A jók és a rosszak

Eric Schmidt – Jared Cohen: The New Digital Age. Az első név nyilván sokaknak ismerős: igen, ő a Google elnöke, aki nemrég még a vezérigazgatói posztot is betöltötte. Több mint tíz éve dolgozik az internetes óriásnál, előtte több más vezető informatikai cégnél is megfordult. A Google-t irányító triumvirátusból ő a profi vezető. A hallgatóimnak le szoktam vetíteni egy filmes beszélgetést, amiből kiderül, milyen „újításokat” vezetett be Schmidt a cégnél: tervezés, költségvetések készítése, rendszeres értekezletek stb. Nem hinném, hogy a Google ezeknek köszönheti a sikereit, de valószínű, hogy a gyorsan növekvő vállalatnál tényleg szükség volt ilyen hétköznapi eszközökre és módszerekre.

De térjünk vissza a könyvhöz. A bevezető szerint a szerzőpáros Irakban találkozott először, ahol mindketten a modern technológia szerepét tanulmányozták az újjáépítésben. Tapasztalataik minden bizonnyal mások érdeklődését is felkeltették: a könyv elején elképesztő sorozatot találunk lelkendező ajánlókból: Bill Clinton, Henry Kissinger, Madeleine Albright, Michale Hayden… Igen, Hayden, aki nemrég a CIA-t igazgatta.

Nos, mindezek után az olvasó fokozott izgalommal és elvárásokkal lát neki az olvasásnak. Én is ezt tettem, de az első néhány tucat oldal után inkább csalódást éreztem. Olyan volt, mintha visszarepítettek volna a kilencvenes évek második felének lelkendező világába: internet így, internet úgy, a háló mindenhova eljut, mindenki rákapcsolódik, minden szebb lesz és jobb, kütyükkel kelünk, kütyükkel fekszünk, kütyükkel hálunk, információ az ujjunk hegyénél, okos otthon, okos munkahely, okos állam, okos egészségügy, iskola, közlekedés…

Kezdtem azt hinni, hogy mindvégig erről lesz szó, a korai évek ma már kissé poros hurráoptimista hangulatában, de aztán szerencsére jött a fordulat. Kiderült, hogy a bevezető internetes panorámája csak felvezetés. Schmidt és Cohen tulajdonképpen politikai könyvet írtak, a politikus ajánlók felvonultatása tehát nem véletlen: nem csak azt jelzi, hogy a Google elnöke időnként együtt reggelizik (nyilván megteheti) leköszönt elnökökkel, miniszterekkel és titkosszolgálati főnökökkel.

A szerzőpáros a valóságos és a virtuális világ kapcsolatát vizsgálja, a jelen eseményeit és rendjeit az általuk elképzelt jövőbe kivetítve. Mi történik és mi történhet az állampolgárral, az államokkal, a forradalmakkal, a terrorizmussal, a konfliktusokkal, a háborúkkal és az újjáépítéssel? Az egyes fejezeteknek ezek a fő kérdései. A megközelítés kiegyensúlyozott, a realitások talaján marad. A technológia semleges, az emberek, az érdekcsoportok, az államok nem azok – üzeni Schmidt és Cohen. Az internet, a modern technológia a jókat és a rosszakat egyaránt segíti. Aki okosan használja hatékonyabb, eredményesebb, láthatóbb lesz tőle, szándéktól és morális hozzáállástól függetlenül.

Az egyén, ha sérelem éri, eredményesebben léphet fel az állam ellen, az utóbbi, ha gazemberek irányítják, erősebb elnyomó apparátust építhet ki. A terroristák fifikásabban szőhetik a hálójukat és szervezhetik az akcióikat, az ellenük harcoló titkosszolgálatok hatalmas kapacitású számítógépeikkel és gigantikus adatbázisaikkal könnyebben a nyomukba eredhetnek.

Egy másik fontos megállapítás: a virtuális világ összekeveredik a valóságossal, de nem helyettesíti azt. Egy pillanatok alatt felduzzadt Facebook-csoportot vagy twitteres villámcsődületet nem tévesszünk össze egy valóban ütőképes forradalmi erővel. Az internet, a totális összekapcsoltság világában könnyebb lesz forradalmakat csinálni, de nehezebb lesz őket befejezni, igazi változásokat elérni. A felkorbácsolt lelkesedést totális kiábrándulás, hatalmi vákuum követheti, ami aztán a „rendpártiaknak” kedvez.

Schmidt és Cohen tiszteletre méltó józansággal és tájékozottsággal vezet be minket ebbe a világba, jövendöléseik valóban elgondolkodtatók.    

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.