Aki ott volt

Vaszilij Grosszman: Élet és sors. A szerző nevével már sokszor találkoztam. Ő az ember, aki „ott volt”: a közvetlen szemlélő élményeivel írt könyvet a háborúról. Ott volt Sztálingrádban, száz napot töltött az ostromlott városban, követte a csapatokat, együtt vándorolt a fronttal.

Könyvének címe minden bizonnyal a Háború és Békére rímel. Grosszman elhatározhatta, hogy megírja a 20. század Háború és Békéjét. Nem sok értelme lenne azt firtatni, hogy sikerült-e neki. Az eredmény mindenesetre lenyűgöző. A könyv elolvasása rendkívüli élmény, de aki nekiveselkedik, több mint ezer oldalra készüljön.

Rengeteg szereplő van, egy részük valóságos történelmi alak: szovjet és német hadvezérek, tábornokok, főtisztek, politikusok, Csujkov és Paulus, Hitler és Sztálin. Nem könnyű felidézni, ki kinek kicsodája, ezért ajánlatos a könyv végén található katalógushoz fordulni segítségért.

1941 telén a Vörös Hadsereg Moszkva és Leningrád alatt megállította Hitler csapatait. A németek a következő évben dél felé fordultak, eljutottak a Kaukázusba, megcélozták az olajmezőket, ostromgyűrűbe fogták Sztálingrádot, ahol az év végén a Volga nyugati partján már csak néhány utca tartotta magát. A Sztálin nevét viselő, porig rombolt városért vad és kegyetlen presztizsháború dúlt. A regény keretét ez a küzdelem adja, hősei sok szálon kötődnek a városhoz és a háborúhoz.

A tágabb színtér Németországtól Szibériáig terjed. Parancsnoki bunkerekben, lövészárkokban, romos házakban, falusi kunyhókban, kiszáradt sztyeppén, végtelen hómezőkön, atomkutató laboratóriumban, német és szovjet börtönökben, lágerekben, náci gázkamrákban járunk, utazunk tankon, teherautón, marhavagonban, uszályon, repülőn… Oldalak százain át épül a Sztálingrád ostromlóit körbezáró hatalmas harapófogó. Paulus csapatait bekerítik, a tábornok feladja a küzdelmet, a front visszahúzódik nyugat felé. Az utolsó oldalakon Sztálingrádba beköszönt a béke.

A regény címében az élet a szabadságot jelenti, a sors azt, ami megadatik, a szabadság korlátait, a kényszert, az elnyomást, jöjjön az bárhonnan. A freskó hatalmas, de a könyv igazából a részletek ábrázolásában a legjobb. Csúcspontja talán egy körbezárt sztálingrádi ház védőinek története, akik szinte mindentől elvágva sajátos szabad közösségben élnek, és akik valahogy megszeretik ezt az állapotot, talán azért, mert világos benne a frontvonal: itt vagyunk mi, és ott az ellenség. Sokkal rosszabb a helyzet, ha nem lehet tudni, ki a barát és ki az ellenség, vagy ha a front önmagunkon húzódik át, saját magunkkal sem lehetünk tisztában. Grosszman, főhőse, az atomtudós, ilyen meghasonlott ember: az életet keresi, de a sors fogja a kezét.

 

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*