Lelke van

George Akerlof – Robert Shiller: Animal Spitits. Fordította Felcsuti Péter, aki korábban a Raiffeisen bankot igazgatta.  A két szerző közül az előbbi tíz évvel ezelőtt elnyerte a közgazdasági Nobel-díjat.

A címlapon jópofa majomszerű lények hancúroznak egy grafikon cikkcakkos vonalán. Ha a vonal felfelé megy, vidáman vigyorognak, büszkén döngetik a mellüket, a kezükkel győzelmi jelet mutatnak. Ha lefelé, elszontyolodnak, rémülten bámulnak a mélybe, ijedten kapaszkodnak. Az ő lelkükről, vagyis a mi lelkünkről szól a könyv. Szerzői azt mondják, hogy a gazdaságban, az egymást követő fellendülésekben és válságokban fontos szerepe van a lelki tényezőknek – ezekre utal a cím.

Az emberek nem olyan céltudatosak és racionálisak, mint amilyeneknek a főáramhoz tartozó közgazdasági szakkönyvek mutatják őket. Gazdasági szereplőként az ember nem egyszerű haszonmaximalizáló célfüggvény, hanem lelke van. Mit kell ez alatt érteni? Akerlof és Shiller szerint leginkább azt, hogy az emberek bíznak vagy éppenséggel nem bíznak valamiben, elképzeléseik vannak arról, hogy mi méltányos és mi nem, időnkét csábítást éreznek a korrupcióra és a rosszhiszeműségre, nincsenek tisztában az infláció és a defláció jelenségével, történetekben gondolkodnak és történeteket mesélnek. Azt, hogy miért pont ezekkel a lelki tényezőkkel foglalkoznak, és miért nem másokkal vagy másokkal is, a szerzők nem árulják el, de feltételezhetjük, hogy ezeknek tulajdonítják a legnagyobb jelentőséget.

Az embereknek tehát lelke van. Ez a megállapítás nem nagy szenzáció. A szenzáció az, hogy ezt a közgazdaságtan két világhírű professzora mondja. Maga az állítás, mármint hogy az embereknek lelkük van (éreznek, örülnek, félnek, bizakodnak, hisznek, hitetlenkednek, csábításoknak engednek, előítéleteik vannak, tartozni akarnak valahová, büszkélkednek, elismerésre vágynak, pánikba esnek, felháborodnak, megsértődnek, bosszúért lihegnek, optimisták vagy pesszimisták, erkölcsi fenntartásaik vannak, lélektani nyomásoknak, mélyről eredő ösztönöknek engedelmeskednek, uralkodni akarnak, nyomot akarnak hagyni maguk után, lelkiismereti problémáik vannak, önmegvalósítanak stb.), nem tekinthető nagy és új felismerésnek, mint ahogy az sem, hogy ezek a lelki tényezők ragályosak, öngerjesztő folyamatok révén járványszerűen terjednek, tömegjelenségekké válhatnak, és mint ilyenek, befolyást gyakorolhatnak a gazdaságra.

Az olvasó természetesen nem azt várja, hogy a közgazdaságtan professzorai valamilyen forradalmi pszichológiai vagy szociálpszichológiai felismeréssel álljanak elő. Inkább arra kíváncsi, mekkora teret engednek a maguk világában a mások (pszichológusok, szociálpszichológusok, szervezet- és hálózatkutatók, gyakorló menedzserek, szépírók, filmesek stb.) által gazdagon leírt, feltárt, elemzett, bemutatott lelki jelenségeknek, hogyan vegyítik azokat a matematikai racionalitás világával, egyáltalán mit hajlandók átvenni az egyetemi folyosó másik végén elhelyezkedő tanszékek eredményeiből, mennyiben módosítják a látószögüket.

Akerlof és Shiller kinyitják az ablakot, de nem tárják szélesre, a könyv végén található forrásjegyzékben például hiába keressük Aronson, Maslow vagy Christakis nevét.(Említhetném akár a mi Jókainkat is, aki a Fekete Gyémántokban kiválóan leírta, milyen szerepe van a lelki tényezőknek, így például a történeteknek és a bizalomnak a tőzsdei hullámzások előidézésében, mi történik, ha a bizalom elvész, és hogy lehet azt visszanyerni Berend Iván: Bondavárt veszek!). Ez egyébként nem feltétlenül baj. A közgazdaságtan legyen közgazdaságtan, a racionális döntések tudománya. Professzorai legyenek nyitottak, de maradjanak azok, amik. Az érdeklődő olvasó pedig nyugodjon bele, hogy a gazdaság összetett jelenség, többféle perspektívából szemlélhető, történéseinek magyarázatához több tudományterületnek van fontos mondanivalója.

Az utóbbiak határvidékén tett kísérletek (lásd Akerlof és Shiller könyvét) érdekesek és izgalmasak, de megvannak a maguk korlátai.  

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*