Bárhol vagy valahol

Az elmúlt év végén egy vállalkozási (Entrepreneurship) kurzust tartottam PhD hallgatóknak, előtte pedig, még a nyáron, ugyanezt a témakört MBA-sokkal tárgyaltuk meg. A két kurzus nem lehet ugyanaz. Az utóbbi csoportnak a vállalkozás gyakorlata az érdekes: hogyan lehet jó ötleteket találni, terméket és piacot fejleszteni, csapatot építeni, üzleti tervet kidolgozni, befektetőt találni, jó sok pénzt csinálni. A doktorjelölteket viszont az érdekli, hogy a vállalkozások területén hol vannak figyelemre méltó tudományos kutatási témák, ki mit vizsgált, mit publikált korábban, mit mondanak a Nobel-díjasok, hol vannak lyukak a tudásunkban, egy közgazdász kutató mit tud kezdeni ezzel a szektorral.

A doktori kurzus egyik témája az innovácó ciklikussága volt: hogyan lendülnek fel a vállalkozások egy új innovációs hullám beindulásakor, miként veti rá magát az új lehetőségekre a tőke, mit csinálnak a befektetők, mi történik, ha egyik-másik szektor túlgerjed, hogyan csitul a vállalkozási kedv, mi történik, ha a technológiák és a piacok beérnek.

A magam részéről szeretem a cilusokban, hullámokban, ingamozgásokban való gondolkodást. Érdeklődéssel olvastam például Carlota Perez írásait a technológiai forradalmak fázisairól, vagy Tim Wu elemzését a media-innovációk tipikus lefutásáról, vagyis arról, hogyan alakul át egy friss és hamvas medium valamilyen centralizált és monopolizált behemóttá, majd hogyan kezdődik az egész elölről. Azért szeretem ezeket az elemzéseket, mert a technológia és a társadalom fejlődése párhuzamosan, kölcsönhatásban jelenik meg bennük, az ember megérteni véli (mert teljes bizonyosság persze nincs) a nagy mozgásokat, azt, hogy miből mi következik, miért esünk át időről időre a ló másik oldalára, és egyáltalán: mi is van a ló másik oldalán.

A brit The Economist gazdasági hetilap a múlt év végén az egyik legjobb friss szakkönyvként említette meg David Goodhart könyvét, a “The Road to Somewhere”-t. Megvettem, letöltöttem, elolvastam, és nem bántam meg. Újabb adalék a nagy ciklusokhoz és ingamozgásokhoz. Szerzője keveset foglalkozik a technológiai fejlődéssel, de a technikai innováció és a társadalmi-politikai fejlődés közötti kapcsolat nála is nyilvánvaló.

Carlota Perez szerint aranykor előtt állunk: túl vagyunk az infokommunikációs forradalom bevezető szakaszán, megvolt a törvényszerű (ez alkalommal kettős) válság (előbb a dotcom-krízis, majd 2008-tól a nagy pénzügyi összeomlás); az ő modellje szerint most a hasznosítás fázisa jön, amiből, ha nem szúrjuk el, mindenki szépen profitálhat, pláne ha az államok felismerik a lehetőséget, aktivizálják magukat és gondos szülőkként eljátsszák az ilyenkor elvárható gazdaság- és társadalomépítő szerepüket, nyesegetik a vadhajtásokat, vigyáznak rá, hogy mindenki jól járjon. Szép gondolat ez, jót vitatkoztunk a hullám-modellről a doktorjelöltekkel.

Goodhart nem ennyire optimista. Könyvének fő mondanivalója az, hogy mára a fejlett országok társadalma egy új törésvonal mentén kettéhasadt, és ez a hasadás mintegy felülírja a korábbi osztály- és politikai struktúrát. Hogy jutottunk el a Brexithez? Miért lett elnök Donald Trump? Miért törnek előre egy sor fejlett országban a populista pártok? – teszi fel a kérdést. Azért, jön a válasz, mert bizonyos alapvető trendek és erők hatására a társadalom két nagy táborra szakadt, és a történelmi inga most az egyik felől a másik felé lendül.

Az egyik táborba az úgynevezet “anywhere”-ek, vagyis a “bárhol”-ok tartoznak. A tipikus “bárhol” liberalizmusra hajló, képzett értelmiségi, aki megszületik valahol, talán általános iskolába még otthon jár, de később, amikor egyetemre megy, elhagyja a szülőhelyét, elvándorol, betelepül valamilyen egyetemi városba, együtt tanul mindenféle népek fiaival és leányaival, gyökerei meggyengülnek, elszakadnak, képzett szakember, profi lesz belőle valamilyen területen, aki tudásának és kapcsolatainak köszönhetően bárhol megél, el tudja magát tartani, jól keres, nincs oka aggodalomra. Számára természetes, hogy át kell törni a gátakat, le kell dönteni a korlátokat, szabadon kell versenyezni, jó fejlődési és pénzkereseti lehetőségeket kell keresni, legyenek azok bárhol. Városlakó, aki gyanakodva néz a kötöttségekre, a mindenféle nem szakmai jellegű csoportokra, örül a változásoknak, nincs gondja az alkalmazkodással, pártolja a szabad mozgást, az önállóságot, a személyes autonómiát, az egyéni boldogulást, a társadalmi és földrajzi mobilitást, nincsenek nemi, vallási, nemzeti stb. előítéletei, individualista és internacionalista, az önmegvalósítást a stabilitás, a közösség és a tradíció elé helyezi. Nyelveket beszél, nem bánja, ha a partnere, házastársa más országba való, gyerekeinek a legjobb iskolákat keresi, helytől függetlenül.

