Lányok és fiúk

Nemrég az egyik televíziós csatornán megnéztem másodszor is „A számolás joga” című filmet. Először moziban láttam pár hónapja, és nem azért néztem meg még egyszer, mert jó film. A film maga jellegzetes amerikai tucatmunka a megszokott patronokkal. Azért néztem meg, mert vannak benne érdekes részek az IT történetéből.

A sztori a NASA-nál játszódik az űrpogram kezdetén. Gagarin már körülrepülte a Földet, Amerikának is lépnie kellett: embert kellett juttatni az űrbe, ami minden bizonnyal nehéz feladat lehetett. Rengeteg számítást kellett elvégezni számítógép nélkül, mert az még nem volt.

A számításokat a „computer”-ek végezték, ami emberi foglalkozás volt, vagyis computer = ember, aki számol. A filmben is láthatunk „computer room” feliratot egy ajtón, ami mögött nem zümmögő masinák tanyáznak villogó képernyővel, hanem egy csapat nő. A computer ugyanis női foglalkozás volt.

A nők tehát ott ültek a NASA-nál, és számoltak. Aztán egy szép napon megjelentek az IBM mérnökei, és hozzáláttak egy böhöm nagy számítógép telepítéséhez. A filmben szereplő női computerek rájönnek, hogy a foglalkozásuknak befellegzett: ez a gép fog helyettük számolni, ráadásul gyorsabban és pontosabban. A gép viszont nem működik program nélkül, a programokat pedig meg kell írni valakinek. Ki tud jó programokat írni? Ki ért a matekhoz, a matematikai eljárásokhoz, algoritmusokhoz? Hát a computerek. Nosza, mentsük át magunkat, tanuljunk meg programozni!

A filmben sikerül az akció, és nagyjából így történt a valóságban is: a programozók kezdetben általában nők voltak, a programozás női szakma volt. Nemrég egy érdekes cikket olvastam arról, hogy mi történt később. A számítógépek terjedtek, sok programozóra volt szükség. Pszichológusok kezdték vizsgálni, hogy kikből lesz jó programozó, kiket érdemes felvenni programozói állásokba. Két pszichológus egy személyzeti adatbázis alapján megpróbálta felrajzolni a jó programozók profilját. Az adatbázisban túlnyomórészt férfiak szerepeltek, a két pszichológus (hány pszichológus kell egy villanykörte becsavarásához?) pedig arra a következtetésre jutott, hogy a jó szofveresek általában antiszociálisak, különcök, akik jobban vonzódnak a tárgyakhoz (leginkább a számítógépükhöz), mint az emberekhez, az utóbbiakkal sokszor kifejezetten kerülik az érintkezést. Nos, ilyen jelölt több akadt a férfiak között, és mivel a pszichológusok kiválasztási tesztje elterjedt, a programozói pályán rövidesen túlsúlyba kerültek a férfiak, amiben persze más okok is közrejátszottak, páldául a fizetések emelkedése.

A pályán nőtt a férfiak, és csökkent a nők aránya. A különbségek már az egyetemen is megmutatkoztak: az Egyesült Államokban a programozói diplomát szerzett nők aránya 1984-ben járt a csúcson 37%-kal. A következő két évtizedben drámai mértékű volt a nők visszaszorulása. Kár, mert azok a fekete hölgyek a filmben, a „computer”-ek valóban nagyon okosak voltak.