Köhög a gépezet

Könyv: Innovation Economics. A szerzők, Robert Atkinson és Stephen Ezell szerint az Amerikai Egyesült Államok bajban van, aminek fő oka gazdasága versenyképességének romlása.

A versenyképesség azért romlik, mert homok került a legendás amerikai innovációs gépezetbe. Az a gépezet, amelynek egyik végén tőke és tudás áramlik be, a másikon pedig új technológiák és termékek áramlanak ki, most nehézkesen jár, nyikorog, akadozik, köhög. Ebben rejlik az elmúlt években bekövetkezett nagy válság magyarázata.

A megszokott, sokak fülében jól csengő magyarázatokban (mohóság, pénzügyi trükkök, átcsomagolt behajthatatlan tartozások passzolgatása, gátlástalan spekuláció, szabályozási problémák stb.) van igazság, de az igazi okok nem itt keresendők, következésképpen a tartós, megbízható megoldás sem jöhet ezek irányából. A tüneteket nem szabad összekeverni a mélyebben meghúzódó okokkal, a tüneti kezelés hosszú távon nem vezet eredményre, legfeljebb elfedi a bajt.

Mi is történt tulajdonképpen? – teszi fel a kérdést Atkinson és Ezell. Képzeljünk el egy családot meghatározott nagyságú jövedelemmel. A családtagok minden évben eldönthetik, mire fordítják a napi normális életvitel mellett fennmaradó pénzüket. Dönthetnek például úgy, hogy új, modernebb szerszámokat vesznek az alagsorban működtetett autójavító műhelyükbe, kibővítik a családi panziót és valamennyien beiratkoznak egy nyelviskolába. Ezek az aktuális fogyasztás csökkenésével járó, de idővel várhatóan megtérülő beruházások. Úgy is mondhatnánk, hogy a család a jövő érdekében áldozatokat hoz a jelenben. De tagjai dönthetnek úgy is, hogy a pénzen beépítik a lakásuk tetőterét, úszómedencét építenek a kertbe és kicserélik a tévét egy modernebbre. Ezek is beruházások, de nem fognak megtérülni, sőt, később valószínűleg további költségeket okoznak. Még kínosabb, ha ezeket a beruházásokat hitelből fedezik.

Atkinson és Ezell szerint az Amerikai Egyesült Államokban valami hasonló történt az elmúlt évtizedben. A kilencvenes években a gazdaság még „normálisan” működött: a jövedelmet termelő beruházásokra, fejlesztésekre, számítógépekre, infrastruktúrára költötték. A helyzet azonban az új évszázad beköszöntével drámaian megváltozott. A tőke érdeklődése elfordult a termelő befektetésektől (a „termelés” szót itt tágan értelmezzük) és a hitelből történő fogyasztás és a pénzügyi spekuláció felé fordult.

Ez nem azért történt, mert a bankárok mohók és gonoszak: a magyarázatot az innovációs gépezet említett gyengélkedése szolgáltatja. A hitelezők szívesen fektettek volna mindenféle termelő beruházásba, ha lett volna elegendő ötlet, terv, reális fejlesztési elképzelés. De nem volt, vagy nem volt elegendő. Akkor lett volna, ha az innovációs gépezet jól működik, folyamatosan ontja az újdonságokat, mégpedig leginkább a jövő iparágaiban, így például a biotechnológiában, a megújuló energia szektorában, a nanotechnológiában, a robotikában, az infokommunikációs csúcstechnológiában, a különleges szolgáltatások világában.

Onthatta volna, de nem ontotta, mert az amerikai innovációs gépezet már nem a régi – állítja Atkinson és Ezell. Az ország rossz gazdaként kezeli a maga jövedelmét és a külföldiektől (a jobb gazdáktól) felvett hiteleket. A tőke ezért fordult a hitellel fűtött fogyasztás és a spekuláció felé, mert a másik irány, a termelő beruházásoké nem volt elég vonzó, arról nem jelentkezett kellő nagyságú és ígéretes kereslet. Az előbbiek addig hoztak hasznot, amíg a pénzügyi lufi ki nem pukkant, a pilótajáték, a forró tégla kézről kézre dobálása véget nem ért.

Az amerikai innovációs gépezet leromlásának számos jele van, amelyek jól követhetők a statisztikai kimutatásokban. Egyes hagyományos iparágak hanyatlása felgyorsult, miközben az újak nem fejlődnek kellő sebességgel. Az országból egész iparágak vándorolnak el. A visszaesés különösen drámai az anyagi termelés (manufacturing) területén, ahol Amerika milliószám veszíti el az állásokat. A vállalati beruházások növekedési üteme lelassult, miközben a lakossági ingatlanbefektetéseké felgyorsult. A banki mérlegekben a vállalati hitelek aránya csökkent, miközben a jelzálog- és fogyasztási hiteleké nőtt. A vállalatok persze fejlesztettek, de ezt nem otthon, Amerikában, hanem külföldön tették.

A helyzet egyes más országok adataival összevetve még drámaibb. Kevesebb új cég jelenik meg a tőzsdén, 2000 és 2008 között 78%-kal estek vissza a kockázati tőkebefektetések. A válságig hasonló szintű képzettséggel jóval többet lehetett keresni a pénzügyi szektorban, mint más termelő és szolgáltató szektorokban, vagyis a pénzügyi szektor elszívta máshonnan a tehetségeket. Kutatásra, fejlesztésre egyes országok az arányokat tekintve többet költenek a GDP-jükből, innovációs dinamika tekintetében egyre többen előzik meg az Egyesült Államokat. Azok az amerikaiak, akiknek egyre kevesebb jól jövedelmező, magas értéktartalmú munka jut, kínaiaktól, németektől, japánoktól kölcsönzött pénzeken vásároltak maguknak új lakást, autót, televíziót. Az oktatás sem a régi már, a rendszer nem termel elég diplomást, még az írni-olvasni tudással is komoly bajok vannak…

Mi a megoldás? Pénzügyi rendszabályokra, a pénzügyi szektor megregulázására természetesen szükség van, de ha a válság igazi oka mélyebben keresendő, ezek az intézkedések nem hozhatnak tartós eredményt. Az ország versenyképességén kell javítani, ehhez pedig az innovációs gépezet újraindítására van szükség. Üzemanyagot kell tölteni a tartályokba, ki kell cserélni az elkopott fogaskerekeket, magasabb fordulatszámra kell állítani a motort. Atkinson és Ezell szerint a piac önmagában nem képes ilyen méretű korrekció végrehajtására: állami innovációs stratégiára van szükség, amit – más országokhoz hasonlóan – következetesen végre kell hajtani. Többet kell befektetni kutatásba és fejlesztésbe, fejleszteni kell az oktatás intézményrendszerét, modernizálni kell az infrastruktúrát (különösen a digitálisat), építeni kell a jövő iparágait, újra vonzóvá kell tenni az országot a beruházók számára.

Szép feladat ez, Atkinson és Ezell könyve sok ötletet ad hozzá, bár az olvasónak néha az az érzése, valahogy ők sem hatolnak eléggé mélyre: valamilyen nagy társasjátéknak tekintik a gazdaságot és a társadalmat, ahol okos emberek józan megfontolások alapján egyszerűen eldönthetik, hogy mostantól kezdve más szabályok szerint játszunk. Attól tartok, a helyzet nem ilyen egyszerű.  

       

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.