MGP

Tegnap délután ért utol a hír az interneten: Molnár Gál Péter elment. Úgy emlékszem, 1972-ben olvastam először tőle egy színházi írást. Nem kritika volt, inkább élménybeszámoló, helyzetjelentés és problémafelvetés. Érzelmektől fűtött, mégis racionális gondolatsor a magyar színház jelenéről és jövőjéről. Arról, hogy mit lehetne, mit kellene másképp csinálni.

1972-ben Budapestre látogatott a Royal Shakespeare Company társulata, és a Vígszínház színpadán előadta a Szentivánéji álmot. Én is megnéztem. Emlékezetes előadás volt, hosszú időre felkavarta a hazai színházi szakmát. Jobb volt vajon a korabeli hazai előadásoknál? Szerintem nem volt jobb. Inkább azt mondanám: más volt. Más világot, másfajta gondolkodást képviselt. Nyitott volt, szabad, szellemes. Okos volt és szórakoztató, üdítő bizonyítéka annak, hogy az „okos” nem a „szórakoztató” ellentéte, hogy nagyon szórakoztató tud lenni, ami okos. Olyan élmény volt, mint amikor egy befülledt szobában egy frissítő zápor után kitárják az ablakot, és beengedik a friss levegőt.

Erről az előadásról, erről az élményről írt másnap MGP, én pedig elolvastam a cikkét, mert éreztem, hogy itt most valami fontos dologról van szó.

Azóta csak egyszer találkoztam élőben a Royal Shakespeare Company társulatával. A londoni Savoyban a III. Richárdot adták elő. Valahová a kakasülőre kaptam jegyet. A színpad hatalmas sakktáblát formázott, amin ide-oda vonultak a királyi játszma figurái. Jó volt, de ha összehasonlítom a mi mostani Nemzeti Színházunk Richárdjával, azt kell mondanom: a mienk jobb. Kíváncsi lennék MGP véleményére. Szívesen olvastam az írásait. Amit írt, mindig okos volt és szórakoztató.  

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*