Merre tovább?

Tíz év, húsz Találkozó

 

2001 egyik téli napján megcsörrent a telefonom. Somogyi Péter keresett, akit egy szakmai rendezvényen ismertem meg. Konferenciát rendezünk áprilisban vezérigazgatóknak – mondta. – Neked kellene moderálnod. Vállalod?

 

Vállaltam. Akkor éppen egy informatikai cégnél dolgoztam, ahol kifejezetten jó néven vették az ilyen szerepléseket. A program gyakorlatilag már kész állt, átnéztük, az előadók közül is felhívtak néhányan egyeztetni. Megérkezett az április (úgy emlékszem, kifejezetten szép idővel), megkezdődött az első Vezérigazgató Találkozó.

 

Az előadói pulpitus mellől végignéztem a termen. Meglepően sokan ültek ott, mindenki élénk volt, feszültség vibrált a levegőben. Izgalmas időszak köszöntött be, az amerikai tőzsde éppen összeomlott. A szünetben mindenki telefonált, belepillantott valamelyik híradóba, a többiektől próbált információt szerezni. Magas beosztású vezetők, számos tanácsadó, jó előadók – valahogy beindult a motor, működni kezdett az egész.

 

Ez volt az első Találkozó. Péter pár hét múlva felhívott. Ez egész jól sikerült – mondta. – Álljunk neki a következőnek. Nekiálltunk, és jött a második Találkozó, a harmadik, a negyedik…

 

Most 2010-et írunk, és a huszadiknál tartunk.

 

Sok konferencián, szakmai rendezvényen fordulok meg különböző minőségben: előadóként, moderátorként, paneltagként vagy egyszerű résztvevőként. Vannak közöttük jók is, rosszak is. Néha elgondolkozom azon, hogy a Vezérigazgató Találkozók miért tartoznak az előbbiek közé, hogyan sikerült megcsinálni ezt a húszas szériát.

 

Több okot is említhetnék. Az elsőt úgy nevezném: benzinkút-effektus. Amikor a találkozókra jövök, néha meg kell állni tankolni. A benzinkútnál szinte mindig találkozom ismerősökkel, akikkel vidáman integetünk egymásnak, vagy váltunk pár szót egy kávé mellett: Egy helyre megyünk? Naná! Szóval az első ok a társaság: az ismerősök és az új kapcsolatok. A társaság inspirál, ösztönöz, mozgásban tart. A társaság maga az üzlet.

 

A másik ok a tartalom. Ezt meg úgy nevezném: helikopter-effektus. Magasról indulunk, majd körözve ereszkedünk lefelé. Az elején széles perspektíva: nagy trendek, makrogazdaság, társadalom, változások, fejlődési irányok. Miniszterek, politikusok, kutatók…Utána egyre közelebb a gyakorlathoz: ágazatok, szektorok, vállalatok, tevékenységek, funkciók. Vállalatvezetők, tanácsadók, specialisták… A helikopter néha bolyong egy kicsit, feljebb száll, lejjebb ereszkedik, de a logika ez. Nagy kép éles részletekkel.

 

Mi legyen a harmadik, ami belefér ebbe a rövid beszámolóba? Legyen a kavics-effektus. Ha az ember kavicsot dob a tóba, látja, hogyan indulnak el a vízgyűrűk egymás után. Ha több kaviccsal tesszük, szép interferenciák alakulnak ki.  Gyakran tapasztalom ugyanezt, csak nem kavicsokkal, hanem gondolatokkal. Az előadók, a panelbeszélgetések tagjai, a kérdező, kommentáló közönség gondolat-kavicsokat dobnak közénk. Az előadóteremben, a folyosókon, az étteremben, a kandalló mellett ezek gyűrűket vetnek, előre haladnak, más gondolatokkal találkoznak. Gondolathullámok, gondolat-interferenciák. Valami új születik, mindenki gazdagabban megy haza.

 

Okokból még akad néhány. Nyilván meg lehetne említeni a professzionális szervezést, a barátságos helyszíneket, az esti programokat, a kiállításokat, a jótékonysági akciókat, a zenét, a szivart, a szép autókat… Életemben egyszer helikoptereztem, az is egy Találkozón történt.

 

(Majdnem) tíz év, húsz találkozó. Nem rossz. A húsz szép, kerek szám. A kártyásoknak viszont nyilván az jut az eszébe, hogy a huszonegy még szebb. Két ász pedig mindent visz, és az tulajdonképpen már huszonkettő.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*