól kihasználható az interneten. Egyes játékgyárak például gyerekeket használnak véleményvezéreknek, a követők tábora egyes esetekben meghökkentően nagy.

Nem sokkal e fejezet kéziratának elkészülte előtt választások voltak az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban. Máig lezáratlan heves vita bontakozott ki arról, hogy milyen szerepe volt ezek módszeres, idegen országból történő internetes befolyásolásának. Becslések jelentek meg az erre a célra hadrendbe állított „hivatásos befolyásolók”, bérkommentelőkből álló „trollhadseregek” létszámáról. A politikai manipuláció technikái közül kiemelkedik az álhírek terjesztése, illetve az online eszmecserék irányának és stílusának befolyásolása. Laikus szemlélő számára is látható, hogy ezek az akciók jól szervezettek, kivitelezésük profi munka, származzanak bárhonnan is. A következmény nem meglepő: egyes helyeken drámaian csökken a választások tisztaságában hívők száma. Úgy tűnik, az internetes demokrácia kiteljesedésére még várni kell.

[1] Lásd pl. Don Tapscott könyvét a fejezethez kapcsolt irodalomjegyzékben.

[2] Sokoldalú képet ad az internetnek a gondolkodásunkra gyakorolt hatásáról Veszelszki Ágnes (szerk.) a fejezethez kapcsolt irodalomjegyzékben szereplő könyve.

[3] Ezzel a kérdéssel a 3. fejezetben is foglalkoztunk, a szakértelem nézőpontjából közelítve a témához.

A Blue River Technology története egy egyetemi MBA programon kezdődött. A tanrendben szereplő vállalkozási kurzus keretében a hallgatók projektmunkában vettek részt: egy vállalkozás terveit kellett kidolgozniuk saját ötleteik alapján. Két hallgató először egy nagyobb fűnyíró robot koncepcióján gondolkodott. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy a megkérdezett farmereknek nincs ilyenre szükségük: vannak jó kaszáló gépeik erre a célra, és embereik is, akik vezetik azokat. Új ötletet kellett keresni. Mire lenne valóban szükségük a gazdáknak, mi okoz problémát nekik? A beszélgetésekből kikristályosodott a válasz: a vetések ritkítása és gyomlálása kellemetlen, nehéz és lassú munka, sok ember kell hozzá, magasak a bérköltségek, alacsony a hatékonyság. Gyomirtásnál az emberi munka kiváltható vegyszerezéssel, a permetezés viszont drága és pazarló tevékenység, a vegyszerek okozta környezeti ártalmakról nem is beszélve. Ritkításhoz és gyomirtáshoz kellene valamilyen okos, hatékony és takarékos gép, egy új intelligens robot.

A projektbe belevágó végzett hallgatók céget alapítottak és munkához láttak. A ritkítás és a gyomlálás (kapálás) fogásait egy képzetlen ember is könnyen megtanulja, egy gépnek viszont rendkívül nehéz feladatok ezek: fel kell ismerni a földből frissen kibújt növényeket, el kell dönteni, hogy mit tartunk meg és mit nem, majd a döntést végre is kell hajtani, ráadásul mindezt gyorsan és hatékonyan. A felismeréshez adatok kellenek és olyan algoritmus, ami képes mintázatok villámgyors azonosítására. A felismerés nem elég: a felesleges növényeket ki is kell irtani.

A ritkítás és a gyomirtás közül az utóbbi a nehezebb feladat, gyomból ráadásul többféle van, tehát az sem mindegy, hogy milyen a permetezőszer összetétele. Az alapítók a nehezebben elérhető célt tűzték ki maguk elé, de azzal is tisztában voltak, hogy annak eléréséhez a cég indulásakor még nem álltak rendelkezésre a technikai feltételek: a gépi tanulás gyerekcipőben járt, az első fejezetben említett Deep Learning technológia még nem létezett, a mezőgazdasági gépekbe nem lehetett összetett grafikus műveletek elvégzésére alkalmas processzort beépíteni. A fejlesztők ezért kezdetben a könnyebben megvalósítható ritkító robotra koncentráltak, miközben tudták, hogy a végső stratégiai cél a gyomirtás. Több év munkájával először a ritkító gép született meg, majd elkészült a gyomirtó robot működő prototípusa is.

A gyomirtó robot egy kocogó ember sebességével halad a vetés fölött. A gyomok azonosítása optikai felismeréssel történik: az intelligens gép meglát, felismer, dönt, vegyszert választ majd célzottan „kilövi” a kártékony növényt. Okosságát a gépi tanulásnak, a mesterséges intelligenciának köszönheti: fejlesztéséhez a Deep Learning technológiát használták, példák ezreivel „tanították” meg a növények megkülönböztetésére és azonosítására. A gyakorlati tesztelés során kiderült, hogy a felismerő képességét tekintve a gép jobb az embernél. A robot sok ember munkáját takarítja meg, a gyomok irtásához pedig kilencven százalékkal kevesebb vegyszert használ a hagyományos permetezőgépeknél.

