Az egyik legkedvesebb filmem a 2001 Űrodüsszeia. Arról szól, hogy az emberiség története során néhány százezer évenként találkozik valamivel, ami valami teljesen újszerű számára és fenekestől felfordítja az eddigi életét. A filmben ez a valami egy ismeretlen anyagból és technológával készült ún. Monolit, amelyről nem tudja senki hogyan került a Földre illetve a Holdra, mi a célja pontosan, csak egyet, hogy addig sosem látott erősségű rádiójelet küld a Jupiter egyik holdja felé. A címben szereplő mondat akkor hangzik el, amikor a főszereplő egy igen-igen viszontagságos utazás után eljut a Jupiterhez és a monolit nagytestvéréhez, amelyről kiderül, hogy az nem más mint a világmindenség főpályaudvara, amelyen keresztül egyik világból a másikba utazhatunk.

Elfogult vagyok videokomunikáció jelentőségével kapcsolatban. A mai fejlettségi szintünkön ez az az eszköz, amellyel pillanatok alatt a szomszéd utcában, városban, vagy akár a szomszéd földrészen lehetünk, mintha csak a monolit belsejébe néznénk. Biztos vagyok abban, hogy ez az az eszköz, amely megváltoztathatja a vállalatok életét és egy új, az emberek közötti konzultációra, bizalomra és személyes kapcsolatokra épülő kultúrát segít kialakítani úgy, hogy ez a konkrét üzleti eredményekre is jó hatással van.

Egyébként is a konzultációk korát éljük. Nap mint nap találkozunk ilyen kezdeményezésekkel, legyen az iskolai, orvosi, netán nemzeti. Konzultáljunk most a videokommunikációról, az én kérdéseim ezek:

Mi a videokommunikáció?

– játék vagy munkaeszköz?

– segít vagy gátol?

– egyszerű vagy bonyolult?

– olcsó vagy drága?

– keveseké vagy mindenkié?