Bonbon és csokoládé

Folytassuk!

—————————–

 

Elszabadult ígéretek, túlzott várakozások

 

 

A közgazdasági tankönyvek a piac szereplőit – az embereket, a vállalatokat, az államot – általában racionális aktorokként írják le. A döntéseket azonban irracionális tényezők, így például különböző érzelmek, vágyak, hiedelmek is befolyásolják. Ezek ha tömegesen jelentkeznek, lázakká, mániákká állhatnak össze, és mint ilyenek, segíthetik vagy gátolhatják a gazdaság fejlődését.

    Lázak és mániák mindig is voltak a gazdaságban. Vegyünk egy klasszikus példát! A 17. századi Hollandiában tulipánmánia tört ki. Az ország fejlett piacán jelentős összegű tőke keresett befektetési lehetőségeket, sok ember akart nagy vagyonra szert tenni, lehetőleg minél rövidebb idő alatt. Gazdagok és szegények egyaránt akadtak közöttük. A tulipánpiac az 1636-os évben, alig kétéves erőteljes fejlődés után hirtelen “berobbant”: kitört a mánia a szép virágok körül, rengetegen kapták el a tulipán-lázat: sokan minden vagyonukat pénzzé tették, hogy hagymákat vegyenek. A csúcsidőben az árak hetente, sőt naponta duplázódtak vagy triplázódtak, visszaigazolva azokat, akik ebbe az üzletbe fektették a pénzüket. Aztán 1637-ben az egész összeomlott: kitört a pánik, az árak óráról órára zuhantak, a hagymák tökéletesen elértéktelenedtek.

    Hasonló eseménysorozat volt a múlt századi amerikai vasút-spekuláció, az arany- és ezüstláz, a floridai ingatlan-őrület.

    A nyolcvanas években egy időre a biotechnológia világában forrósodott fel a levegő. A lázat néhány sikeres termék és vállalat gerjesztette; sokan úgy vélték, hogy hamarosan gyógyítható lesz a rák, az emberi élet évtizedekkel meghosszabbodik, öreg emberek visszanyerhetik a fiatalságukat. A tőke szinte válogatás nélkül támogatta az új biotechnológiai vállalkozásokat: olyan cégekbe tömték a pénzt, amelyeknek nem volt nyeresége, bevétele, átgondolt üzleti terve, és még bele sem kezdtek azokba a kutatásokba és fejlesztésekbe, amelyek egyébként a biotechnológiában öt-tíz évig is eltartanak. 1989 és 1992 között a Hambrecht&Quist biotechnológiai index megnégyszereződött. A Stanford, a Harvard, a Johns Hopkins és más egyetemek százszámra ontották magukból az új vállalkozásokat. Mintegy ezer céget kockázati tőkéből finanszíroztak.

    …Aztán eljött a kiábrándulás: a korábban oly népszerű cégek egymás után futottak zátonyra. Sok termékről kiderült, hogy nem sokat ér, vagy sohasem fog elkészülni. Egyes cégek az értékük harminc százalékának mondhattak búcsút, mások hatvannak vagy nyolcvannak. 1994 novemberére a szektor vállalatai átlagosan kétharmadát veszítették el csúcsidőszakbeli árfolyamuknak.

    Ezek a mániák lefolyásukat és a kimenetüket tekintve az úgynevezett pilótajátékhoz hasonlítanak: nagy tömegek előtt felbukkan valamilyen gyors meggazdagodással kecsegtető lehetőség, az emelkedő lázat öngerjesztő mechanizmusok felerősítik, majd a léggömb kipukkan; aki idejében kilép, valóban meggazdagodhat, a többiek viszont veszítenek.

    „Mindent, ami értékes volt az életemben, egy buborékban csináltam; a nagy remények, a bizalom és a butaság különleges állapotában” – mondja a Skillinget játszó színész az Enron-revü utolsó percében. „Soha ne add fel az illúzióidat!” – tanácsolja Mark Twain.   A mániáknak – legalábbis közülük egyeseknek – kétségtelenül fontos gazdasági szerepük van. A befektetési láz hatalmas összegű tőkét pumpálhat egy-egy sokat ígérő szektorba, ami felgyorsítja a piac fejlődését, mágnesként vonzza a kreatív embereket. Adott helyzetekben kifejezetten nehéz megmondani, hogy hol végződik a racionális gondolkodás, és hol kezdődik az “őrület”. A mániák által áthatott piacokon gombamód szaporodnak a vállalkozások, a legkülönfélébb termékek és üzleti modellek. Aztán viszont törvényszerűen és keményen beleszól az eseményekbe a természetes kiválasztódás: a sokféle tarka egyed közül csak a tartósan életképesek maradnak fenn, adott esetekben csak maroknyian.

