Innováció

Elolvastam Hámori Balázs és Szabó Katalin vitacikkét gazdaságunk innovációs teljesítményéről a Közgazdasági Szemle októberi számában, tegnap pedig elmentem a Közgázra a tanulmány vitájára.

 

Egy ilyen vita feltétlenül tanulságos, több szempontból is az. Itt van mindjárt az a kérdés, mennyire innovatív kies hazánk gazdasága, hol is állunk az innovációs rangsorban. A hivatalos statisztikai rangsorok szerint meglehetősen hátul állunk. Mennyire lehetnek pontosak, reálisak ezek a rangsorok? Ha visszagondolok a rendszerváltás előtti időkre, azt kell mondanom, rengeteg innováció történt, az elmúlt húsz év tulajdonképpen egy nagy innováció volt. Ha viszont bemegyek egy műszaki boltba, legfeljebb elvétve találkozom eldugott sarkokban magyar márkával, mindenütt csak Sony, Samsung, Microsoft, HP, Electrolux, Bosch stb.

 

Kétségtelen, hogy nem lett belőlünk a régió Szilícium-völgye, nincs egy Nokiánk, mint a finneknek, sikeres csúcstechnológiai vállalkozásaink általában valamilyen külföldi fevásárló ölelő karjaiban végzik, nincs kritikus tömegünk, az egész magyar informatikai szektorban nem dolgoznak annyian, mint egy megtermettebb indiai IT szolgáltató cégnél. Az innovativitás mindig viszonylagos: hiába innoválok, ha mások megelőznek.

 

De tegyük túl magunkat a mérés problémáján. A nagy kérdés az, mi újat lehet erről a témáról mondani, valami olyat, ami nem tíz, húsz, ötven, hetven évvel ezelőtti felismerések megismétlése.

 

A cikk egy nagyszabású kutatási program indító darabjaként készült. Ha az állam és/vagy az EU pénzt szán erre, akkor valószínűleg valamilyen akciótervnek kell az egészből kijönnie: mit tegyen az állam / mit tegyen az EU annak érdekében, hogy több legyen a sikeres innováció, az innováció a jelenleginél nagyobb mértékben segítse a hazai gazdaság fejlődését, a GDP növekedését. Az erre fordítható források nyilván korlátozottak, szétaprózásnak nincs értelme, olyan beavatkozási pontokat kell keresni, ahol a legnagyobb a siker valószínűsége. Mik lehetnek ezek?

 

Ki lehet például mondani, hogy elsősorban az információs gazdaság területén akarunk innoválni, ehhez pedig kellő minőségben és tömegben rendelkezésre álló matematikai, természettudományos és informatikai tudásra van szükség, a pénzt tehát az ilyen tárgyú képzésekbe és kutatásokba kell elsősorban önteni. De lehet másképp is gondolkodni: pénzosztás helyett inkább egyes szabályokat kellene megváltoztatni, például meg kellene drágítani azt, amit elavultnak és károsnak tartunk, ugyanakkor adókedvezménnyel vagy más célzott eszközökkel ösztönözni egyes iparágak fejlődését. Lehet azt mondani, hogy tudásban és ötletekben elég gazdagok vagyunk, gyengeségeink a megvalósítás, a piacosítás területén ütköznek ki, itt kellene hát valamit tenni.

 

A Hámori-Szabó szerzőpáros a cikkben az intézményi összefüggések fontosságát hangsúlyozza. Mi a gátja az innovációnak? Sok tényezőt sorolnak fel: korrupció, feketegazdaság, csüngés az állam emlőin, a vevők kiszolgáltatottsága, puha költségvetési korlát, a jogérvenyesítés gyengesége, alacsony kockázatvállalási készség, csekély mobilitási hajlandóság és így tovább. Kulturális-viselkedési tényezők bevonása egy közgazdasági kutatásba nagyon izgalmas dolog, a közgazdaságtudomány képviselői általában csekély érdeklődést mutatnak irántuk, leginkább talán azért, mert nehezen építhetők be a matematikai modellekbe, vagy ha ez mégis megtörténik, pont a lényegük vész el. Az innováció nyilván összefüggésbe hozható bizonyos értékekkel és viselkedési formákkal, ezek pedig az adott rendszer intézményi tényezőivel, szép hálózatos kölcsönhatási rendszerek alakulnak ki. Az a kérdés, hol lehet és érdemes ezekhez jobbító szándékkal hozzányúlni. 

 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.