Szerelem

„A technológia Isten ajándéka. Az élet után talán a második legnagyszerűbb ajándéka. A technológia a civilizáció, a művészet és a tudomány szülőanyja.” Ezek Freeman Dyson szavai. Freeman Dyson híres angol fizikus és matematikus, nem mellékesen Esther Dyson papája. Szakértelméhez aligha férhet kétség.

Tegnap a moziban megnéztem A nő című filmet. A főszereplő (Joaquin Phoenix igazán remek alakításában) szerelmes lesz egy operációs rendszerbe. Intelligens technológia formájában ajándékot kap, ami aztán nem szülőanya lesz, hanem valamiféle digitális-virtuális szerető. A film végén (remélem, nem lövöm le a poént) szakítanak, mindazonáltal elgondolkodtató, hogyha már szülőanyáról van szó, mi születhetne egy ilyen kapcsolatból, vagyis a bajuszos, amúgy fölöttébb szimpatikus férfi, és a Scarlett Johansson hangjával megjelenített szoftver egymásra találásából.

Az operációs rendszer intelligens és tanulékony. Beszélgetni lehet vele, tanulási képessége pedig leginkább kíváncsiságában, kezdeményezőkészségében és hajlékonyságában mutatkozik meg. Mind kiderül, nem csak a kedves bajuszossal beszélget, hanem másokkal is. Gyorsan tanul és ettől egyre emberibb lesz. Megtanulja, milyen embernek lenni. A bajuszos végül azt kapja tőle, amit egy embertől, egy hús-vér nőtől kaphat, illetve, ahogy a történések mutatják, kapni szokott.

A film amúgy technológiai szempontból tulajdonképpen visszafogott: az évtizedekkel korábban készült Star Wars sokkal merészebb. Illusztráció ahhoz a jóslathoz, hogy az elkövetkező években nagy ugrás várható a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fejlődésében. A filmbeli intelligens rendszer agyának számos komponense már ma is létezik. Az alkotás gyöngéd figyelmeztetésnek is felfogható: készüljünk fel rá, hogy az ilyesfajta intelligencia elszabadulhat, mivel öntanuló és össze van kötve mindennel. Pályája kiszámíthatatlan. Most csak a szimpatikus bajuszos fiatalember szívét töri össze, de összetörhet mást is.

Egy pasas beleszeret egy operációs rendszerbe és két órán át lelki életet él vele. Mi tagadás, unalmas filmre számítottam. Kellemesen csalódtam: ez egy jó film, a két óra elrepül. Ráadásul szép is, sok közelivel, arcokkal, szemvillanásokkal, homlokráncolásokkal, gondosan komponált, kiegyensúlyozott képi világgal, remek színészekkel. Érdekes volt figyelni a közönséget (erre is jó a mozi): a nagy többség csendben, talán kissé megszeppenve, elérzékenyülve ült, egy hölgy viszont végigkacarászta az egészet. Lehet, hogy neki volt igaza (nézd legott komédiának…), de az sem kizárt, hogy a kezdésre várakozva lehajtott egy-két felest a szomszédos bárban. Én az utóbbira tippelnék.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*