Képpont

Tóth Krisztina: Pixel. A pixelek apró pontok, amelyekből kép áll össze. E vékony kötetben a pixelek novellák, rövid, pár oldalas történetek. Történetek, amelyek általában rosszul végződnek. Egyesek nagyon rosszul, mások csak kevésbé. Nagy tragédiák keverednek kis lelki tragédiákkal, sérelmekkel, kínos pillanatokkal, fájdalmakkal. Még a szép pillanatokban is megjelenik valamilyen baljós árny, a későbbi bánatnak, tragédiának valamiféle előjele. A történetekben emberi sorsok keresztezik egymást, hol kiszámíthatóan, hol véletlenül, de valahogy mégis szükségszerűen.

A novella-pixelekből kép áll össze. Ez tulajdonképpen minden novelláskötetre igaz: a kötet mindig több, mint a részei egyszerű összege. Tóth Krisztina könyvénél ennél többről van szó. Minden történet megáll a maga lábán, ugyanakkor mindegyik szerepet kap az egészben. Többszörös szerepet. Egyrészt mindegyik novella valamilyen emberi testrészhez kapcsolódik, a részekből tehát lassan összeáll egy ember. Másrészt a történetek nem függetlenek egymástól. Keresztezik egymást, mint szövetben a szálak, érintkeznek egymással. Ismerős alakok, jelenetek, helyszínek bukkannak fel bennük. Hoppá, mondja magában az olvasó, ezzel már találkoztam valahol!

Ezek a többszörös kapcsolódások furcsa hangulatot adnak a történeteknek. Valahogy azt sugallják: ami történik, nem a véletlen műve, minden összefügg mindennel. Ebből az is következik, hogy az összefüggések feltárásához, a keresztrejtvény megfejtéséhez legalább kétszer kell elolvasni a könyvet. A kép csak akkor áll össze, ha időnként hátrébb lépünk, szemünkkel nagyobb teret próbálunk meg befogni az éppen futó történetnél. Erre az író néha maga szólít fel bennünket, máskor viszont ránk, a memóriánkra bízza, mit veszünk észre, milyen összefüggést látunk meg, milyen alakot, helyzetet érzünk ismerősnek. Pixelek bennünk is vannak, azok is részei lesznek a képnek, ami mindenkinek valami más.

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.