Másodközlés

Pár napja írtam egy bejegyzést az ITBusiness publicisztika-rovatába. Mivel a témájával ebben a blogban is szeretnék még foglalkozni, most egyszerűen másodközlöm:

———————————————————————————

Az új tanév előkészítése kapcsán pár napja arról vitatkozunk tanár kollegáimmal, hogy mondjunk-e búcsút véglegesen a kinyomtatott, papíron megjelenő tananyagoknak, vagyis a hagyományos tankönyveknek, csinos fedéllel ellátott, fénymásolt kötetekbe rendezett esettanulmányoknak, mindenféle segédleteknek. A gondolat csábító, már csak azért is, mert a fizikai formában megjelenő tananyagok mozgatása állandó logisztikai problémákat jelent: gondoskodni kell a beérkezésükről, a tárolásukról, a sokszorosításukról, a kiosztásukról, a nyilvántartásukról, a kurzusok lezárása utáni sorsukról, hogy csak a fontosabbakat említsem. A szakkönyvek gyorsan avulnak, jobb angol nyelvű tankönyvekből évente új változat jelenik meg, a frissítést is meg kell tehát oldani.  Ahhoz sem fér kétség, hogy a rengeteg papírhoz sok fát kell kivágni, vagyis a hagyományos könyvek, sokszorosított segédletek használata nem éppen zöld megoldás. Vaskos könyveket, tananyagcsomagokat nehéz cipelni, otthon lehet őket felejteni, ha elutazunk, nincsenek velünk, nem lehet bennük könnyen keresni, nincsenek összekapcsolva, nem beszélgetnek egymással, nem lehet őket lájkolni, kommentelni, valamely fontos részüket egy gombnyomással megosztani…

Mi az alternatíva? Legyen minden elektronikus, szabaduljunk meg a papírtól!

Tehát: szabaduljunk meg a papírtól az iskolában? A válasz egyszerűnek látszik, de nem az.

Vannak például bizonyos technikai és anyagi kérdések. Az új felvételizőket természetesen tájékoztatni lehet és kell arról, hogy mindent elektronikus formában fognak megkapni, szükségük van tehát valamilyen eszközre, amin azokat tárolni és használni tudják. De mi legyen ez az eszköz? Laptopja gyakorlatilag minden hallgatónak van, ezek a gépek kompatibilisek és könnyen kommunikálnak egymással. Az áruk csökken, egy használt gépet igazán nem nagy gond beszerezni.

De miért laptop? Napjaink sztárjai a táblagépek, és azt is láthatjuk, hogy az elektronikus tananyagok (például e-tankönyvek) fejlesztői előszeretettel veszik célba ezeket, táblagépekre fejlesztenek. Már ma is vannak olyan cégek (egyikük fölött éppen Marc Andreessen, a Netscape Navigator megteremtője bábáskodik), amelyek több száz vagy akár több ezer tankönyvet kínálnak táblagépre alakított változatban – egyelőre csak Amerikában, de nyugodtan feltételezhetjük, hogy józan gazdasági megfontolásból (értsd: nyereségvágy) nem fognak megelégedni az ottani piaccal. Az igazi multimédiás, táblagépre optimalizált tankönyvek tömeges megjelenésére persze még várni kell, de az már látható, hogy a lehetőségek fantasztikusak, az első fecskék valóban színesek-szagosak, mozognak, forognak, beszélnek, kommunikálnak, csevegnek, frissítenek.

A jövő talán a táblagépeké, ezek viszont egyelőre többféle platformon futnak, amelyek közül választani kellene, ráadásul táblája egyelőre nincs mindenkinek, lehet tehát, hogy a gépeket kölcsönözni kellene a beiratkozó hallgatóknak, ami egy sor problémát vet fel. Végig kell gondolni a kérdést a tanulók szempontjából is: tartsak a laptopom mellett egy táblagépet is? Hordjam magammal mind a kettőt? Mi van, ha elromlik, ha leejtem, elveszítem – lesz mód arra, hogy újra letöltsek mindent? Tudok-e majd szabadon közlekedni az anyagaimmal a laptopom és a táblám között?

A technikai-szervezési akadályok azért vannak, hogy legyőzzük őket. Szerencsére (hála a manapság előszeretettel szapult szabad piacnak) sok régi motoros (hogy mást ne említsek: Steve Jobs) és új vállalkozás is ezen munkálkodik: fejlődnek a gépek, fejlődnek az alkalmazások, itt a felhő-világ – nem vagyunk tehát magunkra hagyva a gondjainkkal.

Szabaduljunk meg tehát a papírtól az iskolában? Úgy tűnik, technikailag ennek nincs, vagy rövidesen nem lesz akadálya. Egyesek már meg is tették ezt a lépést: gyakran találkozhatunk a sajtóban vagy a hálón olyan beszámolókkal, amelyek ilyen akciókról szólnak: a Rózsabimbó Egyetem üzleti iskolájának hallgatói a beiratkozáskor minden tananyagot egy táblagépen kapnak meg… Napsugaras Állam legfelsőbb oktatási tanácsa úgy döntött, hogy két év múlva csak elektronikus tankönyveket lehet használni az állami iskolákban…

Technikai szempontból tulajdonképpen minden érv az elektronikus tananyagok mellett szól, hosszabb távon legalábbis. Azt is át kell azonban gondolni, hogy pedagógiai szempontból mit nyerhetünk és mit veszíthetünk az átállással. Másképpen fogalmazva: hagyományos vagy elektronikus tananyagokból lehet könnyebben, eredményesebben tanulni? Ezt a kérdést nem könnyű megválaszolni, valószínűleg téved az, aki szerint a hordozó közeg tulajdonképpen nem számít, vagy aki úgy véli, az elektronikus változat egyértelműen jobb. Az eddigi tapasztalatok alapján a kép ennél árnyaltabb, összetettebb. A tapasztalatok szerencsére szaporodnak, és egyre több példa van szakszerűen megszervezett pedagógiai kísérletekre is. Ezekből azt lehet kiolvasni, hogy mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, és az sem mindegy, hogy milyen tárgyú és szintű oktatásról van szó, valamint hogy milyen életkorú tanulók ülnek az iskolapadban.

Magam részéről mindenesetre úgy vélem, hogy az iskolákban az elektronikus tananyagok ki fogják szorítani a papíralapúakat. Elég, ha magamra nézek: kurzusaimon hagyományos tankönyvet már sok éve nem használok, sőt, újabban készre írt esettanulmányokat sem: áttértem a real-time, azaz valós idejű esetekre. Papír nincs, minden anyag könnyedén letölthető az iskola szerveréről vagy a megadott internetes címekről. Jó ez? Jó lenne más tantárgyak esetében is? A tapasztalati beszámolókat, kutatási eredményeket olvasva óvatos lennék a válasszal, és igyekeznék árnyaltan fogalmazni.  

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*