Ez meg egy másik részlet

A magán- és közérdekkel foglalkozó fejezethez készül:

—————————————————-

ZÁRT ÉS NYITOTT INNOVÁCIÓ

 

 

Az Altair 8800 nevű mikroszámítógépet 1975-ben dobta piacra egy MITS nevű amerikai cég. Az Intel friss fejlesztésű processzorát használó gépet népszerű számítástechnikai magazinok reklámozták. Az ára mindössze néhány száz dollár volt, ami azt jelentette, hogy a számítógépek a magánemberek otthonába is beköltözhettek. Az Altairt darabokban kellett megvásárolni és otthon összeszerelni, de ha valaki többet is hajlandó volt áldozni rá, kész gépet is kaphatott.

    Az MITS messze alábecsülte a keresletet: a gépre szinte rávetették magukat a modern technika szerelmesei. Használatát nagymértékben megkönnyíthette az IBM által fejlesztett floppymeghajtó – ezzel a kiegészítővel az Altair magasabb ligába léphetett, akár már a minigépekkel is versenyezhetett. A meghajtó a programok betöltéséhez szükséges időt másodpercekre, vagyis a korábbi kis töredékére csökkentette. A felhasználóknak azonban a gép használatához egy BASIC fordítóprogramra is szüksége volt. Ezt a programot a Microsoft cég egyik alapítója, Bill Gates írta meg öt nap alatt, egy szállodába zárkózva, a kód ellenőrzését, a hibák javítását, a szükséges dokumentáció elkészítését barátjára és üzlettársára, Paul Allenre bízva.

    A BASIC sikeresnek és népszerűnek bizonyult, készítői kezdetben mégsem kerestek rajta sokat. Gates és Allen kiszámolták: az Altair-tulajdonosok alig 10%-a vette meg, pedig a gép gyakorlatilag használhatatlan volt BASIC nélkül. A többiek nem költöttek rá, de használták: egyszerűen lemásolták ingyen.

    Bill Gates felháborodva tollat ragadott, és nyílt levelet írt az egyik szaklapba. Ebben a BASIC-et ingyen lemásoló hobbistákat egyszerűen tolvajoknak nevezte, akik elfogadják, hogy a gépért fizetni kell, de úgy gondolják, a szoftver ingyen van, szabadon másolható, nem törődve azzal, mennyi munkát, fáradságot fordítottak rá a készítőik. „Fair eljárás ez?” – teszi fel a kérdést a levélben Gates, majd kimondja a végső ítéletet: „Amit csináltok, az közönséges lopás!”[1]

 

Tolvajok vagytok! – ez bizony súlyos vád. A saját cége érdekeit védő Gatesnek jogi szempontból igaza volt, hiszen a szoftver Amerikában az Altair megjelenése idején már szerzői jogvédelem alatt állt. A hobbistáknak azonban nem volt könnyű ezt elfogadniuk. Ők nem érezték magukat tolvajnak: a szoftverek szabad másolása kultúrájuk szerves részét képezte. Ők nem a magán- hanem a közösségi érdekre hivatkoztak: az ingyenes szoftver gyorsan terjedhet, sokak munkáját segítheti. Úgy tűnik, az adott esetben, ráadásul a kapitalizmus fellegvárában, pénzéhes vállalkozók magánérdeke került szembe a technológia szerelmeseinek közösségi érdekével. Bill Gates most is, később is keményen képviselte a Microsoft magánérdekeit – de ki képviseli itt a közösségi érdeket? Egyáltalán, mi a közösség érdeke? Ezekre a kérdésekre nem könnyű válaszolni.

    Gates nyílt levele megdöbbentette a programozókat. Két kultúra, sőt, bizonyos értelemben két világnézet ütközött össze egymással. A számítógépekhez programok kellettek. A kor sok programozója egyetemi tanszékeken, kutatóközpontokban dolgozott, vagyis olyan helyeken, ahol az új ismeretek, eljárások, módszerek publikálása, megosztása a mindennapos élet szerves része, és egyben munkaköri kötelesség volt.  Az együttműködés a hobbisták körében is teljesen természetesnek számított. Az elkészült kódot egyszerűen „beadták a közösbe”. A számítógépet elsősorban szellemi játéknak, a programozást izgalmas szórakozásnak tekintették. Mindenki lázba jött az új lehetőségektől, mindenkinek szüksége volt szoftverekre, és senki sem akarta újból feltalálni a kereket: én segítek neked, te segítesz nekem – ez volt a jelszó.

    Gates keményen fogalmazó vádló levele éles határvonalat húzott két tábor között: az egyik oldalon a közösségbe szerveződő, önmagukat egy (alkotó, fejlesztő, tudományos) közösség részének tekintő tudósok és hobbisták álltak, a másikon pedig a magánérdekeket védő, a szellemi tulajdon védelmét szorgalmazó vállalkozók, üzletemberek, vállalatok.

