Helyére tenni

Az Alföld című folyóirat februári számában találtam egy írást Ferdinandy Györgytől. „A kortárs levelei” a címe. Két emigráns magyar íróval foglalkozik benne, két – ahogy az alcímben fogalmaz – „illusztris halottal”: Wass Alberttel és Márai Sándorral. „Próbáljuk meg a helyükre tenni emigránsainkat” – írja, a két szerző rendkívüli népszerűségére, könyvkiadási reneszánszára utalva.

A Márairól szóló szakaszban találtam a következő mondatot: „Fél évszázados nyugati tartózkodása alatt Márai soha, egyetlen napig sem dolgozott.” Majd a következő bekezdésben: „Nem ismerek nyugati magyar írót, akinek ne lett volna kenyérkereső foglalkozása. Ami – zárójelben – neki sem tett volna rosszat. Mármint Márainak.”

Első pillanatban meghökkentem ezen a megállapításon, hiszen a polcaimon legalább hetven Márai-kötet sorakozik, és folyamatosan érkeznek az újabbak. Egyetlen napig sem dolgozott? Ezeket csak meg kellett írni valahogy, „dolgozni” kellett rajtuk, az író Naplójából pedig tudom, hogy a nyugaton töltött évek alatt külföldi kiadások után csordogáltak értük jogdíjak, vagyis az írás végső soron a kenyérkeresést szolgálta. Márai a Szabad Európa Rádiónak is dolgozott, rendszeres műsora volt náluk, és ezért pénzt is kapott, vagyis bizonyos fajta munkával „kenyeret keresett”.

Az biztos, hogy az írás mellett nem volt például gyári munkás, könyvelő vagy sebészorvos, én legalábbis nem tudok erről. Jót tett volna neki, ha az írás mellett, mondjuk reggel nyolctól délután ötig gépet szerel, könyvel vagy operál? Jót tett volna nekünk, olvasóknak, ha így tesz? Jobb művek születtek volna? Kevesebb selejttel írt volna? Nem hinném, bár az kétségtelen, hogy bizonyos témák, látószögek és alakok hiányoznak az általam eddig elolvasott több tucatnyi kötetből. Nincs bennük például „paraszt”, nincs „gyári munkás”, nincs harcteret járt „katona”. (Márai tudtommal katona se volt.)

Márai polgári író, könyvének szereplői ebbe az osztályba tartoznak, szerzői élményanyagát ebben a közegben gyűjtötte. Néha kilép ebből a körből, de érezhető, hogy ahová benéz, az már nem az ő világa. A nézőpontja megmarad polgárinak.

Baj ez? Tennie kellett volna valamit ez ellen? El kellett volna merülnie más világokban is, mondjuk be kellett volna állnia lakatosnak, műtőssegédnek vagy földrajztanárnak? Esetleg napszámosnak? A Naplóból tudom, hogy néha – különösen az amerikai évek alatt – kedvet érzett ehhez, de nem tapasztalatszerzési, írói élménygyűjtési célból. Érdekes lett volna, ha megteszi, például taxisofőrséget vállal New Yorkban.

Én mindenesetre nem bánom, hogy nem tette meg, megmaradt annál, amihez legjobban értett, és amihez a legjobban vonzódott: figyelt és írt, irodalommá lényegítette át, amit megfigyelt. Rendkívüli teljesítménnyel, kiváló irodalommá. Próbáljuk meg a „helyére tenni Márait”? Helyére tenni, mint a befőttet a kamra megfelelő polcára a szerzon végén? Mit jelenthet ez a felszólítás az Alföldben? Talán az a kérdés, hogy jó író volt-e Márai? Volt-e olyan jó, mint Krúdy, Kosztolányi vagy Móricz? Vagy inkább emberként kellene a helyére tenni? Hideg volt, gőgös volt, sznob volt, elfogult volt, igazságtalan volt? Hogy lehet egy ilyen életet és egy ekkora életművet, hogy lehet egy éles szemmel figyelő és gondolkodó, fejlődő embert a „helyére tenni”?

Kíváncsian várom a fejleményeket.   

   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.