Goodhart mindenféle felmérésekre, statisztikai adatokra hivatkozva számarányukat a brit társadalomban körülbelül 20-25%-ra teszi, a hangjukat, a befolyásukat viszont jóval többre: szerinte az elmúlt évtizedekben, nagyjából a hetvenes-nyolcvanas évek óta a fejlett országokban ez a csoport uralta a közbeszédet, a médiumokat és a politikát. Az utánpótlás fő forrása az egyetemek világa, a felsőoktatás, amely maga is hirdeti és terjeszti az itt leírt gondolkodásmódot és értékrendet.

De kik vannak a másik oldalon? Az úgynevezett “somewhere”-k, vagyis a “valahol”-ok. A név olyan embert jelöl, akinek erős gyökerei vannak, úgy érzi, tartozik valahova. A tipikus “valahol” kevesebbet keres az előző csoportnál, a felsőoktatásba nem jut el, vagy legfeljebb az aljára. Megszületik valahol, és nagy valószínűséggel ott is éli le az életét, helyi ember lesz belőle, helyi ismeretségekkel, barátokkal, rokonokkal. Vidéken érzi jól magát, idegenként mozog a nagyvárosban. Az állását, a jövedelmét állandóan veszélyezteti a fejlődés, alkalmazkodási problémái vannak, amiért persze többre becsüli a stabilitást. Nem mobil, nincsenek széles körű együttműködési tapasztalatai, tart az idegenektől, nem örül a változásoknak, az ismeretlen dolgoknak, úgy gondolja, hogy “régen minden jobb volt”. Fontos számára valamilyen helyi és nemzeti közösséghez, véd- és dacszövetséghez tartozni, gondolkodásában a hagyományos családi formát részesíti előnyben, tradicionális, az általa megszokott módon strukturált és rétegzett világban érzi jól magát.

Goodhart szerint ők adják a brit társadalom mintegy felét, a hangjuk viszont – érhető okokból – eddig kevéssé volt hallható.

A két nagy csoport széles spektrumot feszít ki, mindkét végén extrém alcsoportokkal. A táborok nem válnak el élesen egymástól: sok olyan ember van, aki alapjában véve az egyikhez tartozik, de van benne a másikból is.

Mi történik most? Ahogy már jeleztük, Goodhart szerint az elmúlt években az első csoport uralta a társadalmat és a politikát, mostanra viszont több tényező hatására megerősödött a “valahol”-ok csoportja: hallatni kezdte a hangját, sikeresen állást foglalt bizonyos kérdésekben (Brexit, Trump stb.) és el is foglalt fontos pozíciókat, mivel megvan a létszáma hozzá. Ez a megerősödés a másik csoport korábbi domináns pozíciójára adott reakció, ha úgy tetszik, annak a következménye, abból ered.

Milyen tényezők idézték elő ezt a változást, az inga átlendülését? Van belőlük néhány: gyorsuló technológiai fejlődés, a munka világának redikális átalakulása, növekvő egyenlőtlenség, a középosztály felszívódása, globalizáció és globális verseny, a recesszió emléke, migráció, ki- és bevándorlás, demográfiai krízis, családok szétesése, lehangoló válási statisztikák… Csupa veszélyforrás egy “valahol” számára. A “bárhol”-ok elbizonytalanodtak, pozícióik meggyengültek, a jelenlegi helyzetben megerősödni csak úgy tudnának, ha befogadnák a másik csoport ideológiájának egyes elemeit, ezzel viszont a hitelességüket kockáztatják, és igazából nem is értenek az ilyenfajta befogadáshoz. Ha megerősítik a hangjukat és a megszokott érveiket veszik elő, csak még nagyobb riadalmat keltenek a másik oldalon.

Így állunk most, mondja Goodhart, ebből kell kijönni valahogy, erre kell gombot varrni. A történelmi ingák nem szoktak megállni, az innováció, a felsőoktatás erősödése, a képzettség iránti igény, a gazdasági kényszer a „bárhol”-oknak kedvez, de úgy látszik, közben túlságosan sokan érzik veszélyeztetve magukat, túl gyorsan bomlanak szét a hagyományos struktúrák, túl sokan maradnak le a vonatról, vagy érzik úgy, hogy le fognak maradni. Ez az általános helyzet, aminek viszont sokféle megjelenési formája van attól függően, hogy egy-egy ország milyen történelmi fejlődési pályán ment keresztül, milyen politikai kultúrája van, mennyire képzettek és öntudatosak a polgárai, milyen személyek és csoportosulások adnak hangot a nagyobb létszámú tábor érzéseinek és törekvéseinek, ki milyen kompromisszumokra hajlandó…