Örkény Színház: A Kék Angyal. Nem Gonda és Ronda, hanem Osvány és Posvány. Nehéz előadás, nem tudom hova tenni. Erős, látványos, kidolgozott, de valahogy nem találtam benne a fonalat.

Osvány tanár úr adja a keretet, de hosszú szakaszokban egyszerűen elvész, el is feledkezünk róla. Nem az ő átváltozását látjuk, eltűnik a sokaságban. A színpadon egy város világa bomlik szét, egyre inkább haláltánc jellege lesz az egésznek. Normák, szabályok megszűnnek létezni, mindenki pózol, hazudik, szerepet játszik, egy idő után már a látszatra sem vigyáz. Megtörténik, aminek meg kell történnie. Megy minden valamilyen beláthatatlan, de mégis örvényként vonzó végzet felé. A színészek a közönség közé vegyülnek, a darabot félig a nézőtéren játsszák, a szünet összefolyik az előadással, a felvonások kezdetekor percekig égve hagyják a nézőtéri villanyt. Közben színház a színházban, revü és kabaré, dalbetétek, artistaprodukciók.

Angyal is van, szitakötőszárnnyal; pőrén jön, úgy is távozik és nem ment meg senkit.

“Egy zsarnok vége” – mondja az alcím. Osvány tényleg zsarnok, de pitiáner zsarnok, afféle zsebzsarnok. Nincs vége, mert igazából eleje sincs. Valami tényleg bevégződik és valami tényleg elkezdődik a színpadon, de a döntés ezek mibenlétéről a nézőnél marad.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.