A nagy ciklus

Tim Wu a Columbia Egyetem professzora. Sokat publikál és gyakran hallatja a hangját közéleti kérdésekben. Nemrég jelent meg a The Master Switch című könyve. Érdekes, izgalmas és tanulságos olvasmány azoknak, akik érdeklődnek az információs ipar, vagyis a film, a rádió, a televízió, a telefon és az internet iránt. Sok éves fejlődésükben Wu szerint jellegzetes minta mutatkozik meg.

Élete kezdetén minden új médium szabad, nyitott, decentralizált rendszerként jellemezhető. Pezseg bennük az élet, sok új vállalkozás születik, mindenki kísérletezik, fejleszt, tanul. Egy idő után azonban megindul a monopolizálódás és a centralizálódás. Óriási, vertikális vagy horizontális felépítésű birodalmak jelennek meg, az adott médium egy-egy országban akár teljes egészében monopolizálódhat – gondoljunk csak az egykori, a híres szétbontási döntés előtti AT&T-re.

A koncentrálódásban döntő szerepet játszik a piaci verseny, de a folyamathoz többféle megfontolás alapján az állam is segítséget nyújthat (gondoljunk például a hitleri Németország rádiójára vagy saját egykori Postánkra.).

A monopóliumok uralmának új, romboló jellegű (disruptive) technológiák megjelenése vethet véget: a médium újra szabaddá és nyitottá válhat (ehhez is segítséget adhat az állam trösztellenes és piacliberalizálási akciókkal), de a ciklus újra indul, a koncentrálódás, a monopolizálódás megkezdődik.

Wu aprólékosan áttekinti a telefon, a film, a rádió, a tévé történetét, és mindenütt ugyanezt a ciklust látja. Elismeri, hogy a nagy információs birodalmaknak, monopóliumoknak kétségtelenül vannak fontos előnyei: egységes és univerzális szolgáltatás, stabil, jó minőség, integrált rendszerek, a nagy tömegből eredő gazdaságosság. Nézzünk csak meg régi amerikai filmeket: telefon mindenütt van, mindenütt működik, pár centért mindig szolgálatra kész. Számos példa van arra, hogy a monopóliumok nem akarnak árat emelni, sőt, árcsökkentésekkel harcolnak az új belépők ellen.

Hasznuk bizonyos társadalmi hatásokban is megmutatkozik: a „nemzeti összetartás”, a közösségi érzés erősebb lehet, ha az emberek minden este ugyanazokat a műsorokat nézik a televízióban (most a Gyula vitéz télen-nyáron című örökbecsű alkotásra hivatkozhatunk), következésképpen ugyanazokat az üzeneteket emésztik, ugyanazokon a kérdéseken gondolkodnak, agitprop médiumfélórák után ugyanarról vitatkoznak. (Örök és hálás vitakérdés mindenféle fórumokon és politikai rendezvényeken: azért esik szét a társadalom, mert a média túl tarka, vagy azért túl tarka a média, mert egyszerűen leképezi az egyéb okok miatt szétesett társadalmat.) A médiabirodalom mindenesetre „felvilágosult monarchiaként” viselkedhet, amely a nemzet épülésén, a jó erkölcsök terjesztésén munkálkodik: család jó – válás rossz; rendőr jó – gengszter rossz, stb. A nagy monopóliumokat könnyebben ellenőrzi, szabályozza az állam.

Az előnyök mellett azonban azonnal megjelennek a hátrányok is. A „felvilágosult információs monarchiát” csak egy hajszál választja el a cenzúrától és a gátlástalan propagandagépezettől. Minél centralizáltabb, minél monopolizáltabb, annál nagyobb a torzulás veszélye, és annál gyorsabb lehet ez a folyamat, pláne ha az állam is besegít – márpedig sokszor, nagy örömmel besegít. A birodalom igyekszik féken tartani a lázadókat, vagyis gátolja az innovációt. A médiumot ellepi a szolid unalom.

Wu legjobb példáit a telefon területéről hozza. Elismeri az AT&T laboratóriumának valóban fantasztikus eredményeit, de felhívja a figyelmet arra, hogy egy sor technikai újdonság (például a fax vagy a mágneses hangrögzítés) akár egy évtizeddel korábban megjelenhetett volna, ha az amerikai óriás – az államot is maga mögött tudva – nem lép fel agresszíven mindenfajta kívülről érkező újítással szemben, nem védi féltékenyen a monopóliumát. A távközlésben az igazi pezsgés, a nagy innovációs hullám Bell Anyó szétbontásával indult meg, aki viszont mára szépen összeszedte magát, vagyis a ciklus újra indult.

Filmes példát is mondhatunk: a Szelíd motorosok vagy Az utolsó Tangó Párizsban nem születhetett volna meg a sajátos amerikai filmes „öncenzúra” évtizedeiben.

Vajon ugyanezt a centralizálódási és monopolizálódási mintát fogja mutatni az új médium, a szabadként, nyitottként és decentralizáltként induló internet is? Még nem tudjuk, de van rá esély – állítja Wu. Az információs szektorban két nagy, szimbolikus jelentőségű tábor harcol egymással. Az egyik zászlóshajója az Apple, a másiké a Google. Az Apple-AT&T-Hollywood tengely a centralizáltságot, a monopóliumot, a zártságot, a „felvilágosult monarchiát” képviseli. A Google a maga szövetségeseivel a szabadságot, a nyitottságot, a kísérletezést. A meccs egyelőre eldöntetlen.

Maga Wu – miközben megemeli a kalapját a szakaszerűen és jóindulatúan irányított, sok előnyt felmutató „felvilágosult monarchiák” előtt – a szabadág, a nyitottság és a kísérletezés híve. Az információs ipar rétegeit, nagy tevékenységeit gondosan szét kell választani egymástól – mondja. Meg kell akadályozni a vertikális monopóliumok kialakulását, az államot pedig „alkotmányosan” távol kell tartani a médiától. A szabad és nyitott rendszer sok selejttel dolgozik, sok benne a tévedés, a zsákutca, a társadalmat is töredezettebbé teheti, az sem kizárt, hogy sokszor drágább, de még mindig jobb, mint a centralizált monopólium, tűnjön az bármennyire is jóindulatúnak.

Wu könyvéből, példáiból és történeteiből persze mindenki arra következtethet, amire akar, a múlt azonban sok tanulsággal szolgálhat.  

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.