Nők a gazdaságban / 2

Ha az előző bejegyzésben belevágtunk ebbe a témába, folytassuk!

———————–

Két lépés előre, egy hátra

Ezt a fejezetet Virginia Woolf egyik írását felhasználva irodalmi példákkal kezdtük. Képesek a nők egy kiváló regény, egy sikeres színdarab vagy egy magas művészi értékű költemény megírására? Virginia Woolf válasza egyértelmű: igen, ha az alkotáshoz megvannak a kellő feltételek: idő, saját szoba, iskolák, tapasztalok és élmények, kellő anyagi háttér, hogy a fontosabbakat említsük. Példákat is felidéz: Jane Austen, a három Brontë nővér, George Eliot. Milyen volt vajon a családi életük? Közülük csak ketten mentek férjhez, és egyiküknek sem született gyermeke. És mi a helyzet Virginia Woolffal? Ő férjhez ment, de neki sem volt gyereke.

Mi történt volna, ha például Jane Austen korán férjhez megy, gyors egymásutánban szül négy-öt gyereket, nyakába szakad egy növekvő vidéki háztartás és a gyereknevelés minden gondja? Vajon megszületett volna a „Büszkeség és balítélet” és a többi regény? De kereshetünk frissebb példát is: mi lett volna, ha a kiváló írónőnek, rengeteg bűnügyi regény szerzőjének, Agatha Christie-nek nem egy gyereke születik, hanem mondjuk három-négy, rögtön a pályája elején?

Lapozzunk bele a Sebők Marcell által szerkesztett „Sokszínű kapitalizmus”[1] című könyvbe. A hazai ipar fejlődésében különleges szerepet játszó személyiségek és családok történetét bemutató műben női névvel alig találkozunk. Láthatjuk néhány feleség fényképét, említés történi egyes szerencsés hazásságokról, de egyébként az olvasóban az a benyomás támad, hogy ha vállalkozásról, alkotó munkáról, gyárépítésről, üzletvezetésről, pénzügyi manőverekről volt szó, mindent a férfiak csináltak, és minden bizonnyal tényleg ez volt a helyzet.

Vannak azonban kivételek. A kötet utolsó fejezete[2] a pécsi Zsolnay családról szól. A Zsolnay-gyár alapját jelentő kőedénygyárat Zsolnay Miklós alapította 1852-ben. Tőle először Ignác nevű fia vette át, majd 1865-ben a másik fiú, Vilmos. Zsolnay Vilmos rendkívüli ember volt, a gyár az ő keze alatt vált világhírűvé. Vérbeli vállalkozót láthatunk benne, sokoldalú kísérletező embert, aki állandóan fejlesztette önmagát, a termékeit és a vállalatát, miközben puritán és takarékos életet élt. Három gyermeke született: Teréz, Júlia és Miklós. Halála után Miklós vitte tovább a céget – de mi történt a két lánnyal?

Zsolnay Vilmos lányai művelődését is fontosnak, egyfajta „kulturális befektetésnek” tekintette: magas kulturáltságú, innovatív környezetet teremtett számukra. Időt és lehetőséget kaptak tanulásra, művelődésre, olvasásra. Bécsben is tanultak, majd bekapcsolódtak a családi gyár alkotómunkájába, vezető tervezők lettek.

Teréz 1881-ben férjhez ment, de a tervezést akkor sem hagyta abba. Később évtizedekig feladta művészi ambícióit, szülei háztartásának vezetését, a gyári vendégfogadás és reprezentáció feladatait vette át (mivel a nagy forgalmat lebonyolító gyárnak rengeteg látogatója volt, köztük például Ybl Miklós és Steindl Imre, ez nem lehetett könnyű feladat), de 68-éves korától ismét tervez. A két lánytestvér közül Júlia volt az erősebb tehetség, ízlésének változása gyári korszakokat eredményezett. 1883-ban művészeti vezető lett a gyárban, később festőnőként már a maga útját járta, függetlenítette magát a családtól. Akárcsak nővére, ő is férjhez ment.

Zsolnay Teréznek öt, Júliának hat gyereke született: ők képviselik a különleges család negyedik generációját.