Milyen tudásra volt szükség a koncepció megvalósításához? Robotika, mesterséges intelligencia, mechanika, mezőgazdasági növénytermelés, a vegyszerek kémiája, üzletépítés, pénzügyek… Elég a legfontosabb szakterületeket említeni, és rögtön látszik, hogy rendkívül összetett feladatról van szó. Komplex feladathoz komplex csapatra van szükség. Ha betekintünk a cégről megjelent hírekbe, interjúkba, videókba, láthatjuk, hogy bár kis szervezetről van szó, abban nagyon sokféle szakembert, specialistát sikerült összegyűjteni. De nem csak a szakértelemről van szó: vannak közöttük fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, a fotókon egymás mellett bukkannak fel európai és ázsiai arcok. A cég befektetői, köztük jól ismert kockázati tőkések, bizonyára alaposan megnézték, képes-e a csapat egy ilyen összetett innováció megvalósításához, tükrözi-e a csapat komplexitása a feladatét. A cég honlapján, a csapat fényképe alatt ott áll a következő mondat: „Our differences make us better”, vagyis „A sokféleség jobbá tesz bennünket”.

A fejlesztés fontos mérföldkőhöz érkezett: 2017 végén a vállalkozást 305 millió dollárért felvásárolta egy nagy multinacionális mezőgazdasági gépgyártó vállalat. Üzletfejlesztési szempontból a lépés logikus, hiszen egyrészt a tervek és a prototípus elkészítése után a sorozatgyártásnak és az értékesítésnek kell következnie, amire egy gyárakkal és globális hálózattal rendelkező, tapasztalt óriáscég nyilvánvalósan alkalmasabb, másrészt a felvásárlási ajánlat jó lehetőség a befektetőknek a kiszállásra vagy pozíciójuk újragondolására. Egy ipari óriás részeként a mai kisvállalkozás még komplexebb környezetbe fog kerülni, a sokféleség magasabb fokozatba lép.

Epilógus: úgy tudom, Magyarországon az elkövetkező években dőlni fog a tőke a vállalkozásokba, pénzben nem lesz hiány. Kíváncsi vagyon, hány ilyen exitünk lesz öt-hét év múlva. 305 millió dollár az ár, ebből vonjuk le a 30 millióra rúgó tőkebefektetést, az annyi mint 275 millió dollár. Állítólag jók vagyunk matekból, informatikából, zsírosak itt a szántóföldek, kedvező az éghajlat. A lecke fel van adva.

Nők a gazdaságban / 2

Posted in Nincs kategorizálva /

Ha az előző bejegyzésben belevágtunk ebbe a témába, folytassuk!

———————–

Két lépés előre, egy hátra

Ezt a fejezetet Virginia Woolf egyik írását felhasználva irodalmi példákkal kezdtük. Képesek a nők egy kiváló regény, egy sikeres színdarab vagy egy magas művészi értékű költemény megírására? Virginia Woolf válasza egyértelmű: igen, ha az alkotáshoz megvannak a kellő feltételek: idő, saját szoba, iskolák, tapasztalok és élmények, kellő anyagi háttér, hogy a fontosabbakat említsük. Példákat is felidéz: Jane Austen, a három Brontë nővér, George Eliot. Milyen volt vajon a családi életük? Közülük csak ketten mentek férjhez, és egyiküknek sem született gyermeke. És mi a helyzet Virginia Woolffal? Ő férjhez ment, de neki sem volt gyereke.

Mi történt volna, ha például Jane Austen korán férjhez megy, gyors egymásutánban szül négy-öt gyereket, nyakába szakad egy növekvő vidéki háztartás és a gyereknevelés minden gondja? Vajon megszületett volna a „Büszkeség és balítélet” és a többi regény? De kereshetünk frissebb példát is: mi lett volna, ha a kiváló írónőnek, rengeteg bűnügyi regény szerzőjének, Agatha Christie-nek nem egy gyereke születik, hanem mondjuk három-négy, rögtön a pályája elején?

Lapozzunk bele a Sebők Marcell által szerkesztett „Sokszínű kapitalizmus”[1] című könyvbe. A hazai ipar fejlődésében különleges szerepet játszó személyiségek és családok történetét bemutató műben női névvel alig találkozunk. Láthatjuk néhány feleség fényképét, említés történi egyes szerencsés hazásságokról, de egyébként az olvasóban az a benyomás támad, hogy ha vállalkozásról, alkotó munkáról, gyárépítésről, üzletvezetésről, pénzügyi manőverekről volt szó, mindent a férfiak csináltak, és minden bizonnyal tényleg ez volt a helyzet.

