Intelligens istálló

Múlt szombaton betévedtem a kaposvári piacra és vettem egy szép darab érlelt sajtot egy marketing szempontból kiválóan felkészült (fokozatos rárepülés a potenciális vevőre, kóstoltatás, érzelmi kontaktus megteremtése a termékkel, stb.) kistermelőtől. A sajt, mint tudjuk, tejből készül, a tejet pedig tehenek álítják elő. A tehén tulajdonképpen biotechnológiai üzem: fű az inputja, tej az outputja. Az én kaposvári sajtom mögött tehát valahol egy tehenészet rejtőzik.

Vannak falusi emlékeim a tehenekkel kapcsolatban, tudom például, hogy napközben békésen legelésznek, reggel és este viszont meg kell őket fejni, ami meglehetősen monoton, időigényes és bizonyos kockázatokkal (váratlan farok- és lábmozdulatok) járó tevékenység. Tehén, legelő, fejés – meglehetősen konzervatív iparágnak tűnik ez az egész, a felületes szemlélő számára legalábbis.

A valóság azonban más.

Az elmúlt hónapokban több példát is találtam arra, hogyan tör be a tehenészetbe (lényegében a tehénistállóba) a csúcstechnológia. Azt is mondhatnám, hogy az iparág többféle technológiai trend metszéspontjába került.

Az első ilyen trend a robotok terjedése. Fejőgép persze régóta létezik, de eddig ember is kellett hozzá, vagyis a korán kelést és az esti jelenlétet nem lehetett megúszni. Ma már viszont van teljesen önálló robot is – ha valakit érdekel, nézze meg a vonatkozó filmet a YouTube-on. Az emberi munka kiküszöböléséhez bonyolult feladatokat kell megoldani. Az első feladat: a tehenet oda kell csalogatni a géphez – ez lényegében hagyományos módon, finom takarmány automatikus felkínálásával történik. A tehén megtanulja, hogy ha beáll a számára előkészített rekeszbe, enni kap. A robot felismeri a tehenet annak rádiós azonosítója alapján. Evés közben egy lézerrel ügyesen letapogatja, megkeresi a tőgyét és szépen ráilleszti a szívókákat. Megtörténik a fejés, finoman, tapintatosan. A gép fertőtlenít, talán még ki is takarít maga után.

Ez a dolog fizikai része, van viszont egy információs réteg is: fejés közben a gép adatokat gyűjt a tehénről és a tejről: mennyi a súlya, mennyit eszik, mennyi tejet ad le, mennyi időt vesz igénybe a fejés, milyen minőségű a tej (szín, zsírtartalom, protein, lehetséges fertőzöttség stb.). Az adatokat adatbankba továbbítja, ahol okos szoftverek mindenféle kimutatásokat, elemzéseket, veszélyre utaló jelzéseket készítenek a tehenészeknek.

A tej kényes termék, mindenféle veszélyes baja lehet – erre is van megoldás, létezik például egy iPhone-ra kapcsolható egyszerű készülék (zsebben elfér), amibe egy kis lemezen tejmintát kell csúsztatni, amit a kamera lefényképez és megszámolja benne a „szomatikus sejteket” (remélem, jó megnevezéseket használok), a kapott adatból pedig fertőzés jelenlétére lehet következztetni. A művelet körülbelül hat másodpercig tart; van más megoldás is: a mintát be lehet küldeni egy laboratóriumba, ahonnan körülbelül egy hét múlva jön meg az eredmény – lehet dönteni, melyik a jobb, figyelembe véve, hogy a tej romlandó termék.

A tehén azonban nem ússza meg ennyivel: olyan készülék is van már, ami a lábára csatolva jelzi, ha szaporodáshoz támad kedve, vagyis lehet szólni a bikának.

Csináljunk egy gyors leltárt a legfontosabbakról: robotika, rádiós azonosítás, lézeres szkennelés, mobil diagnosztika, mobil adattovábbítás, “big data”, adattár, intelligens analitika, algoritizált döntéselőkészítés, elektronikus figyelmeztető rendszer, mindezek integrált „smart system”-be szervezve… Úgy tűnik, a technológia rendelkezésre áll. A következő feladat az lenne, hogy kiszámoljuk, mekkora beruházások kellenek mindehhez, mit mondhatunk a gazdaságos méretnagyságról, hogyan és mikor térülhet meg a befektetés, milyen hatással lehet a technológia a tejpiacra, az árakra, a versenyre, a foglalkoztatásra… Szép feladat.   

 

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*