Tündérkert?

Móricz Zsigmond: Erdély-trilógia, I. kötet, Tündérkert. A húszas évek elején készült, a világháború és a forradalmak után, a lecsendesedés és számvetés idején. Móricz a múltról ír benne, de a mához szól, annyira pontosan és elevenen, hogy sorait olvasva időnként felnevettem.

Erdély a 17. század elején. Az ország északi része a Habsburgoké, középen és délen a törökök az urak, keleten Erdély „két pogány közt” próbálja megtartani a maga függetlenségét. Az ország (vagy országrész) ura a fiatal Báthory Gábor, aki valamiféle tündérkertről álmodik, de amit teremt, az inkább a pokolhoz hasonlít. Nagyravágyó és gátlástalan. Valamiféle nemzetközi nagyhatalomról álmodik saját magával és egy pontosabban nem körülírt Magyarországgal a csúcsán. Mindenkivel ujjat húz, mindenkivel háborúzik, alkalmi szövetségesekben bízva. Konfliktusokban, csatákban érzi jól magát. Álmodik, de az álma ködös és bizonytalan, valójában mindig a következő csata élteti, körülbelül addig lát, tettei távlati következményeivel egyáltalán nincs tisztában, meglepődik és megsértődik, amikor a valóság visszaüt.

Álmát nem osztja senki, szövetségeseit a haszonszerzés vezérli: ha nincs zsákmány, zokszó nélkül cserbenhagyják. Nehéz követni, ki kivel van éppen, ki miben mesterkedik, ki kinek tesz keresztbe. A fejedelem harcosai nagyrészt parasztok, tehénhajcsárok, akik ha megszerezték amire éppen szükségük van, hazamennek, maguk előtt terelve az elzabrált jószágot.

Báthory legostobább tette a szászok megalázása és kifosztása, Szeben elfoglalása.

Itt áll előttünk egy fejedelem, aki nem tudja vagy nem akarja felfogni, hogy jó mesteremberek és kereskedők nélkül egy idő után háborúznia sem lesz mivel. Íme egy fejedelem, aki nem nézett a térképre, nem tudja, hogy hol van. Nagy érzelmek, nagy egymásnak feszülések, ködös lázálmok, majd vereség, bukás, éhkopp. Machiavellista, de kontár módon végrehajtott politikai húzások, lelki defektek, félelmek kompenzálása, a magántulajdon semmibe vétele, gazemberek, rablók, gátlástalan gyilkosok a vezetésben, erkölcsi züllés.

Tündérkert van, csak éppen valahol a Holdban. Még szerencse, hogy a Habsburgok éppen kevéssé aktívak, a török birodalom pedig korhad és korrumpálódik. A zavarosban néha elég jól lehet halászni.

Báthory ellenpontja az első kötetben még viszonylag keveset szereplő Bethlen Gábor. Tulajdonképpen kedveli Báthoryt, de nehéz felfogni, hogy miért. Időnként leckéket ad neki józan gondolkodásból és államvezetésből.

Bethlen tisztafejű ember, logikus elme, ki tudja számítani, mi mire vezet. Megpróbálja elmagyarázni a fejedelemnek, miért megy olyan jól a szászoknak, miért kell őket békén hagyni, ne adj’ isten tanulni tőlük, miért nem szabad hozzányúlni különleges jogaikhoz, miért volt bölcs az a király, akitől kapták. Ha parlagon hagyott földet lát, azonnal bevetteti, a romokat elhordatja, új tetőt húzat a felgyújtott helyére. Behívja a törököket, de közben azon töri a fejét, hogyan szabadulhatna meg tőlük.

Báthory nyughatatlan, mindenkibe beleharap, mindenkit megsért, megfenyeget, bizonytalanságban tart. Az ország ég, az emberek pusztulnak, a falvakban és városokban fosztogatnak. A fejedelem sarokba szorul, feldühödött hajdúi meggyilkolják. Bethlen eltemetteti. Most az ő fejedelemsége következik.

  

Post a Comment

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*