A hálózatok napjainkban

Szeretek jó dolgokat csinálni és úgy szeretem őket csinálni, hogy átlássam minden részletüket és az a minden részletük legyen pontos és működőképes. Ügyfeleinknek kiküldött javaslatoknál ez úgy jelenik meg, hogy értsem miről szól egészben és ismerjem minden kalkulációs sor titkát és biztos legyek a helyességében. Ekkor vagyok nyugodt. A fizikai hálózatok esetén pedig akkor, ha az eszközök szállítása mellett a telepítés folyamán elvégzett mérnöki munka, dokumentáció és gyártói- illetve rendszerintegrátori támogatások is teljes körűek. Maximalista vagyok, ezt is mondták már. De azért szeretek a KFKI-nál dolgozni, mert mindig is jó dolgokat csinálunk és jól. Most mégis elbizonytalanodtam jó dolgot csinálok-e úgy általában.

Múlt héten voltam egy konferencián, melynek plenáris előadásai kicsit ijesztőek voltak. Nem technológiailag, emberileg. Egyrészt a 14-29 éves korosztály 92%-a egy napot sem bírna ki a mobilja nélkül, ezt követi az internet hozzáférése, majd az autója és csak 43%-uk aki az aktuális partnere nélkül. ??? Másrészt 10 év múlva az otthon lét lesz a legfőbb szórakozás. Mindent behálóznak majd szenzorok és minden letölthető lesz az internetről. Tárgyak is, 3D nyomtatóval. 2020 körül a robotok száma meghaladja az emberek számát és 2035-re minden munkavállaló kiváltható lesz robotokkal. ??? Ezt támogatja a technológia? Mi lesz ennek a vége? http://www.wfs.org/Dec09-Jan10/MA2009_Cetron.pdf

 Igen, ezt támogatja a technológia. A technológiához pedig hálózatok kellenek.

De akkor hol a határ?

Mindenkiben magában. Mert pár nap múlva azért magamhoz térve rájöttem, hogy rengeteg hasznos dolog is van, ami segíti az életünket, hatékonyabbá teszi a mindennapjainkat. Ahhoz is technológia kell és hálózat. Ekkor kezdtek helyrerendeződni bennem a dolgok. Legalábbis részben. Internetre csatlakozó tükröt pl. akkor sem szeretnék a fürdőszobámba, hogy ébredés után rögtön az emailjeim fogadjanak. Szeretem a kócos önmagamat.

 De akkor mi az, ami segít és hasznos?

Abban teljesen egyetértek a hálózatokkal foglalkozó stratégákkal és jövőkutatókkal, hogy az egyik legmeghatározóbb fejlemény a hálózatok életében tényleg az a rengeteg „dolog” (IoT, Internet of Things), amit az IP alapú hálózatra kapcsolnak napjainkban és a jövőben. http://www.bitport.hu/megoldasok/joevokep-mi-az-a-dolgok-internete-infografika

Ezen dolgok száma 2008-ban haladta meg a hálózatra csatlakozó személyek számát, és 2020-ra az 50mrd-ot is elérheti. Melyek azok a rendszerek, amelyekkel már a KFKI is találkozott? Kétség kívül a hagyományos adatkapcsolatok hegemóniáját, a kilencvenes évek végén a VoIP kapcsolatok törték meg és egyben állították a hálózat tervezőket és üzemeltetőket azon feladat elé, hogy a hagyományos adatkapcsolatok mellett más jellemzőkkel bíró összeköttetéseket is biztosítania kell az IP hálózatokon. Aztán megjelentek az IP alapú video rendszerek, majd a fizikai biztonság kamerái és beléptető rendszerei, továbbá az épületfelügyeleti rendszerek végberendezései. Napjaink legrohamosabban fejlődő, IP alapú vezeték nélküli kapcsolatokat is igénylő rendszerei az okos telefonok és mobil megoldások illetve rengeteg szektor specifikus dolog, az orvosi képalkotó berendezésektől egészen a szerencsejáték fogadó automatáig. Az adatközpontokban is jelentős változások mennek végbe, magával vonzva az Ethernet és tároló rendszerek migrációját az FCoE protokoll segítségével. Amennyiben a vállalati szektor mellett a lakossági oldalt is szemügyre vesszük, azt tapasztaljuk, hogy az otthoni dolgaink is az IP alapú hálózatokra költöznek, akár a műsorszórás (pl.: IPTV), akár a háztartási gépeink (pl.: hűtő) tekintetében. A vállalati illetve lakossági felület határmezsgyéjén pedig jó példa a Coca-Cola tervezett automatája, amely a mellett, hogy több ízt tud majd keverni, jobban koncentrált alapanyagokból, IP hálózatba is be lesz kötve, hogy folyamatosan riportolhassa a műszaki paramétereit, az alapanyagok fogyását és a beépített vezeték nélküli kapcsolatával, a felhasználók megfelelő azonosítását követően pedig lehetővé tegye a felhasználók által kevert ízek „azonnali” közösségi oldalakra tölthetőségét.

Mindenki mérlegelheti lehetőségeit, üzleti előnyeit és maga döntheti el melyik dolgát és milyen mértékben kapcsolja hálózatba! Ez benne a jó!

 

Amiről azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy a hálózatunk alkalmasságát az új rendszer megfelelő támogatásához minden esetben ellenőriznünk – és ha valamiben nem felel meg, akkor fejlesztenünk kell. Egy jó hálózat véleményem szerint a következő tulajdonságokkal rendelkezik napjainkban:

  • alkalmazás-optimalizált: az adatkapcsolatok mellett biztosítja a további IP alapú összeköttetést igénylő rendszerek megfelelő minőségű működését,
  • megbízható: 7/24 időtartamban működik, hogy a rá épülő rendszerek folyamatosan elérhetők legyenek,
  • biztonságos: a hálózaton menő adatok hozzáférhetőségét hálózati szinten megóvja,
  • határok nélküli: bárhol, bármikor lehetővé teszi az információkhoz szükséges hozzáférést.

Stratégiai rendszerként kell tekintenünk a hálózatunkra, ami annyit tesz, hogy bármilyen hálózatra épülő rendszer fejlesztésénél, a hálózatot mindig hangoljuk az új igényekhez és ennek megfelelően tervezzük, bővítsük (vagy valósítsuk meg) és üzemeltessük.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*