Digitális Magyarország

Az illetékes minisztérium honlapjáról letöltöttem a „Digitális Magyarország 2010-2014″ című vitairatot, ami szándéka szerint hazánk – ezek szerint négy évre szóló – infokommunikációs stratégiájának alapját jelenti. Jó néhány órát és egy fél noteszt rászánva (majdnem száz oldal) elolvastam és kijegyzeteltem, tegnap este pedig elmentem az IT Business rendkívüli klubülésére, ahol meghallgattam Nyitrai Zsolt államtitkár és Laufer Tamás IVSZ elnök előadását és az azt követő beszélgetést.

 

Ahogy ott ültem az Akadémia patinás termében, azon gondolkodtam, kinek mi járhat a fejében a közönség soraiban. Jómagam tanáremberként tulajdonképpen kakukktojás voltam ott a sok vállalati csúcsvezető között. Milyen szemmel olvas egy ilyen vitairatot és hallgat egy ilyen beszélgetést egy vállalatvezető több éve tartó válság után? Mire gondolhat az, akitől a következő negyedévi bevételt és nyereséget kérik számon? Minden bizonnyal arra kíváncsi, hogy lesz-e ebből megrendelés, projekt, bevétel, nőni fog-e a piac, lesz-e kereslet, megbízás; neki lesz-e vagy inkább valaki másnak; segít-e az állam vagy inkább elvesz… Erre gondol, és ez teljességgel érthető.

 

Bevallom, hogy olvasás és jegyzetelés közben az én alapállásom az óvatosság és a gyanakvás volt. Az elmúlt években több ilyen stratégiát olvastam, szám szerint körülbelül fél tucatot, különböző készültségi fokozatokban. Minden sratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Persze meg lehet lenni stratégia nélkül is, tulajdonképpen nekem sincs IKT stratégiám, a hozzáállásom inkább opportunistának nevezhető: aktuális igényekre és lehetőségekre reagálva, adott anyagi feltételek között döntök gépbeszerzésekről, új alkalmazások felhasználásáról és régiek felújításáról, otthoni hálózatfejlesztésről, mobil átállásról stb., szóval a szekér magától is megy előre, úgy ítélem meg, hogy a döntéseim alapjában véve ésszerűek.

 

A gyanakvással és az óvatossággal minden bizonnyal nem vagyok egyedül. A választások tavasszal voltak, most pedig már ősz van, annak is a vége felé tartunk. A kormányzat terveket, vitairatokat publikál, de közben cselekszik is. Most látunk például egy IKT tárgyú vitairatot (ahogy valaki a tegnapi rendezvényen fogalmazott: egy stratégiai terv bétáját), de látunk már konkrét döntéseket és akciókat is. Ez utóbbiak kétségtelenül megterhelik a kormány és az infokommunikációs szektor kapcsolatát és párbeszédét. A vitairat egy szót sem szól a távközlési cégek különadójáról, annak várható következményeiről. Az eseményeket figyelve a magam részéről a közoktatásban dolgozó tanárok számára a közeli jövőben reálbércsökkenést vagy maximum stagnálást jövendölök. Megszületett egy másik, hevesen vitatott elképzelés a felsőoktatás átalakításáról – ki tudja, mi lesz belőle, mint ahogy egyelőre azt sem látom, mi fog történni az IKT vitaanyagban is gyakran emlegetett egészségügyben.

 

A „Digitális Magyarország” egyelőre vitairat. Vitairat abban az értelemben, hogy lehet rajta vitatkozni, és nyilván kell is. Az államtitkárság várja a véleményeket, és tegnap este megtudtam, hogy már elég sokat kaptak. A nyilvánosságra hozott anyag más értelemben is lehetne vitairat, állásfoglalások helyett (vagy mellett) dilemmákat is felvethetne, hiszen ezekből van bőven: a kereslet vagy a kínálat felől támadjunk, IT vonalon tömeg-vagy elitoktatást támogassunk, mit digitalizáljunk először, mekkora szerepet szánjunk az államnak és a piacnak, centralizáljunk vagy decentralizáljunk, kiszervezzünk vagy beszervezzünk, mit tűrhetünk, mit tilthatunk, mit támogathatunk; és egyáltalán, mire költsük a remélhetőleg rendelkezésre álló pénzt, mert ugyebár ha valaimire többet költünk, akkor valami másra csak kevesebbet lehet.

