Rész és egész

Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi. A borítón olvasható ismertetés szerint fiatalkori mű, amit a szerző eredetileg orosz nyelven írt, majd csak évekkel később fordított angolra a fia közreműködésével, és a fordítást alapos tatarozásra is felhasználta.

A király a nagybácsi: életvidám ember, nagyvállalkozó, akinek egy drága áruház van a birtokában, és aki úgy hiszi, hogy egy szép, ámde meglehetősen hűvös nőt vett feleségül, aki csak ritkán részesíti kegyeiben. A nő, vagyis a dáma, azonban egyáltalán nem frigid, sőt, szenvedélyes viszonyba keveredik vidékről Berlinbe érkező, nála jóval fiatalabb unokaöccsel, vagyis a bubival, akit a gyanútlan nagybácsi vesz szárnyai alá, és munkát is ad neki az áruházában.

A dáma naponta meglátogatja bubit, aki gyakori vendég a nagybácsi villájában, mindenhova elkíséri a házaspárt, még nyaralni is. Ott a tengerparton a szeretők elhatározzák, hogy fondorlatos módon elteszik láb alól a nagybácsit, megszerzik a vagyonát, és egymáséi lesznek. A terv azonban nem sikerül, egy váratlan bejelentés nyomán az események egészen másféle fordulatot vesznek.

Az ismertető szerint a történetben a weimari Németország bomló erkölcseit, a fenyegető vészt kellene meglátom, én azonban ezt nem látom benne: az erkölcsök valóban bomlanak, a cselekmény azonban akárhol is játszódhatna, inkább franciásnak mondanám, mint németesnek.

A végével, ahol az eseménysor egyre homályosabbá válik, több, egymással ellentétes szálon kezd futni, és a szereplők is mintha megtöbbszöröződnének, nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ami viszont nagyon jó az egészben, az Nabokov szikrázó stílusa, a rengeteg, színes, élvezetes leírás, eleven, apró részlet. Többször is elolvastam azt a jelenetet, amikor egy szerelmi csata végén az asztalról legurul egy parafadugó.

Olyan ez a regény, mint egy festmény, amely teljes egészében valahogy nem érdekes igazán, egyes apró részletei viszont kiválóak, az ember legszívesebben kitakarná a kép többi részét, hogy csak a neki tetszőket lássa. Munkácsy néhány képével vagyok így, például a most óriásplakátokon mindenütt felbukkanó Honfoglalással: az egész, úgy egyben, középen a lovon ülő Jókaival, körülötte az operajelmezbe öltözött 19. századi figurák kórusával, valahogy nagyon mesterkélt, sőt, azt is mondhatnám, hogy vicces, de ha az ember a részleteket kezdi nézni amíg jön a metró…

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.