Irodalmi élet

A napokban elolvastam Karinthy Ferenc Naplójának második, az 1970 és ’73 közötti időszakot átfogó kötetét.

Cini nagyon szorgalmas naplóíró volt, szinte minden napra jut egy bejegyzés. Minden bizonnyal arra számított, hogy egyszer ezek az írásai is meg fognak jelenni, bár azt sejthette, hogy erre még várni kell egy kicsit.

Szerzőként pályája csúcsán járt ekkor: A Madáchban óriási sikerrel ment a Gellérthegyi álmok, megjelent az Epepe, megszületett az Ősbemutató, a Hosszú weekend, világra jött egy sor novella, a Bösendorfer bejárta a fél világot.

Rengeteget utazik, megnézi Amerikát, Finnországot, végigautózza Görögországot, Németországot, átrepül Szibérián és behajózik Japánba, stb. – óriási teljesítmény ez egy olyan korban, amikor egy egyszerű polgárnak három évig kellett nyugati útlevélre várnia. Karinthy szemlátomást a hatalom kedvence volt, ő pedig élt a lehetőségeivel: körülbelül úgy élt, ahogy egy mai sikeres író élne.

Naplóbeli útleírásait egyébként nagyon untam, többnyire egyszerűen átlapoztam őket. Annál nagyobb élvezettem olvastam az irodalmi, különösen a színházi életről szóló beszámolóit. Ugyanazokat az előadásokat láttuk – én kamaszként, ő az ötvenes évei elején. Ezt láttam én, arra emlékszik ő. Valószínű, hogy gyakran együtt ültünk a nézőtéren.

Én is láttam például a Popfesztivál bemutatóját, láttam Déryt Adamis Annával kijönni a színpadra a tapsviharban. Cininek igaza van: a darab rossz volt, a zene viszont jó. Déryt egyébként vén hülyének tartotta, amiben nyilván némi személyes ellenszenv is megnyilvánult.

A Napló beszámol a Ványa bácsi vígszínházi előadásáról, az azt követő, az előbbinél tényleg rosszabb Három nővérről, a Madách Énekes madaráról és a nagyszerű Othellóról, a Thália váltakozó értékű kísérleteiről, Major kétes Rómeójáról, a szegedi és a debreceni színházban dramaturgként eltöltött időkről.

A kötet tele van ilyen bejegyzésekkel: benéztünk Németh Lászlóhoz… Illyéshez… ma felhívott Örkény… meglátogattam Devecseri Gabit… este átjöttek Aczélék… elbújtam Déry elől a kocsim mögé… itt járt Arthur Miller… a kongresszuson Böll elnökölt… Ottó (Ádám Ottó) kijött Leányfalura, hogy elolvassa a darabom első oldalait… a Fészekben Bessenyei ordítva szidta a… bekukkantott hozzánk Almási, Huszti, Domján, Mensáros, Pécsi… Látta Az utolsó tangót, a Szelíd motorosokat – egyik sem tetszett neki, az utóbbi nekem sem különösebben.

Gazdag élet. Állandó szellemi harc a „lilákkal”, az érthetetlenekkel –  ebben igaza van, az akkori korból én is szívesebben olvasom őt, mint a „lilákat”, néhány kivételtől eltekintve én sem értettem sokat Jancsó korabeli filmjeiből, nekem is gondot okozott, hogy megkülönböztessem a művészetet a blöfftől,  és én is azt szeretem, ha egy regény vagy egy novella valamilyen történetet mesél el, van eleje és vége, és emberek szerepelnek benne.

A Napló hangja egyébként egyre kritikusabb, egyre több benne a gyanakvás, hogy valami nem stimmel, nem fog ez sokáig így menni.

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.