Vannak azonban kivételek. A kötet utolsó fejezete[2] a pécsi Zsolnay családról szól. A Zsolnay-gyár alapját jelentő kőedénygyárat Zsolnay Miklós alapította 1852-ben. Tőle először Ignác nevű fia vette át, majd 1865-ben a másik fiú, Vilmos. Zsolnay Vilmos rendkívüli ember volt, a gyár az ő keze alatt vált világhírűvé. Vérbeli vállalkozót láthatunk benne, sokoldalú kísérletező embert, aki állandóan fejlesztette önmagát, a termékeit és a vállalatát, miközben puritán és takarékos életet élt. Három gyermeke született: Teréz, Júlia és Miklós. Halála után Miklós vitte tovább a céget – de mi történt a két lánnyal?

Zsolnay Vilmos lányai művelődését is fontosnak, egyfajta „kulturális befektetésnek” tekintette: magas kulturáltságú, innovatív környezetet teremtett számukra. Időt és lehetőséget kaptak tanulásra, művelődésre, olvasásra. Bécsben is tanultak, majd bekapcsolódtak a családi gyár alkotómunkájába, vezető tervezők lettek.

Teréz 1881-ben férjhez ment, de a tervezést akkor sem hagyta abba. Később évtizedekig feladta művészi ambícióit, szülei háztartásának vezetését, a gyári vendégfogadás és reprezentáció feladatait vette át (mivel a nagy forgalmat lebonyolító gyárnak rengeteg látogatója volt, köztük például Ybl Miklós és Steindl Imre, ez nem lehetett könnyű feladat), de 68-éves korától ismét tervez. A két lánytestvér közül Júlia volt az erősebb tehetség, ízlésének változása gyári korszakokat eredményezett. 1883-ban művészeti vezető lett a gyárban, később festőnőként már a maga útját járta, függetlenítette magát a családtól. Akárcsak nővére, ő is férjhez ment.

Zsolnay Teréznek öt, Júliának hat gyereke született: ők képviselik a különleges család negyedik generációját.

Képzett, művelt, világot látott, igényes alkotó munkával foglalkozó, önmagát eltartani képes nő, akinek férje és gyerekei vannak. A 19. századtól kezdődően ebből a típusból is egyre több jelent meg Magyarországon, a haladás azonban nem volt könnyű, és nem is volt egyenes vonalú. A nők képességeit és szerepét illetően nagyon különböző nézetek és álláspontok keveredtek egymással. Hogy mást ne mondjunk, 1925-ben egy későbbi képviselő és államtitkár még arról írt tanulmányt, hogy a női nem tulajdonságaival összeegyeztethetetlen az értelmiségi pálya. Mások elismerték, hogy a nők intellektuális képességeiket tekintve nem maradnak el a férfiak mögött, de úgy vélték, hogy a nő „küldetése” nem az, hogy orvos vagy ügyvéd váljék belőle, független emberként saját keresetéből éljen, hanem hogy összetartsa a családot, nevelje a gyerekeket, vezesse a háztartást, férje számára kényelmes otthont biztosítson.

A fejlődés, ha lassan is, de Magyarországon is megindult: megjelentek az első fecskék. A korábbi szépirodalmi példákhoz kapcsolódva megemlíthetjük, hogy az első nőt 1877-ben vették fel a Petőfi Társaságba, a kor legrangosabb irodalmi egyesületébe. Rendkívüli eseménynek számított, hogy 1899-ben díszdoktorrá avattak egy régésznőt, 1903-ban pedig alorvosként állami szolgálatba vették az első nőt.

A magyarországi feminizmus története a reformkorig nyúlik vissza. Nagy jelentőségű esemény volt az egyetemek kapuinak megnyitása a nők előtt a 19. század legvégén. 1895-től kezdődően a nők beiratkozhattak az egyetemek bölcsész, orvos és gyógyszerészeti karára. A 20. század elején alakult Feministák Egyesülete jelentős eredményeket ért el a nők egyenjogúsítása terén.

Sajátos fordulatokat hozott az első világháború. Mivel a férfiak háborúba mentek és rengeteg elestek vagy megsebesültek közülük, szükség volt a nők mobilizálására[3]. Tömegével jelentek meg nők a gyárakban és a hivatalokban, olyan nehéz szakmákban is, amelyekben korábban csak férfiak dolgoztak. A háborúban szerzett tapasztalatok után nehéz volt azzal érvelni, hogy a nők bizonyos pályákon egyszerűen képtelenek helytállni. 1918 végén sok nő választójogot kapott[4], ugyanakkor minden egyetemet és szakot megnyitottak előttük, a műegyetemet és a jogi kart is.