    A mániák felgyorsítják a technikai újdonságok, innovációk terjedését. Az újdonságok kikerülnek az emberek szeme elé, egyre többen próbálják ki őket, egyre többen foglalkoznak velük. Ha hasznosnak, fogyaszthatóknak bizonyulnak, felkeltik az üzletemberek érdeklődését is, egyre több tőkét vonzanak. Azok, akik egy új piacon először jelennek meg gazdaságosan termelhető, széles körben eladható termékekkel, nagy nyereségre tehetnek szert, ami tovább gerjeszti a befektetők érdeklődését. Sokat nyerhetnek azok is, akik először használják, alkalmazzák az új eljárásokat, teremékeket, az új infrastruktúrát. A piacon tömegesen jelennek meg az új vállalkozások. A várakozásokba törvényszerűen  irracionális elemek is vegyülnek, a tőzsdei árfolyamok elszakadnak a „konzervatív” kalkulációval számított piaci értéktől, a befektetői láz szerencsejátékra kezd emlékeztetni. Pénzügyi „buborék” fúvódhat fel, ami előbb-utóbb kipukkan. Az árfolyamok esni kezdenek, a befektetők sokkal óvatosabbak lesznek, az illúziók eloszlanak, a kockázati tőke felszívódik, sokan tönkremennek, csődöt jelentenek, vállalkozásként megszűnnek létezni. Ha az iparág már elég nagyra nőtt, a válsága akár általános gazdasági visszaesést is okozhat.

    Ilyen események zajlottak le a múlt század kilencvenes éveiben is. Mit láthattak maguk körül Jeffrey Skilling és munkatársai? Az amerikai gazdaság megállíthatatlanul tört előre. Mindenki az internet terjedésével kibontakozó új gazdaságról beszélt. Könnyű volt tőkét szerezni, új vállalatok százával jelentek meg a tőzsdén. Az újságok sikertörténetekkel voltak tele, többnyire fiatalokéval, akik egy garázsban valamilyen virtuális vállalatot építenek és meghódítják vele a világot.

    Komoly szakértők jelezték, hogy a gazdaság törvényei megváltoztak, általános, hosszan tartó, töretlen fejlődésnek, „long boom”-nak nézünk elébe, recesszióra évtizedekig nem kell számítani. Idézzünk fel néhány mondatot Peter Schwartz, Peter Leyden és Joel Hyatt 1999-ben megjelent, majd rövidesen újból kiadott könyvéből: „E könyv első kiadásának megjelenése óta szinte minden héten történik valami pozitív. Az amerikai gazdaság leghosszabb fellendülési periódusát éli. A munkanélküliség csökken, a bérek emelkednek, infláció sehol a láthatáron. Az állami költségvetés három trillió dollárnyi többletet halmozhat fel az elkövetkező tíz évben… Európa virágzik, és végre ott is nő a foglalkoztatottság… A tudósok megfejtették az emberi gének titkát… Sikerült megtörni a Microsoft monopóliumát… Az új gazdaság megteremti a Hosszú Fellendülés alapját…”

[1]

    Ha komoly, jól képzett emberek ennyire optimisták, mit várhatunk el az utca emberétől?

    Vegyünk egy másik példát a hangulat érzékeltetésére. A Business Week 2000. januárjának végén „Új gazdaság: kiválóan működik Amerikában – fog-e másutt is?” címmel hosszú cikket tett közzé a honlapján. A szerző, a lap talán legkiválóbb gazdasági elemzője, lelkes és optimista: a növekedés megállíthatatlan, a munkanélküliség csökken, inflációs veszély nincs, Európa is nagyobb sebességre kapcsol, Ázsia emelkedik. Csak hagyni kell, hogy a szabad piac és a pénztőke tegye a maga dolgát.

    Pár héttel később a tőzsde összeomlott, a technológiai szektor számára a tőkeforrások gyakorlatilag kiapadtak, szaporodni kezdtek a recesszióra utaló jelek a gazdaságban. Akik a fenti megnyilatkozások alapján rossz időpontban és helyen fektették be a pénzüket, hatalmas veszteségeket szenvedhettek el.




[1] Schwartz-Leyden-Hyatt 2000, v. o. (Előszó)

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.