1959-60

Befejeztem Márai Sándor 1959-60-as Naplójának olvasását. Az író Amerikába emigrált, megkapta az állampolgárságot, New York-ban élt, szorgalmasan teljesítette befizetéseit a nyugdíjpénztárba.

1959 januárjának közepén repülőgépre ült és a nyugati partra utazott. Bejárta a partvidék városait, San Franciscót, Los Angelest, San Diegót – valószínűleg ekkor gondolt arra, hogy az utóbbiban kellene letelepedni. Megnézte Stanfordot, Berkeleyt, belepillantott az óriási csillagászati távcsőbe.

Buszozott, sétált, múzeumokban nézelődött, társas kirándulásokon vett részt, sarki kocsmákban iszogatott. Átrándult Mexikóba, meg-megállva átutazott Texason, átszelte Floridát, majd visszarepült New Yorkba.

Útközben mindent megnézett, városokat, épületeket, laboratóriumokat, múzeumokat, buszmegállóban álldogáló feketéket, rezervátumokban sínylődő indiánokat, mindent egyforma kíváncsisággal és alapossággal. Mindenkivel szóba elegyedett, akivel csak összehozta a sors.

Közben jegyzetelt, írta a Naplót. Önmagával, saját helyzetével kivételesen csak keveset foglalkozott, agyát az út, a sokféle élmény és találkozás kötötte le. Megérezte, meglátta a kaliforniai partvidék növekvő erejét.

A Naplónak ez a része rendkívül lebilincselő, színes, eleven. New Yorkba visszatérve visszazökken a korábbi kerékvágásba, befelé fordul, ismét az emigráns lét lesz a fő témája. Mindenkitől elhatárolódik, a saját barikádját építi, azon akar egyedül harcolni.

Feljegyzéseket ír Hruscsov amerikai útjáról, a híres cipős jelenetről az ENSZ-ben. Nem bocsátja meg az amerikaiaknak, hogy megpróbálnak egyezkedni vele – attól tartok, ebben nem volt igaza.

1960 választási év Amerikában. Márai mindkét jelöltet, Nixont és Kennedyt egyaránt színtelen-szagtalan politikai karrieristának tartja. Nixonra és a republikánusokra szavaz, Kennedy (az „ír playboy”) győzelme megijeszti.

Közben fogadott fia, János leérettségizik, bevonul katonának, részt vesz az alapkiképzésben, mocsarakban kúszik-mászik, lő és átlőnek a feje fölött; jól érzi magát a seregben, ahol „electronics” tárgyakat tanul. Márai büszke rá, és érdekes módok a seregre is, amit a sajátjának érez: ez a sereg nem Vilmos császáré, Ferenc Jóskáé vagy Horthyé, írja, hanem az enyém, az adófizetőé.

Amerikát amúgy nem szereti, vissza akar költözni Európába, valahová a mediterrán tenger partjára, leginkább Olaszországba.

Mindeközben szigorú napirend szerint él, minden nap több órát sétál, könyvtárba jár, régi írásait szerkeszti, hangjátékokon dolgozik, új regényt tervez, kiadókkal egyezkedik. Szabó Lőrinc verseit olvassa, nagyra tartja Juhász Ferencet. Betölti a hatvanadikat, egyre többet foglalkozik a halál, az elmúlás gondolatával. Még majdnem három évtizedig élt.

        

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.