I like to like

Úgy látom, a lájkolás tömegsporttá vált. Mindenütt látom a kis gombokat. Sorra jönnek a levelek: lájkoljuk ezt, lájkoljuk azt. Nemrég egy olyan kereskedelmi célú honlappal is találkoztam, ahol egyszerűen ki volt írva: ajándékot kapsz, ha lájkolsz.

Lájkolni egyszerű: egy kattintás az egész. Nem kerül semmibe. És talán éppen ez a baj, ha egyáltalán valaki „bajnak” tekint egy ilyen problémát. (A baj, mint tudjuk, az, hogy a nyulak döglenek.)

A lájkolás, a lájkolók száma tulajdonképpen piaci információ, iránymutatás. Olyasmi, mint az ár. Az ár jelzést ad arról, mit mennyire értékelnek. Erre a jelzésre döntéseket lehet építeni: mit termeljünk, mit ne, mit fejlesszünk, stb. Az ár e funkcióját akkor tudja betölteni, ha a vevők költségvetési korlátja kemény, vagyis nem vehetnek meg akármit, meg kell fontolniuk, mire költenek és miért mennyit adnak. (Lásd Kornai János vonatkozó műveit.)

A lájkolás is egyfajta „fizetség”, a költségvetési korlátja viszont puha, pontosabban egyáltalán nincs neki. Annyit lájkolok, amennyit akarok. Akár mindent lájkolhatok, az egész világot lájkolhatom. Nem fogyok ki a lájkolásból. Miért ne lájkoljak, ha megkérnek rá? Ennek az a következménye, hogy a lájkolási információk igazából nem piaci információk. Nem fejezik ki ugyanazt, mint amit például az árak kifejeznek.

Jobb lenne a helyzet, ha mondjuk minden hónapban csak öt lájkolási lehetőséget kapnék a Facebooktól. Így már el kellene döntenem, hogy mit lájkolok és mit nem, vagyis pontosabban kellene megmutatnom a preferenciáimat. Még jobb lenne, ha a lájkolás egy kis pénzbe kerülne a lájkolónak.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*