 

Mint mondtam, a „Digitális Magyarország” egyelőre vitairat. Úgy kell róla vitatkozni, mint egy stratégia első változatáról. Stratégiaként szerintem túl hoszúra sikerült, jobban örültem volna egy 30-40 oldallal rövidebb anyagnak. Egy jó szerkesztő ezen még sokat segíthet: sok az átfedés, az ismétlés, a töltelékszöveg, a tartalmi egyenetlenség. A magam részéről például egy szakstratégiánál nem tartom szerencsésnek a pártpolitikai állásfoglalásokat, a választási hadjárat folytatását. A vezetői összefoglaló rögtön az első két bekezdésben kinyilvánítja, hogy változás lesz és valami más jön. A tervet olvasva én (az előző hat-hét stratégiához képest) több folytonosságot látok, mint másságot.

 

A változás a tervek szintjén inkább adódik, hogy közben az iparág gőzerővel ment előre, mindenféle innovációk vannak mindenfelé, új példákhoz lehet igazodni. Technológiák, termékek, megoldások szépen futják a maguk életciklusát. A példa kedvéért: sok nagyvállalat jutott már túl a szabadon burjánzó szigetrendszerek korszakán, most integrálnak, konszolidálnak, harmonizálnak, szabványosítanak, szolgáltató központot szerveznek; várhatóan ez történik az államigazgatásban is, ez az élet rendje.

 

Változások tehát vannak, a változásoknak megvan a politikától független logikája. Egy terv szakszerűsége nyilván nagyrészt azon múlik, igazodni tud-e ezekhez. A vitairat elején hangsúlyozott változást és másságot én inkább a végrehajtásban várnám – erről még nyilván korai beszélni.

 

A terjedelem mellett javítani kellene a szerkezeten is. Én például rögtön az anyag elejére (a vezetői összefoglalóba vagy még az elé) tenném a tárgy definiálását, vagyis azt, miről is van szó tulajdonképpen – ezt most a 12. oldalon találjuk meg, ábra formájában. Amúgy nem irigylem azokat, akiknek egy olyan szektor határvonalait és elemeit kell definiálni, ahol minden mindennel konvergál és integrálódik, és ami praktikusan mindent átitat. Informatika, hírközlés, audiovizuális média – ez a nagy sajt három szelete. A magyarázó ábrán azt látom például, hogy az elektronikus kereskedelem az audiovizuális médiához tartozik, az e-beszerzési rendszerek viszont az informatika kosarába kerültek. A tagolási logikán lehetne vitatkozni, de ennek nem sok értelme van; az adott példánál maradva a kérdés inkább az, mi fog történni az elektronikus kereskedelemmel az elkövetkező négy évben, mit tesz ezen a téren az állam.

 

Ha már a szerkezetnél tartunk, a peremfeltételeket sem ártana valahová a dokumentum elejére rakni. Peremfeltételnek tekintem például az EU-s tagságunkból adódó elvárásokat és kötelezettségeket, amelyekről szól az anyag, de szerintem túl későn. Az egyes részekben néha nehezen áttekinthetően keveredik a helyzetelmzés, a terv és a végrehajtás – jó lenne ezen a téren is rendet teremteni, a helyzetelemzés például akár egy melléklet is lehetne.

 

Apropó végrehajtás: az államtitkárság itt sincs irigylésre méló helyzetben. Az IKT szektor egyszerre vertikális és horizontális: egyfelől egy bizonyos iprágat jelent, másfelől keresztbe vág egy sor függőleges oszlopot, például az egészségügyet, az oktatást, az államigazgatást – mondhatni mindent. Mindenkivel egyezkedni kell, minden digitalizálási lépéshez egy sor feltételt és közreműködőt kell rendelni más területekről. Nem lesz könnyű.

 

…És még valami a végrehajtásról: egyes pontokon a tervben jó lenne a végrehajtás logikáját követni, például azt a sorrendet, miszerint előbb van a feladatok meghatározása, utána a folyamatszervezés, majd jön a digitalizálás – miért digitalizálnánk azt, amit amúgy is át kell szervezni?

 

A szerkezetről térjünk át a tartalomra! Aki ettől a mostani stratégiai vitaanyagtól valamilyen nagy áttörést, valami rendkívülit, valami nagyon merészet, világrengetőt vár, csalódni fog. Számomra viszont a tartalom visszafogottsága (azt is mondjatnám szerénysége, realizmusa) kellemes meglepetés. Hálistennek nincs szó arról, hogy új Szilícium-völgyet építenénk itt ebben a szívünknek kedves Kárpát-medencében, nem emlegetik a magyar Nobel-díjasokat, nem vagyunk Neumann János országaként aposztrofálva. (A realitásokkal szembe kell nézni – számoljuk meg például, hányan jelentkeztek az idén fizikatanárnak!)

