Az outsourcing halála?

Egy előadásra készülve elővettem két régi diámat.

Az első különböző országokban dolgozó informatikai szakemberek bérét hasonlítja össze. Az adatok az 1994-es állapotokat tükrözik. Kiderül belőlük, hogy ebben az időszakban egy amerikai programozó bérköltsége nagyjából tizenegyszer volt nagyobb egy indiaiénál. Német viszonylatban a különbség több mint tizenháromszoros.

A másik dia 2002-es adatok alapján a nyugat- és kelet-európai bérköltségek különbségét mutatja: a szorzó nagyjából ötszörös.

Ezeket az adatokat nyilván sokan tanulmányozták akkoriban a fejlett országok vállalati fellegváraiban. A következtetés egyértelmű: kiszervezéssel, egyes tevékenységek olcsó országokba telepítésével rengeteg bért lehet megtakarítani. Indiába vinni valamit még akkor is megéri, ha ugyanahhoz a munkához ott háromszor annyi ember kell. Akkor is megéri, ha más költségek viszont emelkednek, például többet kell fizetni a szállításért, a távoli tevékenységek ellenőrzéséért. A lényeg: a kiszervezési döntéseket egy-két évtizeddel ezelőtt alapvetően a bérköltségek közötti különbség motiválta.

De mi történt azóta?

The Death of Outsourcing. Magyarul: A kiszervezés halála – olvasom egy friss KPMG-s tanulmány címében. Halott lenne az outsourcing? Ezt a kérdést mások is felvetik mostanában, nyilván nem alaptalanul. A statisztikák például azt mutatják, hogy a nagy összegekre rúgó „megakiszervezési projektek” száma csökken. Azt is láthatjuk, hogy egyre gyakrabban visznek haza korábban kiszervezett, más országokba telepített vállalati tevékenységeket.

Mi is van akkor most tulajdonképpen?

Maradjunk a KPMG említett tanulmányánál. Számomra nem az derül ki belőle, hogy az outsourcing halott. Az viszont igen, hogy változik a kép, változnak a motívumok, változnak a kalkulációk és a modellek. Az olcsó országokba való kiszervezésnél arra kell számítani, hogy a bérköltségek közötti korábbi ordító különbségek határozottan csökkennek, az általuk elérhető megtakarítások a korábbinál jóval kevésbé tudják ellensúlyozni a kiszervezés miatti költségnövekményeket és kockázatokat (szállítási költség, vonat- és hajórakományok formájában „befagyott” forgótőke, kommunikációs- és menedzsment-költségek, innovációs veszteségek stb.). A helyzet kevésbé egyértelmű, egy-egy döntés alaposabb átgondolást kíván.

Én ezekből a tényekből egyelőre nem az „outsourcing halálára” következtetnék, hanem arra, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. A kiszervezésnek sokféle előnye lehet, ezek egyike az olcsó országokba való telepítéssel elérető bérmegtakarítás. Ha ez a motívum meggyengül (az adatok szerint ez történik), alaposabban kell átgondolni a többit.

Vissza kell menni egész odáig, hogy mi kell egy adott vállalat versenyképességéhez, mely tevékenységeket tekint stratégiai fontosságúaknak és melyeket nem, hogyan kezeli a “support services” kategóriát és egyáltalán mit sorol ide, mit tart meg és mit visz ki, az esetleges költségcsökkentési lehetőségeken kívül mivel járulhat hozzá egy kiszervezési konstrukció a stratégiai fontosságú képességek (innovációs, rugalmasság, skálázhatóság lefelé és felfelé, tudáshoz, képességekhez való gyors és rugalmas hozzáférés stb.) erősítéséhez.

A kabátot újra kell gombolni, és a jelek szerint ez most bonyolultabb feladat, mint az én diáim születsének idején. A címmel ellentétben a KPMG tanulmányából is ezt olvasom ki, és nem az outsoucing halálát.   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.