Ez meg egy harmadik

Viszonyunk a Nagy Testvérrel

 

 

George Orwell a múlt század negyvenes éveinek végén, nem sokkal a háború után írta 1984 című könyvét. A könyv leghíresebb mondata: „Big Brother is watching you”, vagyis „A Nagy Testvér figyel téged”. A könyv egy olyan társadalmat ír le, amelyben senki sem bújhat el, ahol mindenkinek minden lépését figyelik.

    Az előző szakaszban leírtak alapján sokaknak a könyv és a figyelő Nagy Testvér juthat az eszébe.  Nemrég valaki elsétált Orwell londoni lakásához, oda, ahol a regényt írta. Kétszáz yardos távolságon belül összesen 32 működő térfigyelő kamerát talált. A Nagy Testvér tehát tényleg figyel. A közvetlenül a lakás elé szerelt kameráról készített fotó bejárta a világhálót. Ha Orwell még élne, és egy nehéz nap végén, tollát letéve elhatározná, hogy lemegy a sarki vendéglőbe, a szigetország több mint négymillió köztéri kamerája közül néhány azonnal a nyomába eredne. Az arcáról készített képeket egy számítóközpontba továbbítanák, ahol egy okos szoftver a nevét is megmondaná, megnézné, hogy miket írt mostanában a Facebook-oldalán, szerepel-e a bűnügyi nyilvántartóban, a számítógépben tárolt előrejelző rendszer szerint mekkora valószínűséggel tekinthető potenciális bűnözőnek. Ha útközben elsétál egy bolt előtt és egy pillantást vet a kirakatra, könnyen elképzelhető, hogy az ott elhelyezett bolti kamera is felismerné, megnézné, hogy mit vásárolt ott mostanában, megállapítaná a nemét, megsaccolná az életkorát, rákeresne a nevére a világhálón, majd pillanatokon belül testre szabott ajánlatokat küldene a mobiltelefonjába.

    Ebből az elképzelt, de a történteket illetően reális példából jól láthatjuk, mennyire ellentmondásos világba érkeztünk. Amit biztosan tudhatunk: rengeteg digitalizált, könnyen továbbítható, tárolható, kombinálható és feldolgozható adat gyűlik össze rólunk. Személyiségünk bizonyos értelemben megkettőződik: egyrészt létezünk valóságosan, másrészt létezünk a virtuális világban is adatok és az azokból felrajzolt képek, profilok formájában. Virtuális képünk alakulását csak korlátozott mértékben tudjuk befolyásolni. A példánál maradva: a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hány kamera követi az utcán, milyen adatbázisokban szerepel a neve, milyen valószínűségeket illesztenek a kódja mellé, milyen profilt rajzolt fel róla egy áruház vagy egy ellenőrző kormányhivatal számítógépe.

    A pontos helyzet és a felmerülő etikai, értékrendbeli problémák megítélésében sok a bizonytalanság.

    Ha elképzelt példánkban George Orwell bemenne a londoni önkormányzat illetékes hivatalába és megkérdezné, miért szereltek több térfigyelő kamerát a háza elé, azt felelnék: az ő érdekében. Egy statisztikai táblán azt is megmutatnák neki, mennyivel csökkent a bűntények száma a körzetben azóta. Való igaz: az általunk fentebb felsorolt előrejelzési példák mögött jó szándékot találunk. A kereskedő, az orvos, a bankár, a személyzetis stb. hatékonyabban szeretné végezni a munkáját. Az összegyűjtött és elemzett adatoknak, a sikeres előrejelzéseknek köszönhetően okosabbak lesznek a minket kiszolgáló rendszerek, jobb ajánlatokat kapunk a boltoktól, kevesebb közlekedési dugóba szorulunk be, orvosunk hasznosabb megelőzési tanácsokkal szolgál, csökkenhet egy újabb hitelválság kitörésének valószínűsége. A felsoroltak és sokan mások előnyöket kínálva gyűjtenek rólunk, illetve kérnek tőlünk adatokat.

