Gróf és diplomata

Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai. Vaskos kötet, de könnyű olvasni, mert a szerzője jól ír, olvasmányosan és szellemesen. A különböző időpontokban született két írás műfaji szempontból meglehetősen vegyes képet mutat: olvashatunk klasszikus memoárt, történelmi esszét, egyes szakaszok kifejezetten regényesek, mások anekdotázó kedvűek.

Bánffy gróf volt, igazi arisztokrata, arisztokraták rokona, köztük a Károlyiaké. Az emlékezés Ferenc József halálával és Károly koronázásával indul, amiben Bánffy – valószínűleg hosszú időn át tartó operai intendánsi múltjára való tekintettel – afféle főrendezői szerepet kap, amit minden jel szerint óriási megtiszteltetésnek vesz és nagyon élvez. A leírás alapján a koronázás valóban gyönyörű lehetett, kisebb bakiktól és bizonyos baljós jelektől eltekintve. Baljós jeleknek volt helye, hiszen amúgy éppen összeomlott a Monarchia, az egész Habsburg birodalom, a világháborút elvesztettük, jöttek a forradalmak, majd az ország feldarabolása, Európa térképének átrajzolása.

Bánffy érzékletes képet fest a háborút követő anarchiáról, a budapesti zűrzavarról, az általa kevésre tartott Károlyi-kormány amatőr bukdácsolásáról. A kommün elől egy diplomáciai megbízás örve alatt, kalandos úton külföldre távozott, először Németországba ment, ahol éppen a Spartacus-felkelés folyt, majd Hollandiában kötött ki, ahol képzőművészetet tanult. Tehetséges művész lehetett, a háború előtt Székely Bertalan tanítványa volt, Hágában sikerült is képeket eladnia.

A kommün után hazatért, beállt Bethlen mellé külügyminiszternek; nemrég láttam is róla egy fényképen a Rubiconban, ott áll közvetlenül a miniszterelnök mellett jobbra, hátrafésült hajjal, öltönyben. Elsősorban a határrendezés kérdésével foglalkozott, Baranya visszaszerzésével, Burgenland ügyével, a Soproni népszavazással, területi kiigazításokkal, diplomáciai kapcsolatok rendezésével, a Népszövetségben elfoglalt helyünkkel.

Habsburg Károlyból a puccskísérletek miatt teljesen kiábrándul, a koronázás leírásában megjelenő lelkesedés eltűnik. A minden bizonnyal rendkívül nehéz diplomáciai munka, az állandó feszültség kifárasztotta, úgy tűnik, idegösszeomlást kaphatott, hosszabb időt szanatóriumban töltött. Lemondott a miniszterségről és visszatért a művészetekhez.

Nézőpontja mindvégig az arisztokratáé. Saját osztályának felelősségét a háborús veszteségekért és az ország szétdarabolásáért nem firtatja. A forradalmakat kívülről szemléli, kalandos eseményekként írja le. Diplomata volt, minden jel szerint tehetséges és ügyes diplomata, és ez a diplomataság valószínűleg ezt a visszaemlékezést is átitatja: nehéz megmondani, miről mit gondolhatott valójában.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*