Fekete

Mikszáth Kálmán: A fekete város. A tévéfilmet (elképesztő, hogy valaha – az átkosban – ilyeneket csináltak) láttam, minden bizonnyal többször is, de a könyv eddig valahogy kimaradt. Most elolvastam, nyugalmas nyári hétvégeken, nagy élvezettel.

Felvidék, Lőcse városa, Thököly után, Rákóczi előtt és alatt. Bűntény a város határában: régi törzsi ellentétek elmérgesednek, az alispán fegyvere eldördül, a főbíró összeesik, a sebe talán nem halálos, de mivel a vérének valami barbár törvény szerint földszerző ereje van, szenátortársai körbehurcolják egy nagy karéj birtokon, és kinyomkodják belőle a maradékot. Ez az alaphelyzet, itt kerül szembe egymással a szász polgárok városa és a feudális oligarcha, Görgey nagyúr, akiről azonban idővel kiderül, hogy ezt a tettét leszámítva a legnormálisabb, legjóravalóbb ember a környéken. Innen fut a cselekmény a másik gyilkosságig, az alispán tőrbe csalásáig és lefejezéséig.

A két bűntény között kibontakozik a szerelmi szál, egy sajátos Rómeó és Júlia történet.

Mikszáth mesél, anekdotázik, látszólag érdektelen részletekkel pepecsel, apró részleteket festeget, a kor minden figuráját felvonultatja a hóhértól a nagyságos fejedelemig. Mindenkinek a veséjébe lát, senkit sem kímél, de mindenkit valahogy ízes ostyába csomagol, még a legsötétebb gazembereket is megkedvelteti velünk. Időnként, mintegy mellesleg, visszatér a főszálhoz, lendít egyet az eseményeken.

Pont így jó ez, ahogy a sok anekdota és mese közben, mintegy észrevétlenül, mégis megállíthatatlanul megy minden és mindenki a kikerülhetetlen végzete felé. Az utolsó két-három oldalon aztán felpörög a cselekmény, és ettől rögtön a visszájára fordul a bennünk kialakuló kép a mesevilágról: Mikszáth egyetlen mozdulattal lerántja a városról a civilizáció leplét, bivalybőrös alakokkal népesíti be a város tereit, szempillantás alatt megtudhatjuk, mit tett a szinte még gyerek Fabricius Antallal a hirtelen ölébe pottyant hatalom és a törzsi bosszúvágy.  

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.