Ismerős

A második sorban ültem, érdeklődve figyeltem az előadást, nézegettem a vászonra vetített diákat. Sokszor találkoztam már ezzel a történettel, jellegzetes hazai termék. Egy tehetséges és kreatív ember kitalál valami újat. Néhány rokonával, barátjával vállalkozást alapít. Saját munkájukkal és pénzükkel eljutnak valameddig. Mivel kezdetben egyedül vannak a piacon, ki tudják használni az innovációs előnyüket.

Idővel azonban kevésnek bizonyul a pénz és az energia. Befektetőt keresnek, profi értékesítőket vesznek fel, elosztási hálózatot építenek. A fix költségek, a rezsikiadások gyorsan növekednek. A lehetőségre közben mások is felfigyelnek, köztük néhány nagy cég is, sok emberrel és pénzzel, kiépített csatornákkal és partneri hálózattal. Fogy az idő, ellenséges hadihajók cirkálnak a láthatáron.

Most kellene nagyot ugrani, intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdeni, több lépcsőfokot átlépni a fejlesztésben. Újabb, az előbbinél nagyobb tőkeinjekcióra is szükség lenne. Ez az úgynevezett „scaling up” fázis, amikor a kisvállalkozásból rövid idő alatt erős középméretű céget kellene varázsolni. Nem másfélszer akkorát, hanem ötször, tízszer akkorát.

Most jön a visszatérő kérdés: az adott iparágban, az adott cégnél, a mostani gazdasági helyzetben, figyelembe véve egy sor fontos tényezőt meg lehet ezt csinálni itthon, Magyarországon? Vagy most jött el az a pillanat, amikor ki kell csinosítani a menyasszonyt és vőlegényt kell keresni hozzá valahol külföldön, egy nagy céget, aki szívesen megvásárolja, aki elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal?

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*