    Arra is volt példa, hogy ez a határvonal egy szervezeten belül is megjelent. Az Apple cég két alapítóje, Steve Jobs és Steve Wozniak közül az utóbbi volt a jobb technikai szakértő, a cég első gépét, az Apple I-et ő tervezte meg. Wozniak egy stanfordi technológiai hobbiklub aktív tagja volt, a gépét is ott mutatta be a többieknek. Nagy volt az érdeklődés, a többiek mind ki akarták próbálni az új eszközt. Wozniak büszke volt a sikerére és szívesen tájékoztatott mindenkit. Magatartása teljes összhangban volt a klub filozófiájával és kultúrájával: segíts a többieknek, dolgozz a közösségért! E közösség meg volt győződve arról, hogy az információ természeténél fogva szabad, és a szakértelmen kívül más tekintély nem érdemel tiszteletet.

    Mint láttuk, Bill Gatesnek erről más volt a véleménye, de Steve Jobs sem osztotta barátja filozófiáját. Egyikük sem osztotta azt a nézetet, hogy a számítógép vagy a rajta futó szofver „szabad akar lenni”. A szoftverfejlesztésben elsősorban üzleti lehetőséget láttak, pénzt pedig azt tudott csinálni, aki gondosan vigyázott a szellemi tulajdonára, komolyan vette a szerzői jogokat, gátat vetett a szabad és ingyenes másolásnak. Idővel kiderült, hogy bár kezdetben kiválóan kiegészítették egymást, Wozniak és Jobs nem tudtak tartósan együtt dolgozni, útjaik idővel szétváltak. Jobs a tökéletesség megszállott híve lett, aki lázadó volta ellenére a zárt, integrált, szigorúan védett rendszerekben hitt, Wozniak pedig visszatért a maga barátságos, nyitott, idealista világába.

    De térjünk vissza Bill Gates leveléhez és az abban nyersen és direkten megfogalmazott vádhoz: Tolvajok vagytok! A hetvenes évek közepén járunk. A számítástechnika világába új korszak köszöntött be: megjelentek az első, magánemberek számára is elérhető, megvásárolható személyi számítógépek. Használatukhoz szoftverekre volt szükség, minél töbre, minél gyorsabban. A szoftverkészítés önálló iparággá vált. Az informatikai piac struktúrája fokozatosan átalakult: a nagygépek vertikális világát, ahol a hardver elválaszthatatlanul együtt jár a szoftverrel, horizontális, kompatibilitásra épülő szerkezet váltotta fel, hardver és szoftver elvált egymástól, teret nyertek az olyan szakosodott szoftverfejlesztő cégek, mint például a példánkban szereplő Microsoft. Megindult az informatikai termékek tömegcikkesedése. A közösség érdeke az új általános célú technológia gyors terjedését kívánta: a számítógép mindenki munkáját hatékonyabbá tehette.

    Vajon mi szolgálta jobban a közösség érdekeit: a tudósok és a hobbisták közösségi értékrendje és magatartása, vagy a magánérdeket hangsúlyozó, a szellemi alkotásokat védelmét szorgalmazó filozófia és gyakorlat? Vajon a vonal két oldalán állók közül kiknek köszönhetünk több és jobb szoftvert?

    Figyeljünk fel arra is, hogy az adott helyen és időben ennek a kérdésnek érdekes ideológiai, sőt politikai vetülete is volt. A Microsoft és az Apple példáját emlegettük. Amerikában járunk, a hetvenes évek második felében. Bár a hippi korszak már a vége felé közeledett, a közösségi gondolkodás, a szeretet elsőbbsége, a rideg üzleti világ elutasítása mély nyomokat hagyott sokak gondolkodásában. (Idézzük fel magunkban a Hair musicalt, leginkább Milos Forman csodálatos filmes feldolgozását, Berger táncát a dúsan terített asztalon!) Tulajdonképpen az emberi munka ösztönzőiről volt szó: azért írunk szoftvert, mert pénzt akarunk keresni vele, vagy mert alkotni és kísérletezni szeretnénk, ahogy egyes művészek teszik, akik nem sokat törődnek az anyagi sikerrel?

    A határvonal azóta is létezik, akárcsak a kétféle filozófia és magatartásmód. A maga igazáról mindkét tábor kemény magja mélyen meg van győződve, azt teljesen természetesnek veszi. Sajátos verseny bontakozott ki közöttük, egyik sem tudta legyőzni a másikat, a szoftveripar „dualizmusa” változatlanul fennáll, mindkét oldal prosperál.     




[1] Idézi: Allen 2011, 95. o.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.