    Ezek az előnyök többfélék lehetnek. Lássunk egy példát! Ha valaki 2013 közepén meglátogatta a 23andMe cég honlapját, láthatta, hogy a cég genetikai alapú egészségügyi tanácsokat szolgáltat: küldj néhány sejtet magadból (erre megvan a megfelelő módszer), mi megfejtjük a genetikai kódodat, és annak alapján egészségügyi, életviteli tanácsokkal látunk el. A cég tehát adatokat kér rólunk (a genetikai kód tulajdonképpen egy nagy személyes adathalmaz), és cserébe egészségesebb és hosszabb életet kínál. Emellett arra is felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy genetikai kódjuk megadásával a tudományos kutatást is segítik: a kutatók nagyobb adatbázisokkal dolgozhatnak, pontosabb modelleket fejleszthetnek ki. Az ajánlatban tehát a személyes előnyök mellett társadalmiak is megjelennek, ami fokozza a „lélektani nyomást” az adatok megadására.

    Kétségtelen tény, hogy rengeteg adatot önként, bizonyos előnyöket remélve adunk meg magunkról. Az is nyilvánvaló, hogy a világhálón bejegyzések, fényképek, hozzászólások, üzenetek, rákattintások formájában önként hagyunk magunk és mások után nyomokat, a lehetséges következményeket végig sem gondolva. Bízunk benne, hogy a Nagy Testvér jóindulatú.

    Az élet érdekes példákat hoz erre. Egy Michal Kosinski nevű pszichológus a Cambridge-i Egyetemről nemrég arra volt kíváncsi, mit mondanak el rólunk a Facebook-oldalakon elpötyögtetett lájkok. A lájkok tulajdonképpen nyilvános adatok, minden nap rengeteg születik belőlük. Kosinski a munkatársaival létrehozott egy myPersonality elnevezésű Facebook-alkalmazást, amin önkéntesek válaszolhattak mindenféle kérdésekre és tölthetnek ki teszteket. A válaszokból bizonyos személyes tulajdonságra lehet következtetni, így például az IQ-ra, a személyiség nyitottságára, versenyzési hajlandóságára stb. Rengeteg önkéntes jelentkezett, a kutatók végül 58.000 amerikai válaszadó adatait használták fel. A többi már alkalmazott matematika, modellépítés és tesztelés, ahogy fentebb leírtuk. A számítógép összefüggéseket, korrelációkat keres a lájkok és a személyes tulajdonságok között. Amit talál, egy másik csoport adatain tesztelik, megvizsgálva, hogy a lájkok milyen megbízhatósággal jeleznek bizonyos személyes tulajdonságokat, beállítottságokat, nézeteket.

    Az eredmény meghökkentő, de nem meglepő. Lájkjaink sok mindent elárulnak, elfecsegnek rólunk. Nagy biztonsággal (93%) megállapítható például a nemünk, a szexuális beállítottságunk (88%), a vallásunk (82%), politikai kötődésünk (85%). Elég jól következtetni lehet bizonyos fogyasztási szokásainkra, szenvedélyeinkre (alkohol, cigaretta, drogok). A lájkok érdekes összefüggéseket mutatnak az általános intelligenciával is…

    Gyakran előfordul, hogy a nagy tömegű adattal dolgozó előrejelző rendszerek meglepő összefüggésekre hívják fel a figyelmet. Sokan feltehetik például a következő kérdést: vajon milyen adatokból lehet arra következtetni, hogy valaki beválik-e a munkahelyén és ott is marad? Egy elemző cég sok ezer fős minta tanulmányozása alapján a következő megállapításra jutott: vannak emberek, akik a számítógépükön a gyárilag kapott böngészőt használják, például Windows-alapú gépen az Internet Explorert, és vannak olyanok, akik a gyári helyett feltöltenek valamilyen másikat, az adott példánál maradva például a Firefoxot vagy a Google Chrome-ot. A két csoportból az utóbbiak teljesítenek jobban, és ők a hűségesebbek. Ezek szerint a böngészőhasználatból következtetni lehet (bizonyos valószínűséggel persze) a várható munkahelyi teljesítményre és lojalitásra. Vizsgálat nélkül ez az összefüggés valószínűleg keveseknek jutna az eszébe, pedig van benne logika: aki nem fogadja el a gyári megoldást, hanem alternatívát keres, összehasonlít, választ, letölt, az valószínűleg megfontoltabb, alaposabb ember. De álljon itt egy másik felismerés is: ügyfélszolgálati munkakörben nincs összefüggés a múltbeli gyakori munkahelyváltások és a várható lojalitás között, vagyis a múltbeli mozgás nem jelzi előre a jövőbeli hűséget.

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.