Szemtől szembe

Október 15-én egy humánpolitikai programról írtam ide egy bejegyzést. Közösen terveztük és rendeztük meg az AmChammel. A központi téma a vállalati humánpolitikai vezetők és legfelső szintű üzleti döntéshozók kapcsolata volt. Módszertani szempontból egy bonyolultabb esettanulmányra építettünk, ez adta az apropót a két oldal (a HR és az üzleti vezetés) párbeszédéhez.

 

Érdekes volt és tanulságos, bár kockázatos is egyben. A bekezdés végén azt is jeleztem, hogy jó lenne sorozatot csinálni, hasonló felállásban dolgozva, meghagyva az üzleti felsővezetést az egyik oldalon és új funkciókat bevonni a másikon. Az AmChammel rövidesen leülünk egyeztetni.

 

A magam részéről nagyon szívesen benne lennék egy hasonló módon felépített, az informatikai vezetők és az üzleti felsővezetők kapcsolatát tárgyaló programban. Egy valóságszagú, a lehetséges problémákat jól reprezentáló esettanulmány kellene hozzá, jó partnerek és érdeklődő, a komfortzónájából kilépni hajlandó közönség – a HR program nekem azt is bizonyította, hogy van ilyen.

 

Mintákat lehet találni és felhasználható forrás szerencsére bőven akad. Itt van például Richard Hunter és George Westerman 2009-es keltezésű könyve: The Real Business of IT. Hunter a Gartnernél tölt be magas posztot, Westerman az MIT kutatója. A részletek tekintetében kevés újat mondanak, de az általános megközelítés figyelemre méltó. A fő téma pont az a bizonyos kapcsolat az IT vezető és az üzleti felsővezetés között. A legfontosabb üzenet: e kapcsolatot nulláról kell felépíteni egészen a legmagasabb stratégiai szintig. A „stratégiai partnerség”-re való hivatkozás hiteltelen az alapok (hatékony, takarékos működés) nélkül. A szerzők azt is egyértelműen kijelentik, hogy a közeledés az IT-sek feladata: nekik kell megérteniük a másik oldalt, nekik kell megtanulniuk a másik nyelvét, és nem megfordítva.

 

Apropó MIT: az „IT for the Non-IT Executive” programjuk jó minta lenne…

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*