A háború után ismét változott a helyzet. Az internacionalista, vagy politikai megfontolásból annak beállított feminista mozgalom meggyengült. A férfiak visszajöttek a frontról, a nőket demobilizálták, sok állást ismét férfiak vettek át. Az 1922-ben életbe lépett új törvény alapján több százezer nő vesztette el a választójogát. Antifeminista fordulat[5] volt ez, a dolgozni, tanulni vágyó nőket megpróbálták visszaszorítani a családba, a hagyományos női szerepekbe. A Horthy-korszak elején ismét korlátozták az egyetemi tanulmányokat: 1926-ig nők csak kivételes esetben kerülhettek a budapesti orvoskarra, de női létszámkorlátozást vezettek be a jogi, a műegyetemi, a bölcsész és a hittudományi karon is. A két világháború között a jogi tanulmányok lényegében elérhetetlenek voltak a nők számára, és ezzel a felső politikai pályák is. Ne feledjük, hogy Angliában 1919-ben minden pályát megnyitottak a nők előtt.

A háborút követő fordulat és visszalépés ellenére a fejlődés nem állt meg Magyarországon sem. A nőmozgalom a kor politikai irányvonalának és erőviszonyainak megfelelően arisztokrata és nemzeti színezetet öltött, de létezett és hatott. A két háború között a középiskolai oktatás gyakorlatilag teljes egészében megnyílt a nők előtt, bár a fiúk és a lányok tanterve között voltak különbségek. 1932-ig a nők száma és aránya egyaránt nőtt a felsőoktatásban[6]. A nők foglalkoztatása is bővült, különösen a diplomások körében. Női doktorok, egyetemi magántanárok is feltűntek: 1928-tól nők is jelentkezhettek egyetemi magántanári képesítő vizsgára. Egyes foglalkozások határozottan „nőies jelleget” kezdtek ölteni. A legtöbb diplomás nő az egészségügy, az oktatás és a művészet területén jelent meg, miközben ügyvédként változatlanul nem dolgozhattak. Korabeli felmérés szerint 1937-ben 5.434 diplomás nő élt Budapesten, és 55,6%-uknak volt állása.

A visszalépések ellenére az iskolázottsági és foglalkoztatási mutatók általában javultak, a diplomás, fizetett munkát végző nő típusa egyre elfogadottabbá vált, de teljes egyenlőségről ennek ellenére nem beszélhetünk. A társadalom jókora része idegenkedett az új nőtípustól. Tudományos karrierre lehetőség volt, de a Horthy-korszakban nők egyetemi rendes tanárok és egyetemi vezetők nem lehettek. 1931-és 1941 között mindössze 5,8% volt a doktori címet szerzett nők aránya. A nők az egész korszakban rosszabbul iskolázottak voltak a férfiaknál, a munkabérük szinte mindenütt elmaradt a férfiakétól. Akik férjhez mentek, nagyrészt visszavonultak a munkavégzéstől. A törvényhozásban női képviselő csak elvétve akadt. A nemek közötti különbségek tehát szűkültek, de megmaradtak.

1932-től, valószínűleg a gazdasági válság hatására, az emancipációs mutatók ismét romlottak. A korszakot a második világháború zárta le, ami a nők számára újabb mobilizálást jelentett. Idézzük erről Márai Sándor egy 1942-ben megjelent írását:

„De a nők dolga ebben a háborúban ugyancsak rendkívüli. …A nő kénytelen a mozgósított és küzdő férfi helyére állani. Ugyanakkor az otthon minden gondja is reászakad, a család minden időszerű problémája… a nők új szerepe az életben ilyen felnőttszerep. Amiért egyes társaik az időben verekedtek, hamarább és végzetesebben következett be, mint sokan álmodták és remélték: a nő nemcsak egyenrangú társ ma az élet versenyében, hanem küzdőfél is. A jogokat, melyekért küzdöttek, megkapták, a hárem ajtajai feltárultak, a nő egyenrangú, és jogai vannak: de megkapta a kötelességek teljességét is… Az új szerep néha még nőies, néha már férfias, de mindig új, emberi szerep. A nő nem csendes házi őrangyal többé, nem is gügyögő Nóra: amiért küzdött, megkapta, sorsa teljes felelőssége az övé, mint ahogy a férfi viseli sorsa felelősségét… Most odaállanak a munkapadokhoz, melyeket a férfi, aki véres dolga után jár a világban, kénytelen volt elhagyni. Ott ülnek az irodák asztalai mellett, gyártanak fegyvert, orvosságot, aratnak és vetnek sok országban, intézik a közügyek bizonyos hányadát – s közben fél kézzel, mellékesen, övék az otthon gondjainak egésze.”[7]

[1] A könyv adatait lásd a fejezethez kapcsolódó irodalomjegyzékben.

