Kísérlet

Az egyik jelenleg futó MBÁ-s akciótanulási projektünknél az volt a megbízó kérése, hogy a csapat egy konkrét vállalkozási elképzelés kapcsán a „lean startup” módszertant használja. Leírása Eric Ries azonos című könyvében található.

Ries, aki maga is gyakorló vállalkozó, a módszertant tulajdonképpen a hagyományos üzleti tervezéssel szembeni alternatívaként ajánlja. Egy hagyományos üzleti terv meghatározott fejezetekből áll, amiket többnyire a befektetők által megadott séma szerint állítanak össze: piaci igény, a termék vagy a szolgáltatás leírása, termelési terv, marketing- és értékesítési terv, szervezet és személyzet, pénzügyi terv stb. A világhálóról percek alatt sok ilyen ajánlott séma tölthető le.

A tervekkel az a baj, mondja Ries, hogy nem szoktak teljesülni.

Miről is van szó tulajdonképpen? A terv a jövőről szól, a jövő pedig kiismerhetetlen, tele van meglepetésekkel. Egy nagyobb, hosszabb ideje létező vállalat kiindulhat a múltbeli tapasztalataiból, vagyis feltételezheti, hogy a dolgok a jövőben is nagyjából úgy fognak menni, ahogy eddig mentek, legfeljebb korrigálni kell a kivetített pályát néhány frissebb esemény hatásával. Ez nem biztos módszer, de jobb a semminél, sok helyen valószínűleg be is válik: a világ változik, de nagy és teljesen váratlan csodák csak ritkán történnek.

Egy kezdő vállalkozásnak viszont nincs múltja se, nincs neki mit extrapolálnia, hogy szakszerűen fejezzem ki magam, bár a helyesírás-ellenőrző nem örül ennek a szónak. Egy kezdő vállalkozás belelő a sűrű ködbe, aztán majd történi valami. Ennyire reménytelen lenne a helyzet? Ries szerint nem az. A tervezés alternatívája a módszeres kísérletezés. Minden lövés egy kísérlet: meg kell húzni a ravaszt, majd fülünket hegyezve figyelni, hogy jajgat-e valaki, milyen hangja van a becsapódásnak. A kísérletből tanulni kell, vagyis az eredmények alapján korrigálni, ahogy a tüzérek teszik.

A kezdő vállalkozás ahelyett, hogy részletes terveket írna, minél előbb jelenjen meg a maga termékével vagy szolgáltatásával a piacon, majd fogjon módszeres és szakszerű kísérletezésbe, ahogy ezt a pipettával és lombikokkal dolgozó tudósok is teszi. A kísérlet akkor szakszerű, ha alkalmanként csak egyes jól megválasztott tényezőket változtatunk meg, majd gondosan követjük és elemezzük a következményeket. Picit feljebb visszük az árat, beépítünk egy újabb funkciót a szoftverbe – ilyen dolgokra kell gondolni. Minden kísérletből tanulunk valamit, a vállalkozásunk értéke pedig a felhalmozott tudástól függ. Hangsúlyozom: nem vaktában kell kísérletezni, hanem módszeresen, átgondoltan.

Üzleti terv helyett tehát egy dinamikus kísérletsorozatot, illetve egy kísérletekre alapozott tanulási folyamatot állítsunk össze. Ami nem segíti a tanulást, az felesleges – a „lean” szemlélet itt jelenik meg.

Érdekes elgondolás ez. Megvárom a mostani projekt tapasztalatait, és ha ígéretesek, a módszert jövőre megpróbálom bevinni a vállalkozási kurzusokra.

A módszerről egyébként Henry Mintzberg egyik jópofa hasonlata jut az eszembe, amit vezetési kurzusokon én is meg szoktam említeni. Egyik cikkében Mintzberg a vezetést a korongozáshoz hasonlítja. A fazekas egy marék agyagot tesz a korong közepére, majd forgatni kezdi azt, hozzáérinti az ujját az agyaghoz, abból formálódni kezd valami, akkor másutt nyúl hozzá, megint történik valami… Minden mozdulat egy kísérlet, mindegyik után történik valami, amiből mindig tanulunk valamit. Tulajdonképpen erről van szó, csak Ries módszertanában több a rendszer és kevesebb az intuíció, elvégre a fazekas művész, a vállalkozó pedig üzletember.

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.