A beszéd királya

Mozi: A király beszéde. Végig azt vártam, mikor kezd csöpögőssé válni. Hiába vártam. Még az a beszéd a végén, az sem volt csöpögős. Jó ötlet volt alátenni Beethoventől a hetediket. Tulajdonképpen az egész film olyan száraz volt, mint egy konyhaasztalon felejtett téliszalámi. Angolosan száraz. Jó volt, hogy ilyen száraz volt, helyesen volt száraz, angolosan száraz, karót nyelten száraz. Néhol olyan száraz volt, hogy szinte porzott.

…És éppen ez volt a jó benne. Ebből a történetből egy szörnyű érzelgős filmet lehetett volna csinálni. De nem csináltak. Egy jó filmet csináltak belőle. Nem nagy filmet, de jó filmet. Arcok filmjét, rengeteg közelképpel, apró szemrándulással, kifejező tekintetettel. Ehhez persze színészek is kellenek meg operatőr, de ezekből sem volt hiány. Persze gondosan ügyeltek a környezetre is, a rádió őskorának technikájára, a ruhák szövetére, az angol ködre, a barázdált, szélfútta kocsmai arcokra.

Az ember ilyenkor tényleg elgondolkodik azon, mire lehet jó egy monarchia, mit tud adni egy király. Adott helyzetekben bizonyára sokat tud adni. A királynak persze fel kell nőnie a feladatához. Nem elég királynak lenni, annak is kell látszani. Nem könnyű feladat, ha az ember tele van görcsökkel, lelki defektekkel, gátlásokkal. A dadogósnak meg kell tanulni beszélni. A tanuláshoz kell egy tanár.

A tanulás folyamatát úgy éljük át, hogy közben legfeljebb egy lépéssel kerülünk közelebb a királyhoz és oktatójához. Csak sejtjük, hogy az arcok mögött van még más is. Hűvös angol távolságtartás, amit csak ritkán old fel valami, például egy káromkodásroham. Az élet egy nagy elfojtás. Örülni is csak fojtottan lehet. A „lenn délen édes éjen…” elmarad.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*