Képzett, művelt, világot látott, igényes alkotó munkával foglalkozó, önmagát eltartani képes nő, akinek férje és gyerekei vannak. A 19. századtól kezdődően ebből a típusból is egyre több jelent meg Magyarországon, a haladás azonban nem volt könnyű, és nem is volt egyenes vonalú. A nők képességeit és szerepét illetően nagyon különböző nézetek és álláspontok keveredtek egymással. Hogy mást ne mondjunk, 1925-ben egy későbbi képviselő és államtitkár még arról írt tanulmányt, hogy a női nem tulajdonságaival összeegyeztethetetlen az értelmiségi pálya. Mások elismerték, hogy a nők intellektuális képességeiket tekintve nem maradnak el a férfiak mögött, de úgy vélték, hogy a nő „küldetése” nem az, hogy orvos vagy ügyvéd váljék belőle, független emberként saját keresetéből éljen, hanem hogy összetartsa a családot, nevelje a gyerekeket, vezesse a háztartást, férje számára kényelmes otthont biztosítson.

A fejlődés, ha lassan is, de Magyarországon is megindult: megjelentek az első fecskék. A korábbi szépirodalmi példákhoz kapcsolódva megemlíthetjük, hogy az első nőt 1877-ben vették fel a Petőfi Társaságba, a kor legrangosabb irodalmi egyesületébe. Rendkívüli eseménynek számított, hogy 1899-ben díszdoktorrá avattak egy régésznőt, 1903-ban pedig alorvosként állami szolgálatba vették az első nőt.

A magyarországi feminizmus története a reformkorig nyúlik vissza. Nagy jelentőségű esemény volt az egyetemek kapuinak megnyitása a nők előtt a 19. század legvégén. 1895-től kezdődően a nők beiratkozhattak az egyetemek bölcsész, orvos és gyógyszerészeti karára. A 20. század elején alakult Feministák Egyesülete jelentős eredményeket ért el a nők egyenjogúsítása terén.

Sajátos fordulatokat hozott az első világháború. Mivel a férfiak háborúba mentek és rengeteg elestek vagy megsebesültek közülük, szükség volt a nők mobilizálására[3]. Tömegével jelentek meg nők a gyárakban és a hivatalokban, olyan nehéz szakmákban is, amelyekben korábban csak férfiak dolgoztak. A háborúban szerzett tapasztalatok után nehéz volt azzal érvelni, hogy a nők bizonyos pályákon egyszerűen képtelenek helytállni. 1918 végén sok nő választójogot kapott[4], ugyanakkor minden egyetemet és szakot megnyitottak előttük, a műegyetemet és a jogi kart is.

A háború után ismét változott a helyzet. Az internacionalista, vagy politikai megfontolásból annak beállított feminista mozgalom meggyengült. A férfiak visszajöttek a frontról, a nőket demobilizálták, sok állást ismét férfiak vettek át. Az 1922-ben életbe lépett új törvény alapján több százezer nő vesztette el a választójogát. Antifeminista fordulat[5] volt ez, a dolgozni, tanulni vágyó nőket megpróbálták visszaszorítani a családba, a hagyományos női szerepekbe. A Horthy-korszak elején ismét korlátozták az egyetemi tanulmányokat: 1926-ig nők csak kivételes esetben kerülhettek a budapesti orvoskarra, de női létszámkorlátozást vezettek be a jogi, a műegyetemi, a bölcsész és a hittudományi karon is. A két világháború között a jogi tanulmányok lényegében elérhetetlenek voltak a nők számára, és ezzel a felső politikai pályák is. Ne feledjük, hogy Angliában 1919-ben minden pályát megnyitottak a nők előtt.