 

A tervezet kitörési pontokról beszél, de én úgy általában a felzárkózás stratégiájának nevezném. Ez tervezési nézőpontból nem kellemetlen pozíció, hiszen kész mintákra bökhetünk rá, hogy például valami olyasmit szeretnék, mint Dániában az akármilyen rendszer, és (remélhetőleg) a tanulópénzt sem kell megfizetni.  

 

Örültem annak is (bár ezt mások tegnap kifogásolták), hogy a kormány nem akar mindent mérni, mindenhez valamilyen mérőszámot, mutatót rendelni. (Ismerjük a mondást: nem minden mérhető, ami fontos, és nem fontos minden, ami mérhető.)    

 

Tartalmi szempontból a vitairat tulajdonképpen egy hosszú és tetszetős étlap. Miről is lehetne vitatkozni? Digitális írástudás? Persze! (Bár én inkább egszerűen csak írástudásról beszélnék – úgy tudom, lakosságunk negyede funkcionális analfabéta, és annan sem vagyok biztos, hogy ez az arány csökken. Arra akarok célozni, hogy a hozzáférés egyre kevésbé probléma, a kérdés inkább az, hogy értjük-e, amit letöltöttünk, és tudunk-e valamit kezdeni vele.) Digitális esélyegyenlőség, felzárkóztatás? Igen! Kutatás, innováció, felfelé az értékláncon, kompetencia-központok, innovációs klaszterek, műhelyek, mentorok? Persze!

 

Digitális tartalmak fejlesztése? Lássuk! Kulturális kincseink, adatvagyonunk digitalizálása? Gyerünk! Energiatakarékos technológiák intelligens rendszerekkel? Nosza! Internetes ügyintézés, elektronikus aláírás? Hajrá! Ez egészségügy digitalizálása, telemedicina, e-kórlap, e-recept, e-orvos? Ojjé! Szoftverfejlesztő, digitalizáló, kreatív vállalkozások támogatása, inkubálása, növekedésük, külföldre jutásuk segítése? Szép! Digitális átállás? Jöjjön! Több szabadalom? Legyen! Korszerű szolgáltatás- és projektmenedzsment, SLA alapú üzemeltetés, konszolidáció, virtualizálás, több open source és kevesebb lock-in, szakszerű kontrolling az államigazgatási informatikában? Na végre! Mindezekhez professzionális HR és karriermendezsment? E nélkül nem fog menni!

 

Távoktatás, távmunka? Örömmel! Szolgáltatóközpontok? Még többet! Vonzó, magas színvonalú reáltudományi képzés? Bizony! Kreativitást az iskolákba? Igen, oda is! Hatékony verseny, hatásos fogysztóvédelem, ésszerű piacszabályozás, frekvenciagazdálkodás? Igen, igen!

 

Nincs itt semmi baj, ezekkel a célokkal, elgondolásokkal nem lehet és nem érdemes vitatkozni. Hiányolni persze lehet ezt-azt, tegnap este például valaki a közönség soraiból a közösségi közlekedést emlegette, jómagam megemlíteném például a rendőrséget, eddig valahányszor kijöttek és megláttam az Erika írógépet, mindig arra gondoltam, hogy na. ebből se lesz semmi – és nem is lett soha.

 

Szép étlap, gondosan összerakott étlap, várhatóan hosszabb is lesz, de igazán akkor lehet értelmezni majd, ha az ételek mellett ott lesznek az árak is, és kiderül, mennyi pénz van a zsebünkben, mit engedhetünk meg magunknak. A neheze valószínűleg csak most jön: sorrendet kell felállítani, pénzt és más forrásokat kell elosztani, igent kell mondani erre, és – szükségképpen – nemet kell mondani arra. Egy sratégia sok mindent elárul, de a költségvetések jóval beszédesebbek. Az infokommunikációs fejlesztések tekintetében a vállalatoknál manapság a „kevesebbért többet” a jelszó. Feltételezem, hogy ez lesz az államigazgatásban is. Ha üzletember lennék, ezt a vitairatot olvasva az elkövetkező években nem számítanék nagyobb piacbővülésre. Talán körülbelül akkorára, amennyivel a GDP nőni fog.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.