Pezseg?

Tegnap délután az állam és az ICT cégek kapcsolata volt a témája az ITBusiness szokásos havi akadémiai klubrendezvényének. Négyen ültek kint az asztalnál: az állam illetékes, magas beosztású képviselője, két vállalatvezető és a moderátor.

Az állam és az infokommunikációs szektor kapcsolata – jó téma ez úgy általában is. Mindig érdekelt például, hogy milyen szerepe volt mondjuk az amerikai államnak az iparág fejlődésében, mit adott a hadipar, milyen állami döntések játszottak szerepet a Szilícium-völgy beindulásában, mi jellemezte az állam és a nagy ICT cégek (IBM, AT& manapság a Google stb.) viszonyát, hogyan viselkedik az állam mint megrendelő és felhasználó, szükség van-e az iparágat támogató iparpolitikára, és ha igen, milyen legyen annak a tartalma és az eszközrendszere. Érdekes vitákat lehet olvasni arról, hogy mennyiben segíti, illetve gátolja az állam a szektoron belüli innovációt.

Úgy tudom, az állam nagyon fontos megrendelő a hazai informatikai cégeknél, talán túlságosan is az. Hozhat élénkülést az állam a hazai ICT szektorban? A magam részről mostanában nem lennék optimista. Mivel hozhatna élénkülést? Először is számottevő gazdasági növekedéssel – pillanatnyilag azonban inkább recesszióban vagyunk és nem hinném, hogy 2013-ban csoda történne. Jót tenne a szektornak, ha a legfontosabb ügyfeleinél pezsegne az élet, növekednének, fejlesztenének. De kik ezek a legfontosabb ügyfelek? Hát a pénzintézetek, a távközlési cégek, az energetikai szektor – pezsegnek, növekednek, fejlesztenek, beruháznak ők? A lakosság fontos kütyüvásárló, de tudomásom szerint a lakossági fogyasztás úgy általában csökken – fog ez változni 2013-ban? Informatikai írástudás – a középiskolákban nemrég csökkentették az informatikaórák számát… Egészségügy, oktatatás – pezsegnek, fejlesztenek?

Szóval én nem lennék optimista a kilátásokat illetően. Az viszont megtörténhet, hogy a belső ínség miatt több hazai ICT cégnek kell majd kilépni a nemzetközi piacokra, ez akár még egészséges is lehet. Egyesek már felismerték ezt, és meg is tették a szükséges lépéseket. Amikor az indiai informatikai szolgáltató cégek beindultak, a hazai informatikai piac szinte nem is létezett, így kénytelenek voltak az első naptól kezdve a nemzetközi porondon megmérettetni magukat.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.