A háborút követő fordulat és visszalépés ellenére a fejlődés nem állt meg Magyarországon sem. A nőmozgalom a kor politikai irányvonalának és erőviszonyainak megfelelően arisztokrata és nemzeti színezetet öltött, de létezett és hatott. A két háború között a középiskolai oktatás gyakorlatilag teljes egészében megnyílt a nők előtt, bár a fiúk és a lányok tanterve között voltak különbségek. 1932-ig a nők száma és aránya egyaránt nőtt a felsőoktatásban[6]. A nők foglalkoztatása is bővült, különösen a diplomások körében. Női doktorok, egyetemi magántanárok is feltűntek: 1928-tól nők is jelentkezhettek egyetemi magántanári képesítő vizsgára. Egyes foglalkozások határozottan „nőies jelleget” kezdtek ölteni. A legtöbb diplomás nő az egészségügy, az oktatás és a művészet területén jelent meg, miközben ügyvédként változatlanul nem dolgozhattak. Korabeli felmérés szerint 1937-ben 5.434 diplomás nő élt Budapesten, és 55,6%-uknak volt állása.

A visszalépések ellenére az iskolázottsági és foglalkoztatási mutatók általában javultak, a diplomás, fizetett munkát végző nő típusa egyre elfogadottabbá vált, de teljes egyenlőségről ennek ellenére nem beszélhetünk. A társadalom jókora része idegenkedett az új nőtípustól. Tudományos karrierre lehetőség volt, de a Horthy-korszakban nők egyetemi rendes tanárok és egyetemi vezetők nem lehettek. 1931-és 1941 között mindössze 5,8% volt a doktori címet szerzett nők aránya. A nők az egész korszakban rosszabbul iskolázottak voltak a férfiaknál, a munkabérük szinte mindenütt elmaradt a férfiakétól. Akik férjhez mentek, nagyrészt visszavonultak a munkavégzéstől. A törvényhozásban női képviselő csak elvétve akadt. A nemek közötti különbségek tehát szűkültek, de megmaradtak.

1932-től, valószínűleg a gazdasági válság hatására, az emancipációs mutatók ismét romlottak. A korszakot a második világháború zárta le, ami a nők számára újabb mobilizálást jelentett. Idézzük erről Márai Sándor egy 1942-ben megjelent írását:

„De a nők dolga ebben a háborúban ugyancsak rendkívüli. …A nő kénytelen a mozgósított és küzdő férfi helyére állani. Ugyanakkor az otthon minden gondja is reászakad, a család minden időszerű problémája… a nők új szerepe az életben ilyen felnőttszerep. Amiért egyes társaik az időben verekedtek, hamarább és végzetesebben következett be, mint sokan álmodták és remélték: a nő nemcsak egyenrangú társ ma az élet versenyében, hanem küzdőfél is. A jogokat, melyekért küzdöttek, megkapták, a hárem ajtajai feltárultak, a nő egyenrangú, és jogai vannak: de megkapta a kötelességek teljességét is… Az új szerep néha még nőies, néha már férfias, de mindig új, emberi szerep. A nő nem csendes házi őrangyal többé, nem is gügyögő Nóra: amiért küzdött, megkapta, sorsa teljes felelőssége az övé, mint ahogy a férfi viseli sorsa felelősségét… Most odaállanak a munkapadokhoz, melyeket a férfi, aki véres dolga után jár a világban, kénytelen volt elhagyni. Ott ülnek az irodák asztalai mellett, gyártanak fegyvert, orvosságot, aratnak és vetnek sok országban, intézik a közügyek bizonyos hányadát – s közben fél kézzel, mellékesen, övék az otthon gondjainak egésze.”[7]

[1] A könyv adatait lásd a fejezethez kapcsolódó irodalomjegyzékben.

[2] Jávor Kata munkája

[3] Erről a mobilizálásról a felső társadalmi osztály szemszögéből ad képet az akkor Temesváron élő Niamessnyné Manaszy Margit naplója: Villámlik messziről…,  Kossuth Kiadó, 2017

[4] A Károlyi-kormány választójogi törvénye alapján nem tartottak választást Magyarországon.

[5] A feminista mozgalom más országokban is meggyengült az első világháború után, második hulláma csak a hatvanas években jött el Simon de Beauvoir A második nem című könyvének megjelenésével.

[6] A két világháború közötti időszakra vonatkozó adatok forrása Papp Barbara és Sipos Balázs könyve (lásd a fejezethez kapcsolt irodalomjegyzékben).

[7] Márai Sándor: Sok a nő? Helikon Kiadó, 2012, 378-381. o.