Édes kicsi öregek

Pesti Színház: Príma környék. Szerzője Spiró György, akinek számos könyvéről és darabjáról írtam már ebben a blogban. Egy kastélyban vagyunk valahol vidéken. Előcsarnok, jobbra az igazgató íróasztalával. Hátul üvegfal, mögötte, kint a szabadban gyomos park.

A kastély minden bizonnyal többször is gazdát cserélt már az elmúlt évtizedekben. Most egy meghatározatlan társaság (a névsor titkos) a birtokosa. Két üzletet működtetnek benne: az egyik, amit megörököltek, egy öregek otthona, ahová meghatározott feltételek mellett be lehet jelentkezni vagy be lehet adni valakit, a másik, a modernizált, szállodával kombinált vadászati élménypark, ahová leginkább gazdag németek és oroszok járnak, akik esznek, isznak (a németek negyven fokosat, az oroszok hatvanasat), mindenfélére (százlábúra, négylábúra, kétlábúra) vadásznak, mulatnak, cigányzenét hallgatnak. A darab vége felé kiderül, hogy a két üzlet összekapcsolódik, sajátos keresztfinanszírozási viszony van közöttük… 

A kastélyba látogatók és friss ügyfelek érkeznek, akik előtt lépésről lépésre megvilágosodik a helyzet. Ez a történet krimi is lehetne, és tulajdonképpen az is, bár ebben a minőségében kissé erőltetett. Szerencsére azonban a krimi csak az alsó rétege, ami fölött még van legalább kettő, ahogy az Spirónál általában lenni szokott.

A második réteg generációs dráma: mit tegyen a szabadságra, nyugalomra, önállóságra, magas életszínvonalra vágyó fiatal generáció az öregekkel, akikből egyre több van, és akik egyre tovább élnek: mi a megoldás, van-e megoldás egyáltalán, mit diktál a pénztárca, mit a lelkiismeret, mibe szabad belemenni és mibe nem.

A harmadik szint társadalmi és politikai: a kastély két szárnya minden bizonnyal a mai kettészakadt világot szimbolizálja; egyik végében a nyertesek, a gazdagok élnek, akik vidáman úszkálnak a friss vizekben, vagy legalább jól meg tudnak élni abban; a másikban azok, akik nem tudnak vagy nem képesek alkalmazkodni, akik nem tudnak vagyont szerezni vagy legalább török ruhában orosz katonadalt énekelni gazdag németeknek, akik lecsúsztak, feleslegessé váltak, akiktől a kastély előbbi fele a legszívesebben megszabadulna. 

E réteg főszereplője, kulcsfigurája a sima modorú, mindent átlátó, de az igazságról mélyen hallgató gondnok, a kövér Sunyi bácsi, a nagy rábeszélő és lebeszélő, a két világ közötti közvetítő, aki ostyába csomagolva, de ellentmondást nem tűrve adja be a fentiek akaratát a lentieknek, aki engedelmeskedik, kiszolgál, manipulál, aki tudja, hogy szükség van rá, aki tisztában van vele, hogy az ő állása biztosabb, mint az igazgatójáé, a kosztümös, kimért, hatékony és mindig jogszerű biznisztyúké. Ő az örök nyertes, az örök túlélő.

 

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.