Játszma

Új Színház: Don Carlos. A nézőtéri lámpák még égnek, a mobiltelefonok még villognak, amikor tucatnyi fekete ruhás ember jelenik meg a színpadon. Előre jönnek, mereven nézik a közönséget. A színpadot nagy, fekete, görgőkre szerelt tömbök uralják. A fekete ruhások tologatják őket, hol fal, hol börtön, hol gyóntatófülke lesz belőlük. A szereplők közöttük mozognak, valahogy úgy, mint ha labirintusba zárt egerek lennének, amiben a falakat időről időre átrendezi valaki, szándékainak megfelelően teremte mozgásteret, vagy inkább kényszerpályát királynak, királynőnek, infánsnak, márkinak, nemeseknek és szolgáknak. Neki arra kell menniük, ahol út nyílik a labirintusban, a görgő oszlopok néha egyszerűen sodorják, terelik őket.

A hatalom magányossága, szerelem, ármány, lázadás, politika… A színpadon hatalmi, szerelmi és féltékenységi dráma folyik, nehezen követhető eseményekkel. Bonyolult játszma, rendkívüli tétekkel, ellentmondásos figurákkal. Közben sejteni lehet, hogy nem ők az igazi főszereplők, hanem azok a fekete tömbök és az azokat mozgató kezek. A végén, amikor megjelenik a főinkvizítor és felzárkóznak hozzá a fekete ruhások, ez még világosabbá válik. A kérdés viszont ott marad a levegőben: ki ez az ember, ez a rejtélyes, színészkedő, kifürkészhetetlen alak, és kik azok ott mögötte, akik fekete öltönyben bezárják a falat az utolsó jelenetben?  


   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.