[2] Jávor Kata munkája

[3] Erről a mobilizálásról a felső társadalmi osztály szemszögéből ad képet az akkor Temesváron élő Niamessnyné Manaszy Margit naplója: Villámlik messziről…,  Kossuth Kiadó, 2017

[4] A Károlyi-kormány választójogi törvénye alapján nem tartottak választást Magyarországon.

[5] A feminista mozgalom más országokban is meggyengült az első világháború után, második hulláma csak a hatvanas években jött el Simon de Beauvoir A második nem című könyvének megjelenésével.

[6] A két világháború közötti időszakra vonatkozó adatok forrása Papp Barbara és Sipos Balázs könyve (lásd a fejezethez kapcsolt irodalomjegyzékben).

[7] Márai Sándor: Sok a nő? Helikon Kiadó, 2012, 378-381. o.

Nők a gazdaságban

Posted in Nincs kategorizálva /

Egy új könyvön dolgozunk: tíz fejezet tíz aktuális gazdasági és vezetési témáról. Az egyik a nők helyzetéről és szerepéről fog szólni. Álljon itt a bevezető szakasza. A téma aktualitását aligha kell indokolni.

———————–

Virginia Woolf, a 20. századi angol irodalom egyik vezető alakja, esszéista, könyvkiadó, az „Orlando”, a „Mrs. Dalloway” és más híres regények szerzője 1928-ban „A nők és szépirodalom” címmel előadássorozatot tartott a Cambridge-i Egyetem két, nők számára alapított és fenntartott kollégiumában. Az előadások szövege kibővítve később könyv alakjában is megjelent, a kötet a „Saját szoba” címet kapta. Sajátosan és élvezetesen megfogalmazott regényszerű esszéről van szó, amit, bár a szerzője egyszer sem használja ezt a szót, sokan a feminizmus irodalmi programjaként értelmeznek. Való igaz: a kiváló írónő a nők intellektuális szabadságáért emel szót, nagyobb teret követel nekik az irodalomban.

Mondanivalója röviden: a nők is érnek annyit, mint a férfiak.

A könyv egyik szakaszában Shakespeare-ről olvashatunk. Milyen érdekes, írja Virginia Woolf, hogy miközben a drámaíró darabjai tele vannak rendkívüli és izgalmas női szereplőkkel, az Erzsébet-kori valóságos nőkről alig tudunk valamit.

A 16. század az angol irodalom fénykora volt, Shakespeare-é mellett más fantasztikus nevekkel: Christopher Marlowe, John Fletcher, Francis Bacon, Ben Jonson, Sir Walter Raleigh, Thomas Kyd… Miközben e szerzők többsége nem a leggazdagabb társadalmi körökből érkezett, sikerült egy teljesen új irodalmi kultúrát teremteniük. De hol vannak a női szerzők?

A tehetségen kívül mire volt még szüksége Shakespeare-nek rendkívüli életműve megalkotásához? – teszi fel a kérdést Virginia Woolf. A családja nem volt gazdag, de az anyja örökölt egy kis vagyont. A fiatal Shakespeare valószínűleg iskolába járt, ahol elsajátíthatta a nyelvtan szabályait és latint is tanulhatott. Kalandos évek után Londonba ment szerencsét próbálni, ott közel került a színházi élethez. Kezdetben lovakat őrzött a bejáratnál, később azonban beljebb került, színész és szerző lett belőle. A legjobb helyen sajátíthatta el a színházcsinálási szakmát. A színház mozgalmas hely, mindenféle népek megfordulnak benne, érdekes emberekkel lehet ott találkozni. London akkor már a világkereskedelem egyik központja volt, kétszázezer ember élt a falai közt összezsúfolva. A színészetből és a drámaírásból nem lehetett meggazdagodni, de meg lehetett belőle élni. Tehetség, iskola, színes és sokoldalú tapasztalatok, élményekben gazdag környezet, példaképek, anyagi függetlenség – ebben áll a titok.

De hol vannak a kor női írói? Virginia Woolf érdekes gondolatkísérletet javasol: tételezzük fel, hogy Williamnek volt egy hasonlóképpen tehetséges húga, tele kalandvággyal, kíváncsisággal, képzelőerővel. Hiába minden: őt akkor és ott nem küldték volna iskolába. Nem találkozhatott volna ókori szerzőkkel, nem ismerhette meg a mondavilágot. Otthon egy perc nyugta sem lehetett, éjjel nappal elfoglalták volna házimunkával: főzéssel, mosással, varrogatással. Ha valahogy mégis magtanul írni, és papírra vet egy történetet vagy verset, kinevetik. Jóval a huszadik életéve előtt férjhez kell mennie: új háztartás, majd jönnek sorban a gyerekek. Ha megszökik, Londonba megy, aligha tudott volna ott megélni, színházi pályáról pedig nem is álmodhatott. Shakespeare húga esélytelen lett volna az irodalmi életben: az irodalom a férfiak játszótere volt. Műveikben sok nő szerepelt, de a nőkről is férfiak írtak.

