Színe és fonákja

Tegnap meghallgattam egy külföldi kutató előadását. Egy „bezzegországgal” foglalkozott, pontosabban annak állami szektorával. Ez az ország általában előkelő helyeken szerepel mindenféle versenyképességi és vonzerő-listákon, gazdaságpolitikáját, innovációs stratégiáját, vezetőinek modern gondolkodását általában dicsérni szokták.

Az előadásból az derült ki, hogy jelentős különbségek lehetnek a látszat és a valóság között. Mintha egy cég vezetői azt állítnák magukról, hogy a vállalatuk száz forintot ér, a könyveiben is ilyen összeg szerepel, de ha valaki odamegy, benéz a függöny mögé, csak hetven forintnyi vagyont talál, esetleg még kevesebbet.

Az egyik tanulság: a példákkal vigyázni kell. A másik: nagy bajok származhatnak abból, ha egy államban nem vagy rosszul működnek a kontroll intézményei és mechanizmusai. A kirakat fényezésére nagy a csábítás.  

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.