Csak a szél?

Mozi: Csak a szél. Gyerekkoromban néhány évet egy eldugott szabolcsi faluban töltöttem. Az utolsó utcától pár száz méterre, kint a szántóföldeken, egy mélyre ásott, a falut nagy ívben megkerülő kanális partján állt a cigánytelep: másfél tucatnyi sárból tapasztott putri, villany és vízvezeték nélkül. Az egyikben jártam is egyszer; csak arra emlékszem, hogy egy halom szalmán kívül nem volt benne semmi.

A telep lakói közül többet személyesen ismertem, leginkább azokat, akik napszámosként időnként besegítettek a kerti munkába, kapáltak, meggyet szedtek, ólat tataroztak.

Pár év múlva a telepet felszámolták, lakóit egy frissen felhúzott új utca egyforma házaiba költöztették. Idővel egy templom is épült ott, vagy inkább kápolna. A fiatalok akkor már Pestre jártak dolgozni, felszívta őket a munkaerőre éhes építőipar. Egy darabig több ismerős arcot láttam a Kelenföldi pályaudvar közelében álló sokemeletes munkásszálló környékén.

Aztán a film megszakadt.

A Csak a szél a szinte csak arcokkal, tekintettekkel, közeli képekkel dolgozó alkotások sorába tartozik. A kamera csak néha emelkedik fel, többnyire akkor, ha éppen az erdőben járunk. Nem látjuk a falut, és a házat sem, ahol a cigány család lakik. Életük utolsó napjának lehetünk tanúi.

A nagyapa beteg, járni sem tud, a feje csak hátulról látszik. Az apa külföldön van valahol, valószínűleg Kanadában. A család feje az anya: értelmes, önérzetes, indulatait nem mindig tudja elfojtani. Dolgozni jár, valószínűleg közmunkára.

Kitörésre talán a lányának lenne a legtöbb esélye: iskolába jár, angol szavakat magol, szépen rajzol, apját az egyik jelenetben Skype-on hívja fel az iskola gépterméből. Pár év múlva irodista lehetne valahol, esetleg szociális munkás. Valószínűleg tisztában van a helyzetével: siet, mert tudja, hogy rövidesen az ő nyakába szakad a családfenntartás felelőssége. Iskolakerülő öccsét anyjuk haragjával fenyegeti.

A fiú csavarog, különös, a végtelenségig lepusztult helyeken, furcsa, szinte túlvilági figurák között jár. Imbolyogva mozog több világ között. A veszélyérzet talán benne a legnagyobb: menekülésre, bujdosásra készül.

A Csak a szél a lesütött tekintetek, a pár méteres perspektívák filmje. És a reménytelenségé. Kevés beszéd, nekünk kell kitalálni, mi járhat a lehajtott fejekben.

A Művész nagytermében öten ültünk.

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.