Tőke

John Lanchester: Capital. Ha a címet beírom az Amazon keresőjébe, a lista élén ez a regény áll, a második tétel pedig természetesen Marx azonos című műve. A címválasztás nyilván nem véletlen.

Lanchester könyvére egy újság könyvismertetései között bukkantam rá, erősen dicsérték, a téma is tetszett. Megvásároltam és letöltöttem az elektronikus változatát. Nem csalódtam. Jó könyv ez, nagyon jó, bár nem hibátlan.

A történet 2007 decemberében indul és nagyjából két évet fog át. Egy ismeretlen fényképeket készít egy londoni utca házairól. A házakban sokféle ember lakik. A skála nagyjából egy bevándorló pakisztáni családtól egy jól eleresztett banki középvezetőig terjed. Nem a leggazdagabbak, de nem is a legszegényebbek. Minden korosztály képviselteti magát: a bankár gyerekei még óvodába járnak, az egyik lakásban egy öreg néni éli élete utolsó heteit.

Az ismeretlen fotós feliratokkal látja el a képeket: „We want what you have”, vagyis akarjuk, ami a tied. A képek a házak postaládáiban landolnak. Az egészben van valami baljós, valami fenyegető. A történet elindul. Sorban megismerjük az utca lakóit és mindazokat, akik a környéken járnak, arrafelé dolgoznak vagy meglátogatnak ott valakit.

2007-et írunk, a gazdaságban még szalad a szekér, az ingatlantulajdonosok gazdagnak érzik magukat. A gazdagságra többféleképpen reagálnak. A menő bankár családja „beárazza” a családfő emelkedő fizetését és még annál is nagyobb prémiumát: úgy viselkednek, mintha a gazdagodás az élet természetes velejárója lenne. Költenek, vásárolnak, hitelt vesznek fel. Nagy ház, autók, vidéki birtok, nevelőnők, drága szórakozás, utazás, különleges cuccok. Az öreg néni lányát viszont nem változtatja meg a pénz, még akkor sem, amikor az anyja után nagy vagyon örököl. A pakisztáni család idegenként mozog ebben a kultúrában, reakcióik sokfélék: belenyugvás, alkalmazkodás, ellenszenv, düh…

A frissen érkezett afrikai futballsztár a helyét keresi, a mindenféle munkát elvállaló lengyel mesterember gazdagon akar hazamenni, a fiatal performance-művész (vagy álművész) követ akar dobni a vízbe.

Magyar szereplő is van, Matya Balatu Kecskemétről – fogalmam sincs, honnan vette Lanchester ezt a nevet, egyáltalán azt, hogy Kecskeméten Matyák élhetnek. A lány munkát keres Londonban, közben persze önmagát is keresi.

Még sok szereplő van, nehéz lenne őket felsorolni. Valamennyiüknek van valamilyen köze az utcához. A szereplő köre és a történet legyezőként bomlik ki, mindenki újabb szereplőket és szálakat hoz a történetbe. A szálak hol párhuzamosan futnak, hol érintik egymást, hol összebogozódnak. A magyar olvasónak a Szomszédok című tévésorozat juthat az eszébe: néhány család a középpontban, aztán jönnek a rokonok, barátok, üzletfelek, az ismerősök ismerősei… Csendes hétköznapok, kisebb-nagyobb krimik, váratlan felbojdulások…

A házakról készült, névtelen fenyegetéssel ellátott fotók pedig újra jönnek, egyre durvább tartalommal. Ez már bűnügy, a rendőrség is bekapcsolódik, sőt, egy terrorista-szál is felbukkan.

Közben megkezdődik a pénzügyi válság, a bankár először a jutalmát veszíti el, majd az állását is. A válság, hogy szakszerűen fejezzem ki magam, begyűrűzik az utcába. Láthatjuk, ki hogy reagál, kivel mi történik. Ez a válság-szál elég gyengécske, a bankár bukásában van valami meseszerű. A feleség butácska reagálásáról a Buborékok jutott az eszembe, az a jelenet, amikor takarékossági okokból Pankotára kell költözni, ahol az asszony azonnal valamilyen nőegyletet akar alapítani. Amikor a kirúgott bankár elhatározza, hogy ezentúl valami „igazit”, valami „valóságosat” fog csinálni, mintha hazai politikai propagandát olvasnék. A krimi-vonulat is elég gyenge, a műfaj legfontosabb kelléke, a csattanó a végén, kifejezetten gyatrára sikerült. A talált pénz története egy kisiskolás olvasókönyvbe való.

Mégis, nagyon jó könyv ez. A hibáit könnyen el lehet felejteni. Igazából nem a mesét, ezt a szappanoperára emlékeztető, több mint száz fejezeten át kibontakozó történetet kell figyelni. Nem az egész a jó, hanem a részletek. Úgy tűnik, Lanchester a részletek mestere, ebben a könyvben legalábbis. Mellbevágóan jól tud leírni embereket, emberi helyzeteket, lelki rezdüléseket, hétköznapi történésekben megnyilvánuló ellentmondásokat és visszásságokat.

A megragadott pillanatok kiválóak, a pontos jelzők, a megfogott hangulatok. Az a perc, amikor az öreg néni arra gondol: mi az, hogy „brit”? A lengyel mester szakítása az angol lánnyal. A befelé forduló, önmagukra figyelő, mobilozó emberek az utcán és a földalattin. A bankár elkényeztetett gyerekeinek bipoláris viselkedése, a túlzott izgalom és a végtelen unalom keveredése. A pakisztáni boltos család ébredése. Az ima a mecsetben. A parkolóőri munkát vállaló afrikai értelmiségi nő belső vívódása. A titokzatos stróman felszívódása. Az elejtett mondat a magukat kokainnal és fűvel pörgető bankfiúkról. A “csapatépítő tréning” abszurditása. Az emberi kapcsolatok kémiája, ahogy egyesek nagy távolságból hirtelen egymásra kattannak. A gyász pillanatai. A búcsú a régi lakástól. A beszélgetés a kacsákról a parkban. Ezekért a részletekért mindent meg lehet bocsátani.  

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.