Laboratórium

Ash Maurya: Running Lean. A könyvet az O’Reilly Media jegyzi kiadóként. Lean Startup (a továbbiakban: LS) kézikönyvről van szó, praktikus útmutatóról. A szerző gyakorló vállalkozó, szoftverben utazik, a példáit is ebből az iparágból veszi, többnyire első kézből. Ez a közvetlen gyakorlati tapasztalat teszi a könyv tartalmát hitelessé. Hiteles könyv, de sajnos nem jó, a vállalakozói tapasztalat ugyanis nem garancia az írni tudásra.

A módszertani kiindulópont tulajdonképpen egyszerű. Adva van egy friss vállalkozás valahol az ötletelés fázisában. Kevés a pénze, az energiája. Takarékoskodnia kell, el kell kerülnie minden pazarlást. (Innen az L az LS-ben.) A legnagyobb pazarlás az, ha valami olyasmibe öli a pénzét és az energiáját, ami aztán nem kell senkinek. Mindenféle feltételezésekkel élve kidolgoz egy szép üzleti tervet, majd megpróbálja megvalósítani, pedig az első terv nagy valószínűséggel rossz.

Gondosan tervezünk, utána megvalósítunk: ez az úgynevezett vízesés-modell, jól ismerjük a szoftverfejlesztésből. (Egyszer jómagam is írtam róla egy Netscape-esettanulmányban, még valamikor a múlt században.) Jól működhet ott, ahol van biztos piac jól artikulált igényekkel, van gondosan elkészített specifikáció, van idő tervezésre, a megvalósításánál szinte biztosra lehet menni. Az induló vállalkozásoknál általában nem ilyen a helyzet: bizonytalanság minden vonalon, kiszámíthatatlanok a piaci reakciók, ugrás a sötétbe, lövések a ködbe..

Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

Tulajdonképpen minden vállalkozás egy kísérlet – válaszolja a szerző, és ha az, csináljuk ezt a kísérletet szakszerűen és módszeresen. Röviden: vízesés helyett kísérletezzünk! Valamilyen egyszerű keretben fogalmazzuk meg az első tervünket, de tekintsük azt hipotézisnek. Nézzük meg, milyen feltételezésekre épül, mondjuk ki őszintén, mely pontokon a legkockázatosabb. Ez után kezdjünk módszeres teszteléshez. A termékünknél ne törekedjünk teljességre, próbáljunk meg először csak egy egyszerű, minimalista prototípust piacra vinni. Gyűjtsük a reakciókat, kezdjünk intenzív, szervezett kommunikációba megcélzott potenciális ügyfeleinkkel. Ne feledjük: nem az eladás a cél, hanem a tanulás. Nem dumálni kell, lerohanni a piacot, hanem fülelni, jegyzetelni. Tanulni, tanulni, tanulni. Ne te beszélj, a piac beszéljen.

Hipotézis, reakciók, tanulás, korrekció, újabb hipotézis, reakciók, tanulás… Erről a ciklusról van szó. Óvatosan, átgondoltan, takarékosan. A mozdonyt csak akkor szabad felgyorsítani, ha már a jó vágányon halad: ha már tudjuk, hogy a termékünkkel valóságos vevők valóságos problémáit tudjuk megoldani, és ők fizetni is hajlandók ezért. Óvatosan a fejlesztéssel: nem szabad tökéletességre és teljességre törekedni mindaddig, amíg nem tanultuk meg, mit is akar a piac

A módszertan kísértetiesen hasonlít egy kutató biológuséhoz, aki hipotézisekből kiindulva kísérletezik: feltételez, mér, bizonyít vagy cáfol, előre lép… Maurya könyve sok hasznos tanácsot ad ehhez. Ez rendben is lenne, a baj az, hogy ez a mű is inkább csak valamiféle prototípus, lazán összerakott első kísérlet. Hogy szakszerű legyek: minimum viable product, MVP, aminek én vagyok az early adopter-e, éppen velem kísérleteznek. Sok érdekes megfigyelést, tanácsot találtam benne, de nagyjából a közepétől már nagyon untam, egyre jobban zavart, hogy szétesik, vázlatos lesz, túl sok benne az ismétlés, a lapos közhely. MVP-nek túl sok. Egy ilyen MVP ne legyen több ötven oldalnál.

Remélem, lesz még ennél jobb, feszesebb, barátságosabb, szerkesztettebb változat is – az LS módszertanból ez következne.  

    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.