Tanulás, élmények, anyagi függetlenség, szabadidő, saját szoba – ez kellett volna a tehetséges nőknek, de Erzsébet korában ezt nem kapták meg – vonja le a következtetést Virginia Wolf. Ezek hiányoztak, nem a tehetség. A női irodalmi tehetség csak később, a 18-19. században tört utat magának. Nehéz harc volt ez, hiszen a nőket még a 19. században sem bátorították alkotásra, művészi pályára, a férfiak részéről leginkább letorkolásra és gúnyra számíthattak: nem értesz hozzá, képtelen vagy rá, nem éred fel ésszel, nem neked való, más dolgod van! A nők mégis utat törtek az irodalomban, a középosztálybeli nők írni kezdtek, a 18. században szabályos szellemi pezsgés indult meg a köreikben, társalogtak, alkottak, fordítottak, egyesek már pénzt is kerestek irodalommal. Jött Jane Austen, George Eliot[1], jöttek a Brontë-nővérek…

2017-ben a Bank of England új tízfontos bankjegyet hozott forgalomba, amin Jane Austen portréja látható.

A tehetséges, alkotó nők tehát megjelentek az irodalomban. De mi a helyzet a többiekkel?

Ha-Joon Chang, a Cambridge-i  Egyetem intézményi közgazdaságtannal foglalkozó kutatója „23 dolog, amit nem mondtak el neked a kapitalizmusról” című könyvében[2] olvasható egy érdekes fejezet az innovációk gazdasági és társadalmi következményeiről. Vajon mi volt nagyobb hatással az életünkre, teszi fel a kérdést a szerző: a mosógép vagy a számítógép? A kérdésben a mosógép tulajdonképpen szimbólum: a háztartások vízvezetékkel való ellátását és gépesítését jelképezi. Az elektromos mosógépek, a többi háztartási géppel együtt a 20. század első évtizedeiben jelentek meg és terjedtek el a tömegtermelésre beálló modern gyáriparnak és a fejlődő infrastruktúrának köszönhetően. A mosás tipikus női feladat volt. Becslések szerint kb. 15 kilónyi szennyes ruha kimosása vízvezeték és mosógép nélkül négy munkaórát igényelt. Egy közönséges (még nem automata) mosógép ezt az időt 40 percre csökkentette, vagyis nagyjából hatszorosára növelte a mosási munka termelékenységét. A vasalás, a porszívózás, a főzés, a fűtés, a varrás tekintetében a gépesítés hasonló eredményeiről lehet beszámolni. A gépesítés tömeges volt, az olcsó háztartási gépeket milliószám vásárolták az emberek.

A rendkívüli időmegtakarítás alapjaiban változtatta meg a nők életét, és ezáltal a férfiakét is. Ami a legfontosabb: a korábbinál sokkal több nő jelent meg a munkaerőpiacon és vállalt valamilyen állást. Például az Amerikai Egyesült Államokban a 19. század végén a 35-44 év közötti nőknek csupán néhány százaléka dolgozott a saját háztartásán kívül, mára viszont ez a mutató megközelíti a 80%-ot. Radikálisan átalakult a nők foglalkoztatási szerkezete is, hiszen a korábbinál sokkal kevesebb házicselédre volt szükség. A kereső foglalkozás, az önfenntartás lehetősége megemelte a nők családi és társadalmi státusát. Egy dolgozó nő számára a válás már nem jelentett valamilyen végzetes tragédiát, hiszen meg tudott állni a saját lábán, kiléphetett egy rossz házasságból, vagy dönthetett úgy is, hogy nem megy férjhez. Több pénz áramlott a nők oktatásába, miközben a gyerekvállalási hajlandóság csökkent. Hatalmas tömegű friss munkaerő megjelenése a háztartásokon kívül, a nők helyzetének, státusának radikális megváltozása, a családok, a demográfiai trendek átalakulása: több ez, mint amit a számítógép és az internet eddig produkálni tudott – vonja le a következtetést Ha-Joon Chang.

Az elmondottak alapján úgy tűnhet, hogy a nők gazdasági és társadalmi helyzetét illetően angliai I. Erzsébet korától napjainkig egyenletesen emelkedő trendről van szó, ami hamarosan le is zárul a teljes nemi egyenjogúsággal és egyenlőséggel. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű és egyértelmű: ami távolról egyenletes emelkedésnek látszik, az közelebbről szakadozott és ellentmondásos, nyitott kérdésekkel teli.

[1] A George Eliot álnév, az írónő valódi neve Mary Anne Evans volt.

[2] A könyv adatait lásd a fejezethez tartozó irodalomjegyzékben.

