Közösségellenes a közösségi média?

Lehet közösségellenes a közösségi média? Árthatnak a közösségnek, a közösségi érzésnek, ember és közösség kapcsolatának, az embernek mint közösségi lénynek a közösségi oldalak? Úgy tűnik, hogy igen. Furcsa dolog ez, hiszen aligha valószínű, hogy a közösségi média megteremtői valamiféle ártó szándékkal léptek volna porondra, sőt. Tudjuk azonban, hogy sok innováció úgynevezett nem szándékolt következményekkel is jár, valószínű, hogy most is ilyenekről van szó.

Egyre több felmérés, kutatás, szakvélemény mutatja ki, milyen kapcsolat van a közösségi média és egy sor negatív jelenség között: az utóbbiak közé tartozik például a depresszió, az elmagányosodás, az irígység, az önbecsülés romlása, a közösségellenes viselkedés terjedése, társadalmi feszültségek gerjesztése, hogy csak a fontosabbakat említsük. „The issue prompted Prime Minister Theresa May on Wednesday to appoint a minister for loneliness” – olvasom a friss angliai hírekben – furcsa hír ez az internet, a Skype és a Facebook korában.

Az eredményekkel persze óvatosabban kell bánnunk, hiszen nem mindig tudjuk, hogy mi az ok és mi az okozat. Vegyük például a közösségi média használatát és az elmagányosodást: vajon azért magányosodnak el az emberek, mert sörözés, kirándulás, bulizás helyett a hálón lógnak, vagy azért lógnak a hálón, mert elmagányosodtak? Maradjunk annyiban, hogy nem minden úgy alakult, ahogy gondoltuk, tapasztalati alapon is kijelenthetjük, hogy a közösségi médiának bizony vannak közösségellenes, közösségromboló hatásai is.

Akkor tulajdonképpen miért nem mondunk le a közösségi médiáról? Említsünk meg két okot azon kívül, hogy az említett problémák mellett van azoknak számos előnye is. Egyrészt azért nem mondunk le, mert a közösségi média olyan, mint az alkohol vagy a drog: függők leszünk tőle, szenvedélybetegek – ezt is többen kimutatták már. Másrészt azért nem mondunk le, mert akiknek hasznot hajtanak, mindent megtesznek a fenntartásukért és terjesztésükért, és ehhez megvan a pénzük és a fegyvertáruk.

A közösségi média használata látszólag ingyenes, nem fizetünk érte semmit. A valóságban azonban igenis fizetünk. Adatokkal fizetünk, a személyes adatainkkal: mit csinálunk, mire figyelünk, mi érdekel bennünket, mit vásároltunk, kik a barátaink, mit gondolunk erről, arról… Adatot adunk ingyenes szolgáltatásért cserébe – ez első pillantásra fair üzletnek tűnik, de ha belegondolunk, nem biztos, hogy az. Nemrég néhány szakember azzal állt elő, hogy az ilyesfajta adatokat nem tőkeként, hanem munkaként kellene kezelni kögazdasági, illetve jövedelemelosztási szempontból. Még egy olyan javaslatot is megkockáztattak, hogy az embereknek valami szakszervezetfélébe kellene tömörülniük az alkupozíciójuk erősítése érdekében: több pénzt akarunk az adatainkért, világ adatszolgáltatói egyesüljetek! Érdekes elképzelések ezek, és mintha történnének is lépések ebbe az irányba, lásd például az EU új adatvédelmi szabályait.