Picturephone

Tudjuk, hogy az IBM és a DEC hajdani vezetői úgy vélték, a piacot nem fogják érdekelni a személyi számítógépek. A piackutatók kezdetben a mobiltelefonok iránt sem láttak különösebb érdeklődést.

A napokban ennek a történetnek a fordítottjával találkoztam.

Az AT&T a hatvanas évek végén elkészítette egy videotelefon prototípusát. Elég nagy, csőszerű készülék volt, gondolom egy telefon, egy kamera és egy televízió kombinációja. Picturephone-nak nevezték, mozgóképeket is továbbító telefonnak. Ha valaki egy másik hasonló készüléket hívott, úgy beszélhetett a partnerével, hogy közben látták is egymást a képernyőkön.

A készülékeket először egy technikai kiállításon mutatták be, ahol a látogatók ki is próbálhatták őket. Az újítást a piac lelkesen fogadta, a piackutatók kérdéseire a magánemberek és a cégek egyaránt biztató válaszokat adtak: igen, szeretnénk ilyet, jó lenne látni a másik embert a vonal végén. (Azt állítólag nem kérdezték meg a piackutatók, hogy szeretnék-e, hogy a másik is lássa őket.)

A hetvenes évtized elején az AT&T piacra dobta a Picturephone-szolgáltatást. Az eredmény: általános kudarc, előfizető alig. Ebben nyilván szerepet játszott a magas ár, volt azonban más ok is: a hálózati hatás nem indult be, sőt, bizonyos értelemben negatív hálózati hatás mutatkozott. Videotelefont csak akkor érdemes venni, ha másoknak is van. Minél több embernek van Picturephone-ja, annál erősebb az ösztönzés, hogy én is szerezzek egyet. De ha mások nem vesznek, én miért vegyek? A korbeli piacon az utóbbi helyzet állt elő. A kritikus tömeg egyszerűen nem akart összeállni. Mások sem, tehát én sem.

Az AT&T sebeit nyalogatva visszavonult.

Ma persze már vidáman videotelefonálunk, leginkább ingyenesen a Skype-pal. Ez azonban nagyon más, mint az az egykori csőszerű valami, a sávszélességről, az üvegszálakról nem is beszélve. A történetet mindenesetre eltettem a kudarcgyűjteményembe.

 

Post a Comment

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*