Versbe szedve

Térey János: Protokoll. Valahol olvastam róla a megjelenése idején, érdekesnek tűnt a témája, azért vettem meg. Akkor még nem tudtam, hogy versben van megírva. Igen: versben, négyszáz oldalon át. Verses regény, regény versben.

Főhőse, Mátrai Ágoston a Külügyminisztérium protokollfőnöke. Reggelenként bejár a hivatalába, tárgyal, intézkedik, néha felmegy a tetőteraszra, onnan nézi Budapestet. Az emberélet útjának felénél jár, korai negyvenes. Karrierdiplomata, futja a szokásos karrierutat. Már nem fiatal, még nem öreg. Too young to die, too old for rock ’n’ roll.

Döntési helyzetben van: valamit még lehet csinálni, talán még nem késő Esetleg meg lehetne házasodni, családot alapítani, ki lehetne kötni valaki mellett. De ki mellett? Blankával, az unokanővérével? Talán ő illene hozzá a legjobban, de Mátrai nem dönt, Blanka pedig másképp dönt, talán nem akar várni tovább, ő is elérte már azt a bizonyos felezőpontot. Esetleg Dorka a „teniszhetéra”? Nagyon jó nő, sportoló címlaplány, sikeres, de más semmi. Kedves üresség. Aztán van még Fruzsina, aki csinos és fiatal, tiszta és romlatlan, de lehet, hogy nem is létezik, van benne valami álomszerű, illékony tünemény: ha közelebb lépsz hozzá, szertefoszlik.

Ingadozás, próbálkozások, kudarcok, kételyek. Közben a Külügyben zajlik a hivatali élet. Diplomáciai összejövetelek, szolgálati utazások Amerikába, Izraelbe, tárgyalások egymás után, közben belső szurkálódások, kormányzati adok-kapok, fúrások-faragások, viharok a levesestálban. A miniszter ravaszul sakkozik az emberekkel. Az emberek ravaszul sakkoznak egymással. Mindehhez a hazai és a nemzetközi politika a háttér: tisztázatlan eredetű tüntetők a fővárosban, nyelvtörvény a szlovákoknál, az elnök akciója a Duna hídján…

Mátrai jól él, a legjobb vendéglőkbe jár, befolyásos barátai vannak, híres embereket ismer, ha berúg, akad, aki hazavigye, de valahogy kezd elmenni a kedve ettől az egésztől, kezd kiégni; menekülni szeretne, de közben tudja, hogy számára nincs másik világ, nincs menekvés ebből a munkahelyi és magánéleti taposómalomból.

Mindez versbe szedve, egyforma hosszúra szabott, ritmikusan gödülő sorokba, amitől minden valahogy átlényegül, sajátos fényt, komolyságot, valami mitológiai hangulatot kap.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*