Generációk

Tormay Cécile: A régi ház. Témáját tekintve klasszikus család-, illetve vagyontörténet. Ehhez megfelelő történelmi távlat kell, ami most a reformkortól a kiegyezésig tart – a pontos évszámok bizonytalanok, de bizonyos eseményekből (épülő város, Petőfi /?/ a könyvesboltban, forradalom és szabadságharc, Buda ostroma, kibékülés az osztrákokkal, krach a börzén) kikövetkeztethetjük, hol tartunk éppen.

A klasszikus család-, illetve vagyontörténetek általános sémája a következő: az első generáció megszerzi a vagyont, a második úgy-ahogy megtartja és él belőle, a harmadik elherdálja vagy elveszíti. Itt is pont ez történik.

Az első generációt a Magyarországra és azon belül Pestre (nem Budára!) települt német építőmester képviseli, aki egyszerű ácslegényből küzdi fel magát gazdag építési vállalkozóvá. Épít, a növekvő város telkeivel spekulál (?), fogához veri a garast, határozottan, nagyratörő tervekkel, de óvatosan vezeti az üzletet; ma így mondanánk: organikusan építkezik.

Fiáról, vagyis a második generáció vezéralakjáról alig tudunk meg valamit: erőtlen figurának látszik, aki már nem tud építeni és szerezni, tehetsége megszorító intézkedésekben, vagyis takarékosságban merül ki.

A cselekmény szempontjából egyetlen fontos tette az, hogy özvegyként saját fiával vetélkedik egy lányért, akit aztán egyikük sem kap meg, a konfliktusból azonban szörnyű bonyodalom lesz, mivel a fiú, aki ugyebár a harmadik generációhoz tartozik, kisiklik, elzüllik, rossz házakba jár, színésznőknek csapja a szelet, kártyázik, tőzsdézik, váltókat ír alá, mindenféle gyanús pénzemberekkel egyezkedik, aminek meg is lesz a gyászos eredménye: a vagyon elvész.

A züllött, haszontalan fiú nővére szerelemből házasodik, de a frigy nem sikerül, a férj ugyanis Pestről hazavágyik a falujába, hogy tiszta búzát termeljen a cselédeivel, patak partján vadászgasson és mohában aludjon. Csak egy gond van: a falu már nem az övé, azt a család már elvesztette, szegény fiú jogászként keresi a kenyerét, ahogy az már lenni szokott. A nővér érzi ezt a nagy hazavágyódást, férje kedvéért még a régi családi házat is feláldozza: költözzünk hát vidékre! A birtokot sikerül is visszaszerezni, a boldog vég azonban elmarad, a férjet ugyanis elviszi egy váratlan szívbaj – tényleg váratlan, mert ha belegondolunk, ő élt a legegészségesebben az egész családban: az erdőt járta, friss levegőt szívott, tyúkokkal kelt (egy elejtett bekezdésből ítélve többféle értelemben is) – és mégis!

Felesége már csak a fiaiban bízhat: új életet kell kezdeni elhunyt férje birtokán, ahol a cselédek nagyon boldogok, hogy helyreállt a régi rend.

Ennyi a történet. Közben ilyen mondatok (Liszt Ferenc a zongoránál): „Tűzben hajlított hangok törtek elő, és akik hallották, azok előtt megelevenedtek Beethoven, Bach Sebestyén és Weber alkotó percei. Ezeket a perceket bírta újra izzóvá tenni a művész, akinek a játéka mindig istenek születése volt.” 

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.