Egy PhD kurzus következő foglalkozására készülök éppen. A kurzus a vállalkozói szektorral foglalkozik, a következő órán pedig a vállalkozási lehetőségek felmerüléséről lesz szó. A hallgatóknak a technológiai forradalmakról, innovációs ciklusokról adtam fel, illetve ajánlottam olvasmányokat.

Az ilyen forradalmak elején különösen élénk a vállalkozói világ, nyüzsög és pezseg minden, sokan igyekeznek kihasználni az új lehetőségeket. Azt fogjuk majd elemezni, hogy működik a fellendülés-kifulladás (boom and bust) ciklus a vállalkozói szférában.

Múltbeli példa sok van (lásd pl. biotechnológia), de órákra készülve mindig igyekszem friss példákat is keresni. A legfrissebb Businessweek számban találtam is egyet. Rövid cikkről van szó: pár mondat és két grafikon az egész. Az első grafikonon azt látjuk, hogy 2008 óta az egyes negyedévekben hányszor fordult elő a “mesterséges intelligencia” elnevezés az aktuális befektetői jelentésekben és prezentációkban. A görbe az elmúlt két-három évben meredeken emelkedett fölfelé, legutóbb háromszoros volt a növekedés egy év alatt. Röviden: egyre többen állítják magukról, hogy közük van a mesterséges intelligenciához, és ez nyilván a vállalkozói szférára is kihat. Jól látszik, hogy elindult a “boom”, aztán majd meglátjuk, hogy lesz-e “bust” is, és ha igen, milyen.

A másik grafikonból kiderül, hogy a leginkább az információtechnológiai cégek beszélnek a mesterséges intelligenciáról, ami nem meglepő. Arányát tekintve a pénzügyi szektor a második (fintech, fintech…) a “consumer discretionary” (auto, hotel, étterem, vagyis minden olyan fogyasztási cikk és szolgáltatás, ami nélkül jól meg lehet lenni), a harmadik a gyártás. Az egészségügy aránya ebben az említés-mezőnyben mindössze 3%, ami talán meglepő egy kicsit. Kíváncsi vagyok, mi lesz a hallgatók véleménye.

 

Az idei közgazdasági Nobel-díjat Richard Thaler kapta. Amerikai professzor, a viselkedési közgazdaságtan képviselője, aki a nagyközönség számára is ír közérthető könyveket. Felismerései az irracionális emberi viselkedést bizonyítják: sajnos vagy nem sajnos, de nem vagyon olyan racionálisak, mint ahogy a klasszikus közgazdaságtan feltételezi rólunk.

A Nobel-díj kapcsán Thalerről megjelent egy rövid méltatás a The Economist hasábjain. Ismertetik a munkásságát, fontosabb felismeréseit, nézeteit. A vége felé jön egy érdekes mondat: “These insights – that people care about fairness, find self-control hard and hate losing what they already have – may seem trivial outside the strange world of economics.” Igen, így igaz: az, hogy nem vagyunk (teljesen) racionálisak, mindenféle érzelmeink, reflexeink, előítéleteink, szokásaink vannak, bizony teljesen triviális mindazoknak, akik gazdálkodnak, vezetnek, emberekkel egyezkednek, ezzel a felismeréssel aligha lehet őket meglepni, ezzel ébrednek, ez a kenyerük, éjszaka ez motoszkál a fejükben. Az viszont tiszetelre méltó, hogy valaki “from the strange world of economics” elismeri, hogy ilyen a világ, ez a valóság, ez van.

Csak a tesztemen keresztül!

Posted in Nincs kategorizálva /

Lehet egy gép intelligens? Alan Turing ennek eldöntésre egy tesztet javasolt valamikor az ötvenes évek legelején. A tesztben egy bíráló kérdéseket tesz fel két válaszadónak, akik közül az egyik ember, a másik gép. A bíráló nem látja és nem hallja a partnereit, vagyis a válaszok alapján kell eldöntenie, melyik az ember és melyik a gép. Ha kellő számú forduló után sem tud dönteni, a gép átment a teszten.

Lehet egy gép morális? Szakmai körökben felmerült egy morális Turing-teszt ötlete is. A kísérlet bírálója morális jellegű kérdéseket tesz fel két alanynak, akikről nem tudja, melyikük ember, és melyik gép. Mindkét alany arra törekszik, hogy meggyőzze: morálisan gondolkodik. Ha a társalgás végén a bíráló nem tudja eldönteni, hogy melyik alany a gép, akkor a gép átment a morális teszten.

Lehet egy gép kreatív? Gyakran hallom: igen a számítógépek okosak, ügyesek, fürgék, fáradhatatlanok, de nem kreatívak, a kreativitás megmarad az embernek. Nos, csinálhatnánk egy kreativitási Turing-tesztet is. Egy bíráló feladatokat ad két alanynak, az egyik ember, a másik gép. Mindkettő megpróbál a maga módján kreatív lenni. Ha a bíráló kellő számú feladat alapján sem tudja eldönteni, melyik az ember és melyik a gép, a gép átment a teszten.

