Mire jó egy háromszög?

A hazai szolgáltatási piac egyik vezető szereplője felhőszolgáltatás igénybe vétele mellett döntött. Felismerte, hogy több százezer ügyfelének adatai és a velük folytatott napi ügyfélkapcsolati, valamint a kapcsolódó tranzakciós adatok elképzelhetetlen értéket képviselnek, jobban kell vigyázni rájuk, mint eddig tette.
Saját telephelyén elhelyezett szerverei üzemeltetése helyett mérlegelt és döntött, új fejlődési szintre lépett, a virtualizáció mellett voksolt. Ehhez, a kihívásokhoz mérten olcsó hálózati, MultiFlex és GigaLink kapcsolatokon kialakított távolról elérhető tároló- és szoftverkapacitásokat rendelt a T-Systems-től. Ez a Cloud Computing vagy másképpen felhő számítástechnika több előnyt biztosít a számára. Rendelkezésére áll:
• a bevezetéséhez szükséges központi alap-hardver infrastruktúra
• a központi mentés és archiválás.
Ezen felül kialakította a katasztrófa-központját, megnyugtatóan biztosítva ezzel ügyféladatai biztonságát, kimondani is sok 99,999%-os rendelkezésre állással, ami egyik legfontosabbja a szolgáltatás minőségi paramétereinek, az un. QoS-nek (Quality of Service-nek). A továbbiakban arra számít, hogy az új, “felhőben” elhelyezett rendszerének menedzsmentje és rendelkezésre állása bármikor jelentősen növelhető több fizikai gépen futó virtuális szerverfarm használatával.
De mire kell a háromszög?
A háromszöget a két budapesti adminisztrációs és szolgáltatási központja és a Dataplex nagy biztonságú adatközpontja alkotja. Az összeköttetés nagyon szellemesen sikerült:
• a vállalat két fő telephelyét 1 Gbit/s-os optikai bérelt összeköttetéssel, un. GigaLink szolgáltatással kötöttük össze a Dataplex-szel, míg
• a két telephelyet egymással 100 Mbit/s-os MultiFlex virtuális magánhálózati szolgáltatás segítségével szerveztük VPN-be (Virtual Private Network).
Kész a háromszög!
A Dataplex-hez optimálisan gyors eléréssel, kiemelkedően magas megbízhatósággal csatlakozik a két szolgáltatásközpont, míg egymással a napi adminisztrációt könnyedén kielégítő, ugyancsak magas megbízhatóságú MultiFlex VPN-ben intézik 100 Mbit/s-on. Itt a szolgáltató vállalat költséghatékony megoldást választott, egymás között ezzel a sebességgel és konstrukcióval.
Most jön a háromszög lényege :-)
Ha bármelyik összeköttetés megszakad, a másik két élő összeköttetésen még mindíg kitűnően el tudják látni a feladatukat, mivel azok un. back-up, azaz biztonsági tartalék funkciókat is ellátnak ettől kezdve. Nyilvánvalóan néhány sávszélesség-éhes alkalmazást a hiba elhárításáig hátrébb kell sorolni a vállalatnak, de működésének legfontosabb (mission critical) feladatai továbbra is magas színvonalon végezhetők.
Ez nevezhető a háromszög ICT, azaz információ technológiai (IT) és telekommunikációs (Telko) egyenletének :-)

Tagged , , , , , , , , ,

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.