Lassuló innováció

Könyv: The Great Stagnation. Szerzője, Tyler Cowen közgazdaságtant tanít a George Mason Egyetemen. Sokat szereplő ember, blogot is ír, fellép a TED-en, előadást tart a Google népének, a vele készült videókat meg lehet nézni a YouTube-on, a növekedés problémáival foglalkozó ingyenes online kurzusára korlátozás nélkül mindenki beiratkozhat – ezt rövidesen én is megteszem.

Könyvének címe minden bizonnyal a nagy válsággal foglalkozó művekre utal: the great depression, the great crash stb. „Great” alatt azt kell érteni, hogy nagy jelentőségű, meghatározó jellegű, tartós  és kiterjedt hatású.

Cowen szerint most a nagy stagnálás éveit, sőt évtizedeit éljük, ez nyomja rá a bélyegét a mindennapjainkra. Ez a stagnálás valamikor a hetvenes évek elején kezdődött, pontosabban 1973-ban. Erről az évről a világ tájékozottabb felének nyilván az olajválság jut az eszébe; aki behunyja a szemét, talán még az autómentes napok képeit is felidézheti magában.

A közelmúlt válsága (pesszimistáknak: a jelen válsága) csak jellegzetes epizód a nagy stagnálás időszakában. A pénzügyi válság nem ok, hanem okozat; a pénzügyek rendbetételére, a kölcsönkérők és a hitelezők kijózanodására, a pénzintézetek és a pénzügyi folyamatok gondosabba szabályozására szükség van, de ez a kezelés tüneti jellegű, a nagy stagnálás évtizedes problémáját nem oldja meg. A pénzügyi válság azért tört ki, állítja Cowen, mert a korábbi évtizedekben hozzászoktunk a gyors fejlődéshez, túlságosan bíztunk a jövedelmeink növekedésében, gazdagabbaknak hittük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Röviden: rossz fogadást kötöttünk a jövőre nézve, azt hittük, hogy az adósságainkat könnyen ki tudjuk fizetni.

Nem így történt, a magyarázat pedig a nagy stagnálásban rejlik. Nem vettük észre, hogy már nem az autópályán száguldunk, hanem girbegurba hegy úton, és aki nem csökkentette időben a sebességet, az bizony elszállt a kanyarban.

A lassulás , az elakadás nálunk, amerikaiaknál azért következett be, állítja Cowen, mert elfogytak az alacsonyan lógó gyümölcsök, mindet leszedtük már, a maradék megszerzéséért egyre nagyobb erőfeszítéseket kell tenni. Nem lehet több földet elvenni a kontinens őslakosaitól. Nem lehet a közoktatásba bevont gyerekek számát és arányát tovább növelni. Nem lehet újra ugyanolyan tömegben beterelni a nőket az ipari termelésbe, mint ahogy az a múlt század első felében történt. És ami a legfontosabb: úgy tűnik, innovációs fennsíkhoz értünk, az innovációs teljesítmény csökken, az innováció lelassult, kevesebb jövedelemre számíthatunk belőle. Az innovációban rejlik a problémák gyökere, az ismert pénzügyi gondok csak tüneti jellegűek, következésképpen a pénzügyi megoldások csak tüneti kezelést biztosítanak, mint autóban az olajcsere akkor, amikor valójában a motorral magával van baj.

Lassul az innováció, mondja Cowen. Az innováció nagy korszaka valamikor 1870 és 1920 között volt: ekkor találtak ki szinte mindent, ami radikálisan megváltoztatta a termelést és emberek életmódját. Ez után az „implementálás”, a hadrendbe állítás következett, ami nagyjából a hetvenes évek elejéig tartott, és látványos növekedést hozott a termelékenységben és a családok jövedelmében. Gondoljunk csak bele, ajánlja Owen: a 20. század elején még lovak kellettek a közlekedéshez, csak nagyon kevés lakásban volt elektromosság, vízvezeték, angol WC, mosógép… Az ötvenes évekre a helyzet radikálisan megváltozott. És most nézzünk meg egy filmet a hatvanas évekből: ezeken az emberek már nagyjából úgy élnek, mint mi most. Az elmúlt negyven év nem hozott akkora változásokat, mint a megelőző. Az innováció lassul.

Ennek a lassulásnak számos, statisztikai eszközökkel is kimutatható tünete van. Cowen sorra hozza a példákat: a családok jövedelmének növekedésében a hetvenes évek elején látványos törés állt be, az addig tempósan emelkedő görbe tartósan lekonyult; fontos oktatási mutatók tartós stagnálást, sőt hanyatlást mutatnak; a termelékenység növekedése lelassult, ami van, az nagyrészt a létszámcsökkentési akcióknak köszönhető. A gyógyszergyárak egyre ritkábban állnak elő valamilyen hatásos újdonsággal. A repülőgépek biztonságosabbak és kényelmesebbek lettek, de a légi utak nem lettek rövidebbek. A foglalkoztatással állandóan baj van, a „jobless recovery” jelenség a jelek szerint tartósan velünk marad.

A szürke képben tulajdonképpen az elektronikai és az internnetes ipar az egyetlen kivétel, a számítógépek és az okostelefonok területén tényleg ugrásszerű növekedés tapasztalható, tényleg mindent meg lehet rajtuk nézni, mindenkit fel lehet hívni, kétségtelen, hogy a Facebooknak és a Twitternek rengeteg felhasználója van – de gondoljuk csak bele, figyelmeztet Cowen, hogy például az utóbbi mindösszesen csak pár száz alkalmazottnak ad munkát, és ma sem tudjuk, hogy egyes népszerű internetes cégek mikor fognak tisztességes jövedelmet hozni.

Leszedtük az alacsonyan lógó gyümölcsöket, innovációs fennsíkhoz érkeztünk, nyakunkra ült a csökkenő hozadék törvénye – foglalja össze a diagnózist Cowen. Egy nagy korszak végén járunk, a harmadik felvonásban. Ezt későn vettük észre, sőt, sokan talán egyáltalán nem. A korábbi évtizedek fejlődési sebességéhez szoktunk hozzá, illúziókat táplálunk jövedelmünk növekedésével és a gazdagságunkkal kapcsolatban. Lehet, hogy pontatlanul és hiányosan mérjük a növekedést, nem számolunk például valamiféle boldogság- vagy internetes jólét-indexszel, de ezek a lényegen nem változtatnak. A feltörekvő országokban még vannak alacsonyan lógó gyümölcsök, de ha felzárkóznak, ők is elérik a fennsíkot, az ő növekedési görbéik is lekonyulnak.  Új motorra lenne szükség, a növekedés, a fejlődés új forrásaira. A kulcs a tudomány kezében van.

 

Post a Comment

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*