Azt hiszem a gépeknek egyre jobbak az esélyei egy ilyen kreativitási Turing-teszten. Nemrég olvastam például arról, hogyan tervezte meg egy versenyautó karosszériáját egy számítógép: az eredmény felettébb kreatívnak tűnik. Olvastam az Autodesk “generative design” projektjéről is – ez a példa is elgondolkodtató.

Mit is mondott egyszer Edsger Dijkstra? Azt kérdezni, hogy tudnak-e a gépek gondolkodni, olyan, mint azt firtatni, hogy tudnak-e a tengeralattjárók úszni. Tudnak úszni? Prímán tudnak úszni, csak éppen másképp, mint mi, emberek.

 

Megveszik

Posted in Nincs kategorizálva /

Pár napos hír: az IKEA megvásárolja a TaskRabbitot. Évek óta használom példaként ezt a céget (nem az IKEA-t, hanem a TaskRabbitot) vállalkozási kurzusokon. Első kérdés: mi az üzleti modelljük lényege? Könnyen kimutatható, hogy az Uber-családhoz tartoznak: elektronikus piactér ez is, ahol a kínálatot és a keresletet hozzák össze valamilyen alkalmazás segítségével. A megosztás gazdasága, vagy platform economy ez, ahogy tetszik. A működésééről beszélve mindig az IKA-t hoztam fel példaként: képzeljünk el egy nagymamát, aki vesz egy szekrényt a svédeknél! Ott áll szegény az előszobában egyedül egy nagy dobozzal. Aztán képzeljünk el egy ügyes egyetemistát, aki szívesen vállal egy kis munkát némi zsebpénzért. Van kereslet, van kínálat, nekik kell egymásra találniuk, erre kell a TaskRabbit. A nagymama felmegy az alkalmazásra, bepötyögi az igényeit, az egyetemista veszi az adást, jelentkezik, becsenget, szerel… Megy, mint a karikacsapás.

Azt is ki szoktuk deríteni, hogy ebben az üzletben nagyon fontos a bizalom, hiszen a nagymama nem engedhet be akárkit a lakásba, és egy egyetemista se menjen be akárhová.

Második kérdés: befektetnénk egy ilyen vállalkozásba? Konkrétabban: befektetnénk a TaskRabbitba? Úgy tudom, a felvásárlás részletei még nem nyilvánosak, de valószínűleg rövidesen megtudjuk, mennyit nyertünk vagy veszítettünk volna, ha mondjuk három évvel ezelőtt befektetünk a TaskRabbitba.

A togói kísérlet

Posted in Nincs kategorizálva /

Togo, vagy hivatalosan a Togói Köztársaság aprócska ország néhány millió lakossal valahol Afrika hónaljában. Pár napja találkoztam a nevével egy érdekes felmérés kapcsán. Felfigyeltem rá, mivel gyakran tartok vállalkozási kurzusokat, sűrűn olvasok hallok mindenféle inkubátorokról és gyorsítókról, éppen ezért érdekel, hogy mi haszna van az ilyen programoknak (köztük az enyémnek), megy-é előbbre tőlük a világ.

Togo figyelemre méltó kísérlet helyszíne volt a nemrég megjelent beszámolók szerint. Egy komoly szervezetek képviselőiből álló csapat összegyűjtött ott másfél ezer kisvállalkozót, akik közül sokan nem vezetnek semmiféle könyvelést és legfeljebb fejben végeznek pénzügyi számításokat. A tudományosság szabályainak megfelelően véletlenszerűen három csoportba szervezték őket. Az egyikkel nem csináltak semmit, ők voltak a kontroll csoport. A második tagjai részt vettek egy alapos szakmai képzésben: pénzügyek, számvitel, marketing, HR stb. A harmadik lélektani tréninget kapott: személyes ambiciók, célkitűzés, visszajelzések kezelése, kitartás nehéz időkben meg más hasonlók.

Vártak egy kicsit, majd felmérték, hogy mi történt velük. Az eredményeket a Science-ben publikálták, ami nem semmi.

Nos, ahogy várható volt, az első csoporttal nem történt semmi különös: maradt a normál üzletmenet. A harmadik csoportnál látványos eredmények mutatkoztak: szépen emelkedett a forgalmuk és a nyereségük. Na és mi történt a másodikkal, akik a szakmai képzést kapták? Határozottan elmaradtak a harmadik mögött. Tanulság: a lélektani támogatás fontosabb ebben a körben a szakmai tudásnál. Hangsúlyozzuk: ebben a körben. Mert nem mindenki togói kisvállalkozó.