Csizmácska

Thália Színház: Caligula helytartója.

Úgy tudom, Székely János darabjának ősbemutatója a hetvenes évek végén volt a Gyulai Várszínházban. Emlékszem rá, a tévében láttam, Őze Lajos volt Barakiás, Lukács Sándor játszotta Petroniust, a címszereplőt, Caligula szíriai helytartóját. Híres előadás volt, nyilván sajátos akusztikát adtak neki a hetvenes évek. A mostani előadást látva örömmel tapasztaltam, hogy a hatása, a mondanivalója nem kopott semmit, bár az akusztika nyilván változott, és nagyrészt a közönség is.

A Thália közönsége megszólítva érzi magát, feszülten figyel, a produkciót vastapssal jutalmazza, teljes joggal.

Vajon mihez kezd Petronius a hatalmával? A mostani Petronius ideges, neurotikus, feszültségekkel teli ember, aki egyik cigarettáról a másikra gyújt, a keze remeg, a szeme riadtan rebben, a csúcspontokon összeomlik. Hangja erős, hatalomhoz, parancsoláshoz szokott, de Petronius, pechére, gondolkodó, lelkiismeretes és alapvetően jóindulatú ember – ki tudja, hogy jutott ezekkel a tulajdonságokkal erre a helytartói-hadvezéri posztra.

Parancsot kap: Caligula szobrát, a teljhatalom jelképét, be kell vinni a zsidók templomába. Petronius azonban nem cselekszik – hamleti magatartás –, hanem vitába száll a főpappal, Barakiással, aki a maga csendes határozottságával és logikájával pillanatok alatt meggyőzi: a parancs végrehajtása lehetetlen.

Drámai összecsapások, kemény mondatok, érvek és ellenérvek, súlyos döntések és nem döntések sora következik: mi a hatalom, mi az engedelmesség, hogyan függ össze a kettő, ki kit formál a maga képére, ki függ kitől… A helyzetet végül a történelem, az ismert események oldják meg: Caligulát lemészárolják a testőrei. De van-e biztosíték arra, hogy ne jöjjön újabb Caligula? Milyen mechanizmusok teremtik a Caligulákat?

Mi van tulajdonképpen abban a ládában, amiben, mint láthattuk, nincs is semmi?

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.